Zeusznak kellett volna elneveznie a Viagrát, hiszen a név tökéletesen illene a potencia növelő hatásához. A görög mitológia istenének hatalmával és energiájával összekapcsolva a Viagra nem csupán egy gyógyszer, hanem egyfajta szimbolikus erőforrás is, ame

Hetvenegy éves férfi állítja ezt harmincnégy éves szeretővel. Szaftosat matinézunk.

Amikor helyet foglaltunk, Coleman belefogott a történetébe, és részletesen mesélni kezdett a kapcsolatáról a nővel.

Van egy szeretőm, Nathan. Egy harmincnégy éves nővel élek titkos kapcsolatban. Szavakkal nehezen kifejezhető, hogy mit jelent számomra ez a viszony.

- Igazából nincs rá szükség. Éppen most zártuk le a táncot.

Már azt gondoltam, hogy a mindennapi életemből elegem van. Ám amikor ez a dolog, váratlanul és hívatlanul, felbukkan a semmiből, teljesen meglepődik az ember. Nincs mivel enyhíteni a feszültséget, hiszen már nem küzdünk huszonkét csatáért egyszerre, és nem vagyunk elmerülve a hétköznapi zűrzavarban... csak ez maradt...

- Amikor a nő betölti a harmincnégyedik évét.

- És szenvedélyes. Olyan szenvedélyes nő, aki újra és újra bűnné formálja a szexualitást.

„A szépséges, kíméletlen hölgy varázsa ejtett rabul!”

- Úgy tűnik, hogy a dolgok egyértelműen körvonalazódnak. Rákérdezek: "Milyen egy hetvenegy éves emberrel beszélgetni?" Erre ő így válaszol: "Tökéletes egy hetvenegy éves emberrel beszélgetni. Már kialakultak a saját szokásai, amelyekhez ragaszkodik. Tudni lehet róla, hogy ki ő. Nincs helye a meglepetéseknek."

- Mi tette ilyen bölccsé?

A meglepetések. Harmincnégy évnyi brutális váratlanság formálta bölccsé. De ez a bölcsesség rendkívül szűkre szabott és nehezen illeszkedő. Olyan, mint egy barbár bölcsesség, aki már régóta lemondott a várakozásról. Ez az ő tudása, a méltósága, de egyfajta negatív bölcsesség, nem az, ami nap mint nap megtartja az irányt az élet útján. Ő egy olyan asszony, akit már az első pillanattól kezdve el akartak tiporni az élet kihívásai. Minden tudása ebből a küzdelemből fakad.

Azt gondoltam: talált valakit, akivel beszélgethet... aztán azt gondoltam: én is. Abban a pillanatban, amikor egy férfi a szexről kezd beszélni, kettőnkről mond valamit. Az esetek kilencven százalékában nem történik meg, és valószínűleg így a jó, bár ha az ember nem jut el a szókimondás egy bizonyos szintjéig a szexről, hanem inkább úgy viselkedik, mintha meg se fordulna a fejében, akkor a férfibarátság tökéletlen. Az emberek többsége sose talál ilyen barátot. Nem általános. De ha mégis megtörténik, ha két ember rájön, hogy egyetértenek abban az alapvető dologban, ami emberré tesz, ha nem félnek a megítéléstől, a botránkozástól, az irigykedéstől vagy a lepipálástól, ha bíznak benne, hogy nem esik sérelem a bizalmukon, akkor nagyon erős lehet, és váratlan meghittséget eredményezhet az emberi kapcsolat. Nem lehet szokása az ilyesmi, gondoltam, de mivel a legrosszabb percben jött hozzám, telve gyűlölettel, amely a szemem láttára mérgezte hónapokon át, szabadnak érzi magát egy olyan ember társaságában, aki mintegy az ágya mellett ülve böjtölte ki a szörnyű betegségét. Nem annyira dicsekedni akar, inkább mérhetetlenül megkönnyebbült, hogy nem kell magába zárnia feltámadásának döbbenetes újdonságát.

- Hol találta? - kérdeztem.

- Egy este beugrottam a leveleimért a postára, és ott mosta a padlót. Sovány szőke, aki néha takarít a postán. Athenában a gondnokság alkalmazottja. Ott takarít teljes munkaidőben, ahol valamikor dékán voltam. Semmije sincs. Faunia Farley. Így hívják. Fauniának az égvilágon semmije sincs.

Miért van az, hogy semmivel sem rendelkezik?

