A kártyavár V. szintje végleg összeomlott. Az építmény, amely sokáig állt, mint egy illúzió, most egy pillanat alatt darabjaira hullott. Minden egyes kártya, amit gondosan helyeztek egymásra, mintha a sors kegyetlenségét tükrözte volna, most a földre terü

A PARADICSOMBÓL KIŰZÖTTEK. Az egészségügyről való gondolkodásból nem maradhat ki a hajléktalanokat, illetve a hajléktalanságot illető figyelemfelhívás. Elsősorban azért, mert szeretném érzékeltetni azt a mély társadalmi-politikai hipokrízist, amely a hajléktalanságot természetesnek tartja, és elvárja az egészségügytől, hogy az otthon és társak nélkül élő embertársainkkal ugyanúgy bánjon, mint a többiekkel, akik társas környezetben élnek, jövedelemmel vagy jövedelmecskével rendelkeznek.
Ez a társadalmi elvárás, amely látszólag "keresztényi", valójában álságos és megtévesztő. Még a legjobban finanszírozott egészségügyi rendszerek sem képesek megbirkózni azzal a feladattal, amelyet a társadalom róná rájuk, hiszen a kihívás szinte teljesíthetetlen. Nincs olyan jelentéktelen, enyhe lefolyású betegség, amely csupán az utcán gyógyulna meg, és sajnos nem létezik olyan magyar menhely sem, ahol a betegek valódi gyógyulásra találhatnának. Az is elfogadhatatlan, hogy egy olyan országban, ahol a Mészáros Lőrincek dominálnak, az otthontalanság vált a normává. Ez a "jedem das seine" elv, vagy a "mindenki annyit ér, amennyije van" hozzáállás teljesen eltorzítja a világ rendjét.
Az már valóban alvilági, sőt, pokoli aljasság, hogy amikor egy hajléktalan ember megbetegszik – ami elkerülhetetlen –, akkor azonnal egyenlő jogot kellene, hogy kapjon a gyógyulásra, annak ellenére, hogy a rendszer már most is úgy működik, hogy senkinek sem jut igazán. A rendszer szerencséje abban rejlik, hogy a hajléktalanok általában nem érik el azt az életkort, amikor nagyízületi protézisre lenne szükségük. Ha hosszabb ideig élnének, akkor nem csupán két, hanem három évet kéne várniuk csípőprotézisre. Ceterum censeo: a hajléktalanok egészségügyi ellátása csupán fekvőbeteg intézmények keretein belül kínálhat reményt a gyógyulásra.
Az utcán élők többsége férfi, és a folyamatos talpon állás következtében sajnos senki sem mentes a vénás keringés problémáitól. Kisebb-nagyobb vénatrombózisok alakulnak ki, amelyek hónapok során súlyosbodnak, végül elérve a lábszárfekély stádiumát, amely a vénás elégtelenség végső fázisának számít. Magyarországon a lábszárfekély sajnos a hajléktalanok körében elterjedt népbetegségnek számít.
Azok a kormánytisztviselők, akiknek a sorsa és jövedelme arra kötelezi őket, hogy szakmai háttér nélkül irányítsák a betegellátás rendszereit, sajnos alig találják időt a hajléktalanság problémájának kezelésére. Minden szellemi kapacitásukat leköti, hogy a négyökrös szekér ("egészségügyi szolgáltató hálózat") férőhelyeit a legmodernebb mesterséges intelligencia segítségével osszák el: központosítva, országosan, és természetesen "igazságosan". Így az otthontalan, sebes lábú emberek ellátása a jóságos szívűekre, az irgalmasság képviselőire marad.
Sajnálatos, hogy az irgalmasságot a legszegényebbek által megélt valóságban kell gyakorolni, miközben a gazdag "keresztény" egyházak elfordulnak tőle. Fontos hangsúlyozni, hogy a lábszárfekély kezelése szempontjából az életmódbeli változások sokkal jelentősebbek, mint bármilyen gyógyszer vagy kötszer. Az országban bezárt kórházak és egészségügyi intézmények száma, amelyek talán már százas nagyságrendűek, szomorú valóságot tükröz: sokuk üresen áll, romlásnak indul. Ezekben az épületekben, valamint a környező parkokban új lehetőségeket teremthetnénk az otthontalanok számára. Ha valóban lenne Magyarországon kereszténység, talán ezeket a lehetőségeket már rég megvalósították volna.
Már nem létezik, de valaha volt. Az egyedüli, általam ismert és szeretett igazi keresztény közösség, az Iványi Gábor által vezetett Evangéliumi Testvérközösség 1992-ben, Demszky főpolgármester támogatásával, egy régi kóser mészárszék impozáns épületében kezdett el építkezni egy új Paradicsom megvalósítására. Az angol példa a megvalósítás terén jelentős elismerést hozott, amikor II. Erzsébet királynő meglátogatta a frissen megnyílt menhelyet. Iványi egyfajta Teremtővé avanzsált, nagy T-vel. A menhelyen tisztasági fürdőt, ingyenes étkezde, fodrászműhely, kápolna, orvosi rendelő, kórház, óvoda, iskola, főiskola, sportegyesület és művészeti stúdió is létesült. 2010-ig, ha nem is zökkenőmentesen, de folyamatosan fejlődött a közösség és az épület. Azóta azonban az apokalipszis lovasai ültek a kormányrúdnál.
A szerző orvos.
A szerző izgalmas sorozata, amely az egészségügy megújításának kihívásait és lehetőségeit tárgyalja, július 15. óta minden kedden megjelenik a Népszava 10. oldalán, valamint online is elérhető. Ne hagyja ki a folytatást, amely jövő kedden érkezik!