Különös, vagy csupán provokatív játékot űz Trump, esetleg valóban új irányba tereli Amerika külpolitikáját?

Donald Trump megnyilvánulásai sokak számára öncélú provokációnak tűnnek, míg mások csupán szórakoztató színjátéknak tartják őket. Például, alig hogy második elnöki ciklusának küszöbén áll, máris két új tagállamra, Kanadára és Grönlandra, terjesztett be igényt. De mennyire lehet komolyan venni ezeket a törekvéseket? Talán csupán egy kiszámíthatatlan személy szeszélyes vágyálmairól van szó? Vagy esetleg egy jelentős politikai átalakulás első lépéseit láthatjuk, amely egy új, markáns Trump-doktrína körvonalazódását jelzi?

Hangosan felnevetett a vacsoraasztalnál Justin Trudeau kanadai miniszterelnök és szűk kísérete még november végén Trump privát Mar-a-Lago-i rezidenciáján, Floridában, amikor a már megválasztott, de még be nem iktatott amerikai elnök kedélyesen felvetette, hogy Kanada lehetne az USA 51. állama. Majd hozzátette, hogy a miniszterelnök ugyan jobb cím,

Mindezzel akkor hozakodott elő, mikor Trudeau jelezte, hogy a belengetett 25 százalékos amerikai vám megölné Kanada gazdaságát. Éppen ez ügyben találkozott váratlanul Trumppal, hogy megvitassák a drasztikus fenyegetést.

a hangulat mégis laza és barátságos volt. Az elnök szellemes megjegyzésekkel fűszerezte a beszélgetést, és a viccek között vidáman ugratott minket. Az egyik poénja Kanada annektálásáról szólt, ami miatt sokan csak nevetni tudtak. "Ez csupán egy régi vicc volt, semmi komoly" - nyilatkozta az újságíróknak Dominic Leblanc, Trudeau kísérője, aki akkoriban még a kanadai közbiztonságért felelt, most pedig a pénzügyminiszteri posztot tölti be. A tréfálkozás mögött talán az is állt, hogy sokan, különösen az Egyesült Államokban, Homer Simpson nyomán "Amerika juniorjának" nevezik Kanadát. Annak ellenére, hogy súlyos témákról esett szó, a légkör könnyed maradt.

Trump aznap világosan kifejtette, hogy január 20-ig elvárja a kanadai határőrizet szigorítását, mivel véleménye szerint ezáltal számos illegális bevándorló és drog áradat zúdul az Egyesült Államokra. Emellett hangsúlyozta, hogy sürgető szükség van a 100 milliárd dolláros kereskedelmi deficitet is rendezni.

"Számtalan ember örömmel fogadná, ha Kanada az 51. tagállammá válna." "Ha Kanada egyesülne az Egyesült Államokkal, a vámok eltűnnének, az adók jelentősen csökkennének, és a kanadaiak teljes biztonságban érezhetnék magukat az orosz és kínai hadihajók folyamatos fenyegetésével szemben. Képzeljük el, milyen nagyszerű nemzetet alkothatnánk együtt!" - fogalmazott Trump a közösségi platformján. Egy másik bejegyzésében "Oh Canada!" felkiáltással, kanadai zászlóval a kezében áll egy meghódított hegycsúcs tetején, miközben diadalmasan néz egy impozáns hegyoromra, amely inkább a svájci Alpok híres Matterhornjára hasonlít, mintsem egy kanadai csúcsra. (Kattintson a képre)

Trudeau, aki január elején bejelentette, hogy lemond a miniszterelnöki és a liberális párt vezetői posztjáról, mindössze utódja megválasztásáig tölti be ezeket a szerepeket.

a forrongó kereskedelmi vitáról, ami akár kereskedelmi háborúvá is fajulhat a két ország között. Egyelőre még nem tört ki, az utolsó pillanatban megállapodás született a 25 százalékos tarifák 30 napos elhalasztásáról. De mivel a kanadai export majdnem 80 százaléka az USA-ba irányul, alaposan megsínylené a kanadai gazdaság a barátságtalan lépést.

Aztán, amikor múlt héten, a Super Bowl döntő előtt egy Fox Newsnak adott interjújában Trump újra megerősítette, hogy még mindig nagyon szeretné Kanadát, Trudeau elnöknek leesett, hogy

Miért ne szeretné? Kanada bőséges természeti kincsekkel büszkélkedhet. A világ egyik legnagyobb olaj- és földgáztartaléka fekszik itt, és a legnagyobb urán- és cinktermelő országok között is ott találjuk. Emellett Kanada kiemelkedő szereplő az arany-, nikkel-, ólom- és alumíniumtermelés terén, valamint gazdag olyan kritikus ásványokban, mint a lítium, grafit, nikkel, réz és kobalt. Ráadásul a fokozatosan felolvadó északi sarkvidék, amely egyre nagyobb stratégiai jelentőséggel bír, szintén Kanada fennhatósága alá tartozik.