Faunia életét egy sötét árnyék kísérte, amelyet a férje kegyetlensége vetett rá. Az asszonyt olyan brutálisan bántalmazta, hogy kómába esett, és ezzel a fájdalom és a szenvedés spirálja elkezdődött. A tejgazdaságuk, amely egykor a család megélhetését biztosította, a férj ügyetlensége miatt tönkrement, és a gyerekek is, akiket szeretettel neveltek, tragikus módon vesztették életüket: egy felborult hősugárzó miatt tűz ütött ki, és a gyerekek megfulladtak. Ma Faunia egyedül áll, a gyermekeinek hamvai egy bádogdobozban pihennek az ágya alatt, és mindössze egy régi, '83-as Chevy az, ami a múlt dicsőségéből megmaradt számára. Emlékszem, egyszer, amikor szinte a sírás határán állt, azt mondta: "Nem tudom, mit tegyek a hamvakkal." Az őt körülvevő falusi nyomorúság még a könnyeket is kiszívta belőle, pedig egykor gazdag, kiváltságos környezetben nőtt fel Bostontól nem messze. A nagy, zegzugos ház öt hálószobával, kandallókkal, értékes régiségekkel és családi porcelánnal volt tele – minden a legjobbnak számított, beleértve a családot is. Faunia meglepően választékosan tud beszélni, ha akar, de a társadalmi létrán való zuhanása mélyen megviselte, és az egykor gazdag szókincse most már vegyes és zűrzavaros. Kiűzték a neki kijáró királyságból, és a dekadencia szele fújta végig az életét. A szenvedése egyfajta demokratikus elégtétel, ami a társadalom kegyetlen játékát tükrözi.

Mi okozta a romlást?

A mostohaapja tette tönkre az életét. A nagypolgári álszentség és gonoszság rombolta le a gyermeki ártatlanságát. Ötéves volt, amikor a szülei különváltak. Gazdag apja hűtlensége miatt a gyönyörű anyját elveszítette, aki a vagyon iránti vonzalma miatt újra férjhez ment. A mostohaapa, aki a pénz világában mozgott, nem tudta elviselni Faunia jelenlétét, és már az első naptól kezdve nem bírta magát visszatartani. Keze állandóan ott bujkált a kislány körül, mintha csak a gyermek ártatlanságát akarta volna megrontani. Faunia tizennégy évesen, mikor a helyzet a legrosszabbra fordult, végre elmenekült. Az anyja azonban nem hitte el a szavait, és pszichiáterhez vitte, abban a reményben, hogy a lány csak képzelődik. Faunia a pszichiáternek részletesen elmesélte a történteket, de tíz ülés után még a szakember is a mostohaapa védelmére kelt. „Aki fizet, az nyer” – mondta Faunia keserűen. – „Ahogyan mindenki más is.”

Az anyja később viszonyt folytatott a pszichiáterrel.

Faunia története egy kegyetlen világba való belépésről szól, amely arra kényszerítette, hogy saját lábára álljon. Elhagyta a családját és a középiskolát, délre utazott, ahol munkát vállalt, majd végül hazatért. Mindenféle állást elvállalt, míg húszévesen feleségül ment egy nála idősebb paraszthoz, aki tehenészként dolgozott és vietnámi veterán volt. Azt hitte, hogy a kemény munka, a gyereknevelés és a sikeres gazdálkodás elegendő ahhoz, hogy stabil, rendezett életet építsenek, még akkor is, ha a férje nehezen kezelhető. Sőt, úgy vélte, hogy az ő esze lehet az előnyük. De tévedett, és ez csak újabb problémákat hozott. A gazdaság csődbe ment. "A balfasz," meséli. "Egy traktorral többet vásárolt, mint amire szükség volt." Ráadásul rendszeresen bántalmazta őt, kékre-zöldre verték. Faunia számára a házasság legfényesebb pillanata a "nagy meleg szarcsata", ahogy ő hívja, ami csak tovább rontotta a helyzetüket.

Egy este, az istállóban, éppen heves vitába keveredtek valamin, miután befejezték a fejést. Közben egy tehén lazán lerakott egy hatalmas lepényt. Faunia, aki nem tudta megállni, hogy ne reagáljon, odanyúlt, és Lester arcába csapta a friss trágyaadagot. Lester nem maradt adós: egy maréknyit visszadobott, és ezzel kezdetét vette a váratlan „meleg szarcsata”. Ahogy később elmesélte nekem: „Azt hiszem, ez volt a legjobb közös élményünk.” A végére mindketten teljesen beborultak a trágya által, és a nevetésük annyira elragadta őket, hogy szinte az oldalukat fogták. Végül a közeli slaggal leöblítették magukat, majd elindultak a házba, hogy a szórakozást egy másik szinten folytassák.

