Ilyen a sók világának üzlete...

Egy kommunista ország, amely eltörölte az adókat, és saját időzónája van

Amióta ember az ember, a só az egyik legkeresettebb kincs. Alapvetően kétféleképpen jutnak hozzá a prehisztorikus időktől kezdve, vagy lepárolják a tengervízből, vagy kibányásszák a hegy gyomrából vagy sós sivatagokból.

A közelmúltban bekövetkezett parajdi sóbánya tragédiája rávilágított a sókitermelés fontosságára, és arra is, hogy mennyire létfontosságú a természet védelme. A Föld működésének megőrzéséhez elengedhetetlen, hogy óvatosan és felelősségteljesen bánjunk a természeti erőforrásainkkal, hiszen ezek egy rendkívül érzékeny egyensúlyt alkotnak, amelynek fenntartása a jövőnk szempontjából kulcsfontosságú.

Az elmúlt héten csapatunk, amelynek tagjai még fiatal riporterek, kétszer is ellátogatott Erdély gyönyörű tájaira. Első állomásunk Parajd volt, ahol mélyreható riportokat készítettünk. Kutatásaink során arra kerestük a választ, hogy a híres sóbánya elárasztása a Korond-patak vize által csupán egy természeti katasztrófának tekinthető-e, vagy esetleg az emberi hanyagság és felelőtlenség is hozzájárult a drámai eseményekhez, amelyek következtében a sóbánya valószínűleg végleg elveszíti használhatóságát.

A konklúzió sajnálatos: bizony, a felelősség zöme a SalRom nevű bányavállalatot, de valamennyire a helyieket is terheli.

Második alkalommal látogattunk el Torockóra, ahol a hungarikumokat bemutató sorozatunk újabb izgalmas állomásához érkeztünk. A Székelykő lábánál elterülő, mindössze ötszáz fős színmagyar falu varázslatos atmoszférájával és zöld zsalugáteres házaival a tizenkilencedik század, sőt, akár korábbi korok hangulatát idézi. Ez a település a Hollókőhöz hasonlóan, egyedülálló építészeti örökségével és kulturális gazdagságával hívja fel magára a figyelmet.

A helyiekkel folytatott eszmecserék során egyre inkább kirajzolódik a nyomasztó jelen valósága és a jövő homályos kilátásai. Ez a helyzet sajnos felidézi mindazt, ami Parajdon, vagy inkább Parajddal történt, és nem csupán a természeti csapásokra gondolunk ebben az értelemben.

Mindkét település az utóbbi évtizedekben egyfajta Disneylanddé változott, s ezzel fokozatosan elveszíti eredeti, hamvas varázsát. A helyi – és nem csupán helyi – vállalkozók sajnálatos módon feláldozzák falvaik érintetlen szépségét a szabályozatlan turizmus és a profitéhség oltárán.

Mindenütt angol nyelvű feliratok, cégérek az ősi székely településeken, Parajdon - horribile dictu - azért lobbiznak, hogy az árvíz elmúltával egy Drakula kalandparkot létesítsen a Sóvidék központjában egy erdélyi magyar vállalkozó.

Kérlek, szívleld meg, és hagyd, hogy a fenti mondat ízei lassan bontakozzanak ki benned!

Fedezd fel Parajdon a Drakula Kalandpark varázslatos világát! Ez az izgalmas élménypark egy erdélyi magyar vállalkozó kreatív ötleteként született meg, hogy egyedi szórakozási lehetőségeket kínáljon a látogatóknak. Itt a kalandok és a legendák találkoznak, miközben a festői táj tündöklő szépsége még felejthetetlenebbé teszi a látogatást. Merülj el a kalandokban, és tapasztald meg a titokzatos Drakula világát!

A helyiekkel folytatott beszélgetések során világossá vált, hogy a turizmusból származó bevételek alig-alig találtak vissza a környezetvédelem területére. Sem a SalRom vezetői, sem a helyi vállalkozók nem gondoltak arra, hogy a Korond-patak medrét biztonságosabb irányba tereljék. Pedig a jelenlegi árvízvédelmi kiadások töredékéből megoldható lett volna, hogy a vízfolyás néhány méterrel távolabb kerüljön a sóbánya mennyezetétől, megelőzve ezzel a tragikus tetőbeszakadást.

Amikor nemrégiben Torockóra látogattunk, összefutottunk egy tordai tanárnővel, aki kifejezte aggodalmát amiatt, hogy a tordai sóbánya is hasonló sorsra jutott, mint a parajdi, és turisták tömegei lepik el. Azonban legalább annyi jó hír is van, hogy itt nem kell a víz elöntésétől tartani.

Természetesen a világ híres sóbányái mindenütt a turizmus szolgálatába álltak, hiszen az idegenforgalom jelentős bevételi forrást jelent.

Bolíviában, a világ legmagasabban fekvő sósivatagában, a Salar de Uyuni-ban található ez a lenyűgöző természeti csoda, amely 10 500 négyzetkilométer kiterjedésű, és 3600 méter magasan fekszik. Itt, ezen a varázslatos helyen, az időtlenség jegyében évszázadok óta zajlik a sókitermelés, miközben a táj egyedülálló szépségével bűvöli el a látogatókat.

A magyar utazók körében népszerű lengyelországi célpont, a krakkói közelben található wieliczkai sóbánya, ma már múzeumként működik, és tavaly közel másfél millió látogató kereste fel ezt a lenyűgöző helyet.

Parajdi és torockói barátaim szerint igencsak kétséges döntés volt naponta ötezer látogatót beengedni a parajdi sóbányába. Állításuk szerint a tömeg által kilélegzett vízpára jelentős mértékben hozzájárult a só természetes lebomlásához, ami aggasztó következményekkel járhat.

Valaha, a harmincas évek izgalmas időszakában, az óceánrepülések hősi korszakában született meg a „visszafordíthatatlan pont” fogalma. Ekkoriban, amikor az aviátorok a végtelen kék ég alatt szelték az utakat, elérkezett egy pillanat, amikor már nem volt értelme visszafordulni. Ekkor a pilóta szívében egyfajta bátorság gyúlt, és a jövőbe vetett reménységgel folytatta az útját, bízva abban, hogy egy szép napon elérheti a messzi partot.

Sajnos, úgy tűnik, hogy Parajd már elérte azt a határt, ahonnan nem érdemes visszafordulni.

Mostantól kezdve érdemes lenne proaktívan keresni a megoldásokat.