Vitray Tamás édesanyjának sorsa különös tragédiával fonódott össze: ifjú korában, amikor még minden lehetőség nyitva állt előtte, az élet váratlanul elragadta őt a nagy szerelme mellett.

A DTK: Elviszlek magammal legújabb epizódjában Vitray Tamás, a televíziós világ ikonikus alakja osztotta meg velünk életének néhány meghatározó pillanatát. Mesélt arról, hogy nagymamája hogyan nevelte fel őt, és a fiatal édesanyja tragikus sorsáról is. A beszélgetés különösen emlékezetesre sikerült, hiszen ez volt az adás 300. epizódja, valamint a 10. évad záró része. Vitray Tamás megosztotta velünk, hogy véleménye szerint az ember sokkal inkább értékeli a boldog időszakokat, ha néha nehézségekkel is szembesül az életében.

Ha valakinek alapvetően csendes és harmonikus élete van, gyakran észre sem veszi, mennyire értékes az, ami körülveszi. Az a fajta béke és boldogság, amit mindennapjai nyújtanak, annyira természetes számára, hogy már nem is gondol arra, milyen kincset jelent ez az állapot.

D. Tóth Krisztának elárulta, nem volt hiányérzete, mert a nagyanyja ott volt számára, az asszony egy időben az anyja volt, máskor a gyereke, hisz végigkísérte az életét.

Amikor még gyerek voltam, ő mindig mellettem állt, vigyázott rám és gondoskodott rólam. Én voltam az ő szeme fénye. Ahogy teltek az évek és megöregedtünk, a szerepek felcserélődtek, és végül én lettem az apukája.

Az édesanyjáról szólva megemlítette, hogy 1932. november 5-én nem szerelemgyereként jött a világra; ahogy a Kossuth-díjas újságíró fogalmazott, ő nem volt "szándékolt érkezés".

Nem állíthatom, hogy kényszer hatására lépett a házasság kötelékébe, de kétségtelen, hogy a döntése mögött bosszú is meghúzódott, hiszen nem engedték ahhoz a férfihoz menni, aki iránt igazán érzett. Így hát férjhez ment, és - ezt csak elmesélésekből tudom - még meg sem születtem, még nem érkeztem meg a világra, amikor már vissza is tért a szüleihez. Ezért az a különös kötelék, ami a nagymamával összekötötte, már akkor megkezdődött, amikor én még csak a jövőben léteztem (...), hiszen ő már visszavonult a szüleihez.

Én abban a városban láttam meg a napvilágot, és ott is éltem tovább, amikor az a bizonyos nagy szerelem visszatért külföldről, és újraéledt köztük a kapcsolat. Mindez okozhatott volna szomorúságot, de én annyira boldog gyerek voltam a nagymamáimnál, hogy soha eszembe sem jutott, hogy hiányzik az édesanyám. Az ő szeretete, az megvolt, és azt minden pillanatban élveztem. Ám ami az anya és gyermeke közötti különleges köteléket jelenti, az sajnos köztünk nem alakult ki.

Vitray Tamás édesanyja és a nagy szerelme hiába találtak egymásra, a történelem kegyetlen fordulatai adtak nekik sok együtt töltött évet. Az asszony az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborba került. 30-40 kilósan bújtatták a társnői, hogy ne végezzék ki, de hiába élte meg a tábor felszabadítását, és készült arra a kórházban, hogy ez erejét összeszedve elindul haza, 90 nappal később elhunyt. Tömegsírba temették, Vitray 64 évvel később látogatott el a sírjához.