De ezt már tényleg túlzásba vitték, mert még a századrészét se hozzák annak a szintnek, amit a csata nyújtott. Lesterrel aztán még csak élvezetes sem volt a dolog – Faunia szerint fogalma sem volt, hogy kell ezt csinálni. "Ez még egy normális együttléthez is ügyetlen!" – mondja. Amikor meg megemlíti, hogy én vagyok a tökéletes férfi, csak annyit válaszolok, hogy Lester után bárki annak tűnhet.

- És harmincnégy éves korára milyen ember lett abból, hogy kamaszkora óta a világ Lesterjeit meleg szarral kell dobálnia? Mármint azonkívül, hogy valami különös, barbár bölcsességre tett szert? - kérdeztem. - Kemény? Esetleg dörzsölt? Dühödt? Vagy talán eszelős?

A harcos lét brutalitása megformálta őt, a szexualitás terén biztosan, de nem züllesztette le. Legalábbis úgy érzem, még nem. Vajon dühös-e? Ha egy szikrányi düh lapul benne - és miért ne lenne? - az inkább felszínes. Hiányzik belőle az az őrjöngés, ami a legnagyobb csapások után is lángra lobbantja az embert. Figyelembe véve, hogy az élet soha nem volt kegyes hozzá, egészen meglepő, hogy nem kesereg. Velem legalábbis sosem osztja meg bánatát. Ami a ravaszságot illeti, az bizony nincs meg benne. Néha elhangzanak tőle olyan mondatok, amik mintha bölcsességet sugallnának. Azt mondja: "Talán úgy kellene ránézned, mint egy veled egykorú partnerre, akinek a külsője véletlenül fiatalosabb. Szerintem ez a helyzet."

Amikor rákérdeztem: "Mit szeretnél tőlem?", így válaszolt: "Csupán egy kis társaságot, talán némi tudást, egy csepp szexet, és rengeteg örömöt. Csak ennyire van szükségem, ne stresszelj rajta."

Mikor egyszer megjegyeztem, hogy bölcsebb a koránál, azt felelte: "Butább vagyok a koromnál." Lesternél bizonyosan értelmesebb, de hogy dörzsölt? Valami örökre megmaradt benne tizennégy évesnek, és olyan távol esik a dörzsölttől, amennyire ez egyáltalán lehetséges. Viszonya volt a főnökével, a pasival, aki felfogadta, Smoky Hollenbeckkel, akit meg én fogadtam fel főiskolai műszaki vezetőnek. Smoky annak idején igazi futballcsillag volt nálunk. A hetvenes években ismertem diákként. Most általános mérnök. Felveszi Fauniát gondnoknak, és ő már akkor tudja, mire megy ki a játék. Tetszik a pasasnak. Beleragadt egy sótlan házasságba, de azért nem haragszik Fauniára, nem néz megvetően rá, nem gondolja: te meg miért nem állapodtál még meg, mit kurválkodsz bele a világba? Smokyból hiányzik a polgári rátartiság. Smoky csak helyes dolgokat csinál, és gyönyörűen csinálja: feleség, srácok, öt srác, olyan jó házasság, amennyire férfié lehet, sportbálvány, még főiskola-közelben, népszerű a városban, csodálják, de van egy adottsága: ki is tud lépni ebből. Ha beszélne vele, el se hinné róla. Mr. Kockafejű Korrektség, mindig pontosan azt csinálja, amit kell. Látszólag száz százalékig bekajálta a saját meséjét. Azt várná, hogy majd azt gondolja, mit keres az én irodámban ez a hülye tyúk az elbaszott életével, elmegy ám a jó büdös francba. De nem. Athena többi részével ellentétben ő nem gőzölt be annyira Smoky legendájától, hogy képtelen lenne a gondolkozásra.

Egy különleges helyzet bontakozik ki, ahol a szenvedély és a vágy határvonalán egy bátor férfi, Nathan, felfedezi a kapcsolatok sokszínűségét. Az események egy takarítónő, Faunia körül forognak, akivel Nathan szenvedélyes viszonyt kezd. Közben egy másik takarítónő is belép az életükbe, és a háromszög egy új dimenziót nyer. Hat hónapnyi izgalom után a színen feltűnik egy frissen elvált ingatlan-közvetítőnő, aki újabb fordulatot hoz a már amúgy is bonyolult történetbe. Az érzelmek és a vágyak labirintusában mindannyian felfedezik a szerelem és a szenvedély határait.

