A Szibériai csárdás egy különleges tánc, mely a végtelen orosz tájak és a hagyományos népi zene varázsát ötvözi. Képzeld el, ahogy a hóval borított erdők mélyén, egy meleg, fából készült csárdában gyűlnek össze az emberek, hogy együtt ünnepeljék a barátsá
Apám is, anyai nagyapám is Szibériában volt hadifogoly. Apu a második világháborúban, a Donnál esett fogságba, nagyapa az elsőben - tartalékos főhadnagyként - Przemysl ostrománál.
Apu mesélte, hogy a táborukban a német hadifoglyok egy igazán varázslatos Turandot-előadást állítottak színpadra. Ez már a háború végén történt, amikor a kényszermunka szigorú szabályai némileg enyhültek - hiszen addig elég hosszú ideig tartották őket fogva.
Nagyapa mesélte, hogy abban az időben, a genfi egyezmény értelmében, a tiszteket a legénységtől elkülönítve, kedvezőbb körülmények között tartották fogva. Ekkor a fogolytársai egy különleges előadást rendeztek, amely igazi színházi élményt nyújtott számukra.
A felkelő napot (holdat?) - díszlet híján - egy meztelen fenék jelképezte. Előadás után össze is ült a "hadbíróság", és megrovásban részesítette a bajtársat tiszthez méltatlan magatartás miatt.
Nemrégiben egy különleges színdarabot néztem meg a József Attila Színházban, amely Tasnádi István: Szibéria csárdás című műve. A történet középpontjában az első világháborús hadifoglyok állnak, akiknek a tábor parancsnoka egy meglepő ajánlatot tesz: ha sikerül előadniuk a Csárdáskirálynőt, nyáron hazatérhetnek. A dráma lényege, hogy mindent meg kell tenniük a szabadulás érdekében, miközben a művészet ereje és a remény fűti őket.
A legszórakoztatóbb rész a szereplők kiválasztása. Mindenki szeretne részt venni az előadásban, de természetesen csak a tisztek közül válogatnak. A legénységből csupán egy (cigány) fiú felel meg a követelményeknek, aki Stázit (Oszvald Marika karakterét) fogja megformálni. A zene pedig olyan ismerős, hogy szinte mindenki fújja, ellenállhatatlanul magával ragadó!
Nem árulom el a részleteket – tetszett a film! És nem csupán azért, mert a családi legendáriumban szereplő mesék ismerősek voltak.
