"Akadt, aki totálisan bolondnak tartott, de egyszer élünk, hát éljük meg!"

Patrik tavaly egy különleges kalandra indult: keresztülgyalogolta Magyarországot, hogy felhívja a figyelmet a szamarak csodálatos világára. Ellátogattunk az ásotthalmi fiatalhoz, aki megosztotta velünk saját történeteit, kedves emlékeit a múltról, és izgalmas terveit a jövőre nézve.

A Mosonmagyaróvárra szervezett befutón a túra végén több százan vonultak a szamarával együtt - még a GPS is forgalmi dugót jelzett. Rengeteg ismerőst szereztem a túra alatt, egy-két barátot is. Nem gondoltam, hogy ennyi segítőkészség van az emberekben. Mi nem működnénk az emberek nélkül, és az emberek sem működnének nélkülünk.

Koszonits Patrik tavaly meglehetősen szokatlan és látványos módját választotta annak, hogy felhívja az emberek figyelmét bizonyos állatokra: 450 kilométert gyalogolt két szamarával. A 20 éves ásotthalomi fiú céljai nem álltak meg ennyinél, azóta újabb fába vágta a fejszéjét: szamárrezervátumot szeretne létrehozni. Ehhez már létrehozott egy alapítványt is - ami a Shrek egyik ikonikus jelenetét idézve az Ott vagyunk már? nevet kapta. A déli határmenti településen látogattuk meg a fiatalt és népes szamárközösségét.

Érkezésünk előtt szerettem volna pontosan tudni, hová is tartunk, de Patrik azt tanácsolta, hogy ezt a részletet inkább hagyjuk figyelmen kívül. Ő majd kijön egy benzinkútra, és onnan fogja vezetni az utat. Igaza lett, mert hamarosan letértünk a megszokott betonútról, és néhány percnyi, szinte a világ végére vezető autózás után végre megérkeztünk a szamárbirodalom kapujába. Nos, akkor vágjunk is bele az állatok bemutatásába!

Elsőként Csámpi került bajba, amikor a bal lábát súlyosan megsérült. Egy pótkocsit megraktak négyszáz téglával, és azt akarták, hogy elhúzza, de a lába eltört, és sajnos rosszul forrt össze. Azóta a bizalmatlanság árnyéka vetült az emberekre a szemében. Már körülbelül nyolc hónapja van itt, és egyelőre csak Patrik az egyetlen, akiben képes bízni.

Borisz szerencsésebb lapokat kapott az élettől. Korábban jó gazdái voltak, nem érte soha komolyabb baleset vagy megrázó esemény, így nem is kellett megmenteni őt. Ő egy igazi, független állat, aki tudatosan választotta Csámpi társaságát.

Teljesen összenőttek, úgy tűnik, hogy a pótanya szerepét tölti be. Borisz korábban könnyen kezelhető volt, de most annyira összekapcsolódtak, hogy lehetetlenség őket elválasztani. Ha megpróbálnám az egyiket áthelyezni egy másik karámba, biztosan nagyon fel lennének háborodva.

Különös élmény egy kíváncsi alpakka tekintetével találkozni – ez nem véletlen, hiszen egy konkrét cél érdekében kínálták fel. Tavasszal az ő tervei között szerepel, hogy állatvédelmi előadásokat tartson iskolákban, ahol már több intézménnyel is felvette a kapcsolatot. A felajánló tudta, mennyire bonyolult a szamarak szállítása, ezért ezt az aranyos állatot ajánlotta fel, hogy ő kísérje el a gyerekekhez. Rendkívül fontosnak tartja, hogy már kisgyermekkorban tudatosítsák a megfelelő állattartás alapelveit, legyen szó akár haszonállatokról, akár házi kedvencekről.

Van itt albínó szamár is. Különlegessége, hogy a szőre fehér, a bőre pedig nem barnás, mint a többieknek, hanem rózsaszín. Mentett állat, rossz körülmények közül került ide: egy-két hónap leforgása alatt harminc gazdánál fordult meg. "Akinek ott kilóg a hátulja, ő Fanni." Patrik első szamara.

Manci büszkén képviseli saját szamarát, de Füles is ott van mellette. Ő az, aki Manci oldalán indult el a túrára. "Füles inkább emberként éli meg magát, mintsem szamárként" - szokta mondani Manci. Májusban Mosonmagyaróváron vár rájuk egy különleges esemény: csatlakoznak egy gyermekotthon támogatásához, majd közösen bejárják a várost, hogy felhívják a figyelmet erre fontos ügyre.

Sanyi a következő - befogható egy kocsi elé, így az a terv, hogy a rezervátum megnyitása után szamaras kocsikázást szerveznek majd vele a látogatóknak. Füli szintén mentett szamár, egy hónapja hozták egy lóval és egy kecskével együtt.

A kecskét a szomszéd örökbe fogadta, a lóval itt maradtak. Van még egy szamár, pár hete mentették - Patrik elmondása szerint a halálsorról -, de még Szegeden van, egy barátja gondozza.

Úgy lefogyott, kint voltak a bordái. Mindkét szemére megvakult. Most kezelik, a jobb szemére már jobban lát, a balt műteni kell majd.

Igazából nem is tudja már, miért éppen a szamarak lettek az élete. Otthon mindig voltak háziállataik - ló, bárány, kecske, de szamár sosem. Egy ismerősének volt szamara - Fanni, aki azóta már itt él. Innen számolja. "Beleszerettem, aztán onnantól spontán jött az egész." Valamit mindig akart kezdeni az állatvédelemmel, de nem volt ötlete. "Jött Fanni, majd rájöttem, mennyire csodálatos állatok, és mennyire nincsenek eléggé értékelve Magyarországon." Jött is az ötlet, hogy szamármentésbe kezdene.