Smoky cirkusza. Smoky titkos, háromszoros vetésforgója. De hat hónap után kiveti a forgóból Fauniát. Én még csak nem is tudtam róla, amíg ő el nem mondta. És csak azért mondta el, mert egy éjszaka az ágyban fennakadt a szeme, és az ő nevén szólított. Azt súgja nekem: "Smoky". Mindennek a tetejébe az öreg Smoky. Ebből a nexusból szabatosabb fogalmat alkothattam róla, miféle dámával van dolgom. Ez emelte a tétet. Belerándultam, de tényleg, hogy ez nem amatőr.

Amikor rákérdeztem, hogyan sikerült Smokynak összegyűjtenie ezt a csordát, csak annyit mondott: "A farka erejével." Kíváncsian néztem rá: "Ezt kicsit részletesebben kifejtenéd?" Erre ő így válaszolt: "Tudod, amikor egy férfi belép a szobába, azonnal megérzi, ha valódi vonzalommal teli nő érkezik. Nos, ez a dolog fordítva is működik. Vannak emberek, akik bármilyen álcát öltenek, de te rögtön észreveszed, mi a céljuk." Az ágy az egyetlen hely, ahol Faunia igazán otthonosan mozgott, Nathan.

Az ágyban a testi érintkezés spontaneitása uralja a terepet, de csak ezután bontakozik ki a törvényszegő merészség. Faunia figyelme mindenre kiterjed, a húsának is van saját látószöge. Minden apró részletet észlel, az ágyban pedig hatalmas, következetes jelenlét, aki élvezi a határok átlépését. Az ágyban olyan, mint egy zabolátlan erő, ami talán a molesztálás szikráját hordozza magában. Ha lemegyünk a konyhába, és együtt készítünk rántottát, akkor egy gyermeki pillanatban találom magam. Velem van egy üres tekintetű, szétszórt, zavaros gyerek, akinek létezése sehol máshol nem érződik. Minden egyes étkezés során ez a dinamika ismétlődik: én és a gyerekem. Úgy tűnik, ennyi maradt a kislányból. Nem tud egyenesen ülni, és képtelen összefüggő mondatokban kifejezni magát. A szex és tragédia nagystílűsége eltűnik, és legszívesebben azt mondanám neki: "Ülj közelebb, ne lógasd bele a fürdőköpenyem ujját a tányérodba, figyelj rám, amikor beszélsz hozzám, kérlek!"

- Mondja is?

- Nem tűnik bölcs döntésnek. Nem, nem mondom, amíg inkább megőrizném a hőmérsékletét annak, ami jelenleg létezik. Eszembe jut az a régi bádogdoboz az ágy alatt, tele hamvakkal, amelyeket nem tud hova tenni. Azt szeretném mondani: "Két éve. Itt az ideje, hogy eltemessük. Ha nem tudod a földbe tenni őket, akkor menj le a folyóhoz, és szórd a hídról. Hadd vigye el őket a víz. Hadd távozzanak. Elkísérlek. Együtt csináljuk." De én nem vagyok ennek a lánynak az apja, nem ezt a szerepet játszom itt. Nem a tanára vagyok. Senkinek sem vagyok a tanára. Visszavonultam attól, hogy embereket tanítsak, javítsak, irányítsak, vizsgáztassak és megvilágosítsak.

Hetvenegy éves vagyok, harmincnégy éves szeretővel, ami a massachusettsi közösségben alkalmatlanná tesz bárkinek is a megvilágosítására. Viagrát szedek, Nathan.

Az a Belle Dame sans Merci. A Viagrának köszönhetem ezt az egész viharos lelkiállapotot és boldogságot, ami körülvesz. Viagra nélkül mindez elképzelhetetlen lenne. Nélküle az életkoromnak megfelelő, meglehetősen konzervatív világképpel élnék, és egészen más célokat tűznék ki magam elé. Viagra nélkül talán egy vágyaktól mentes, idős úriember méltóságával viselkednék, akinek az élete a megszokott kerékvágásban halad. Nem lépnék be ebbe a zűrzavaros játékba, nem engedném meg magamnak azokat az impulzív, felelőtlen döntéseket, amelyek kockázatot jelentenek minden érintett számára. Az öregedés éveiben Viagra nélkül csak a tapasztalataimra támaszkodva, a korábbi élvezetekről lemondva, egy távoli, személytelen horizontot néznék, ahol a világ csak egy szürke háttér. Ekkor talán mélyebb, bölcsebb gondolatokat vonnék le, és szilárd erkölcsi irányt mutatnék a fiataloknak, ahelyett, hogy a szexuális vágyak tüzében égve élném mindennapjaimat.

Hála a Viagrának, végre megértettem Zeusz szerelmes átváltozásait. Inkább annak kellett volna hívni a Viagrát. Zeusznak kellett volna nevezni.

Vajon Colemant meglepi, hogy ilyeneket mond nekem? Talán igen, de túlzottan izgatja a dolog ahhoz, hogy megálljon. Ugyanaz az ösztön hajtja, ami arra ösztönözte, hogy felkérjen táncolni. Igen, úgy érzem, a lázadó nem csupán a Majomkodók megírásával próbálja visszanyerni a méltóságát, hanem azzal, hogy Fauniát csábítja. De nem csak ez az egyetlen indíték. Ott van benne az a vágy, hogy szabadjára engedje a bennünket hajtó erőt – hogy félórára, két órára, vagy akár még tovább is természetes lehessen. Hosszú időt töltött házasságban. Gyerekek születtek. Ő volt a dékán egy főiskolán. Negyven éven át azt tette, amit elvártak tőle. Sok feladata volt, és ilyenkor az a megszokott, hogy a bennünket hajtó bestiát elzárják egy ládába. Most azonban a láda kinyílt. A dékánság, az apaság, a férji, tudósi és tanítói szerepek, az olvasás, az óraadás, a dolgozatok javítása és az osztályozás véget ért.

Hetvenegy évesen az ember természetesen nem az a tüzes, szenvedélyes lény, akivé huszonhat éves korában vált. Ám a szenvedély nyomai, a belső ösztönök maradványai - most rátalált ezekre a titkos emlékekre! Milyen öröm, milyen köszönet jár a felfedezésért! Ez több, mint csupán boldogság; ez egy láz, amely máris szoros kötelékként fonódik Fauniához.

Nem a család az, ami összeköti őket – miért is lenne haszna a biológiának ebben a kontextusban? Nem a családi kötelékek, nem a felelősség, nem a kötelességek, nem a pénz, nem a közös eszmék vagy a filozófiai diskurzusok iránti vonzalom, és nem is a nagy elméletek körüli heves viták. Nem, őt csupán a láz fűzi Fauniához. Holnap talán rákja lesz, és ezzel minden megváltozik, de ma még a láz az, ami minden mást felülír.

Miért mondja nekem? Mert a teljes önfeledtséghez valakinek tudnia kell róla. Nyugodtan elfeledkezhet magáról, gondoltam, mert semmit sem kockáztat. Mert nincs jövő. Mert ő hetvenegy éves, a nő pedig harmincnégy. Nem a tanulás, nem a tervezgetés kedvéért ugrott bele, hanem a kalandért. Ugyanazért ugrott bele, amiért az asszony: az élményért. Sokra felhatalmazza ez a harminchét év. Egy öregember és az utolsó szexuális attak. Mi lehetne ennél pezsdítőbb?

- Természetesen, meg kell kérdeznem - folytatta Coleman -, hogy mit is akar tőlem. Mi zajlik valójában a gondolataiban? Izgalmas új élmény lehet számára, hogy egy olyan emberrel tölti az időt, aki akár a nagyapja is lehetne?

- Gondolom, létezik olyan típus, akinek ez a tapasztalat izgalmas lehet - mondtam. - Annyiféle nő létezik, miért ne lenne köztük egy ilyen is? Nézze, Coleman, biztosan van valahol egy hivatal, egy szövetségi ügynökség, amely az idősebbekkel foglalkozik, és Faunia valószínűleg onnan érkezett.

- Fiatal koromban sosem voltam csúnya nőkkel - mesélte Coleman, egy halvány mosoly kíséretében. - De a tengerészetnél volt egy barátom, Farriello, aki kifejezetten a csúnyább lányok társaságát kereste. Lent Norfolkban, amikor táncolni mentünk, ő mindig azonnal a legkevésbé vonzó lányra vetette rá magát. Amikor kinevettem, csak annyit mondott, hogy nem tudom, mit hagyok ki. Azok a lányok elkeseredettek, mondta. Nem olyan szépek, mint az uralkodónők, akiket te választasz, ezért bármit megtesznek neked, amit csak szeretnél. A legtöbb férfi olyan ostoba, hogy ennyit sem ért meg, folytatta Farriello. Nem veszik észre, hogy már az is izgalmas, ha csak megpróbáljuk megközelíteni a legcsúnyább lányt. Gondolj csak bele: ha sikerül is, nem tudod, hová kapj először, annyira tele vagy adrenalinnal. És mindez azért van, mert csúnyának tartják őket. Mert sosem választják őket. Mert petrezselymet árulnak, míg a többi lány táncol. Így élni, mint egy öregembernek, olyan, mint annak a csúnya lánynak lenni, aki petrezselymet árul.

- Hát, bármi is történjen - mondtam -, a Viagra segítségével most már mentesült a regényírás gyötrelmeitől.

– Én is hasonlóan vélekedem – válaszolta Coleman. – Valószínűleg igazad van. Az a fránya könyv! Említettem már, hogy Faunia nem tud olvasni? Az este jöttem rá, amikor Vermontba mentünk vacsorázni. A menü olvasása annyira nehezére esett, hogy egyszerűen félretette. Van egy különös szokása: amikor megvetést akar kifejezni, a felső ajkát egy kicsit megemeli, mintha csak egy hajszálnyira akarná felfedni a gondolatait, majd kinyögi, ami a lelkét nyomja. Így hát, kellő megvetéssel a pincérnőnek azt mondta: „Ugyanazt, amit ő választott.”

Tizennégy éves koráig iskolába járt, de mégsem tud olvasni? Hogy lehet ez?

Úgy tűnik, az olvasás iránti lelkesedés végleg eltűnt Faunia gyerekkorával együtt, amikor még örömmel tanulta a betűk világát. Amikor megkérdeztem tőle, hogy miért van ez így, csak nevetett. "Egyszerű," válaszolta. Athenában a jó szándékú liberálisok próbálják rábeszélni, hogy vegyen részt egy írás-olvasás tanfolyamon, de Faunia határozottan elzárkózik ettől. "Ne is próbálkozz a tanítással! Tedd velem, amit akarsz," mondta azon az estén, "de ezzel a süketeléssel ne zaklass! Még az is elég megterhelő, hogy hallgassam mások fecsegését. Ha úgy akarsz engem olvasásra kényszeríteni, hogy a nyakamba varrod, az végleg az őrületbe kerget." Visszaúton Vermontból mindketten csendben ültünk, egyetlen szó se hangzott el, míg meg nem érkeztünk a házhoz.

"Nem baszol olyanokkal, akik nem tudnak olvasni" - mondta. - "Dobni fogsz, mert nem vagyok értékes, legitim személy, aki olvas. Azt fogod mondani: "Tanulj meg olvasni, vagy lépj le." "Nem" - mondtam -, "csak még keményebben foglak baszni, mert nem tudsz olvasni." "Helyes" - mondta -, "akkor értjük egymást. Nem úgy csinálom, ahogy azok az olvasott lányok, és nem akarok hasonlítani hozzájuk." "Épp azért foglak megbaszni" - mondtam -, "aki vagy." "Ez a beszéd", mondta. Akkor már mindketten nevettünk.

Fauniának olyan nevetése van, mint egy csaposlánynak, aki készen áll a zűrzavarra, baseballütőt szorongatva a lába mellett. Most éppen így nevetett, azzal a magabiztos, "engem nem tudsz meglepni" stílusban, amit az olyan nők tudnak, akiknek a múltjuk súlya van, de közben már éppen a cipzáramat húzza le. Abban viszont igaza volt, hogy ott akarom hagyni. Az út hazafelé Vermontból folyamatosan azt járt a fejemben, amit mondott. De nem fogom megtenni. Nem erőltetem rá a csodálatos erényeimet. Magamra sem. Ennek vége. Tudom, hogy az ilyen döntéseknek ára van, és nincs mögötte biztosítás. Tudom, hogy a gyógyszerek végül megölhetnek. Tudom, hogy minden férfi tévedésének van egy szexuális gyorsítója. De most, egyáltalán nem érdekel. Reggel felébredek, a törülköző a padlón hever, babaolaj az éjjeliszekrényen. Hogy került ez ide? Aztán eszembe jut. Azért van itt, mert ismét élek. Mert újra belekerültem a forgószélbe. Mert ez az, aminek látszik. A nagybetűs élet. Nem fogom elengedni, Nathan. Már el is neveztem Voluptasnak.