Ugyanezekért vetett szemet Grönlandra is, amit kellően ösztönzött, hogy a jeges sziget iránt egyre élénkebben érdeklődnek a kínai "befektetők". Ez a követelése is kiverte a biztosítékot. Nem mintha zavarta volna. Grönland 55 ezres népének szintén azt üzente, amit a kanadaiaknak: higgyétek el, jó lesz nektek Amerika kebelén.

Alig egy hónapja lépett hivatalba, és máris számos kihívással nézett szembe.

és mint kiderült, mindez nem holmi móka részéről, hanem nagyon is komoly elhatározás. Plusz visszavenné a Panama-csatornát, és Kanadához hasonlóan fájdalmas vámregulával fenyegette meg a déli szomszédot, Mexikót is. Egy másik kezdeményezése,

Ahogy a rendelet véglegessé vált, a Google és az Apple azonnal frissítették térképeiket, ám a mexikói felhasználók számára semmi sem változott. Az Egyesült Államokban mostantól új néven szerepel, míg nálunk a Mexikói-öböl (Amerikai-öböl) néven találkozhatunk e különleges víztesttel a térképeken.

Merész, sőt, szinte szürreális elképzelés Kanada integrálása, hiszen ez a világ második legnagyobb területű országa. Ha valaha 51. állammá válna, akkor az Egyesült Államok, Oroszországot megelőzve, a legnagyobb területű nemzetté lépne elő. Azonban ennek a lehetőségnek a megvalósulása meglehetősen kétséges.

Mint egy szürreális álom, ahol a gondolatok szabadon cikáznak, úgy bontakozik ki előttünk a Pajzs a résen, avagy a tökéletlen erő című abszurd amerikai vígjáték világa. Az alkotók, akiket lenyűgözött a világ leghosszabb őrizetlen határának titokzatos varázsa, úgy játszanak a szavakkal és a helyzetkomikummal, mint gyerekek a szivárvány minden színével. Miért is ne? Hiszen a határ nem csupán egy vonal a térképen, hanem egy lehetőség, ahol a valóság és a képzelet határai elmosódnak.

Ezek a szárnyaló gondolatok csupán egy kiszámíthatatlan lélek megalapozatlan vágyálmai? Egy szeszélyes bolond csapongásai, amelyeket nem érdemes komolyan venni, így talán nem is szükséges komoly súlyt helyezni rájuk?

Bár Donald Trump elnöksége alatt, 2017 és 2021 között, számos esemény tanúi lehettünk, a szakértők még mindig nem tudják egyértelműen megjósolni, milyen irányt vesz majd a külpolitikája a most is határozottan fellépő elnöknek. Egy dolog azonban világos:

"Nemzetként a kiszámíthatatlanságunkra kell építenünk." 2024-es kampányában, amikor arra a kérdésre válaszolt, hogy miként kezelné Tajvan kínai blokádját, Trump megjegyezte: "Nincs szükség aggodalomra, mert [Hszi Csin-ping] tisztel engem, és jól tudja, hogy rendkívül kiszámíthatatlan vagyok."

Vannak, akik úgy vélik, hogy Trump szokatlan stratégiája olyan mértékű nyomást gyakorolt Izraelre, hogy végül beleegyezett a gázai tűzszünetbe. Ezzel párhuzamosan az America First Policy Institute jelentése azt állította, hogy Putyin azért tartózkodott Ukrajna megtámadásától Trump első ciklusa alatt, mert nem volt biztos abban, hogyan fog reagálni az amerikai elnök.

Számos vezető alkalmazta már az "őrült elméletet", azt az elképzelést, hogy

A hidegháború korszakában, amelyet az atomfegyverek fenyegetése övezett, egyes katonai elemzők azt a nézetet képviselték, hogy az amerikai vezetők kiszámíthatatlan lépései arra ösztönözhetik a kommunista országokat, hogy komolyabban mérlegeljék az Egyesült Államok nukleáris fenyegetéseit. Az instabil viselkedés tehát paradox módon erősíthette a diplomáciai nyomást, és újfajta stratégiákat generálhatott a globális politikai játszmákban.

Az "őrült elmélet" gyökerei Niccolo Machiavelli, a reneszánsz kor kiemelkedő politikai gondolkodója munkásságáig nyúlnak vissza, aki a Firenzében uralkodó Mediciknek szánt, máig jelentős hatású "Fejedelem" című művében (körülbelül 1513-ban) tárta fel a hatalom megszerzésének és megőrzésének hatékony stratégiáit. Machiavelli szerint bizonyos helyzetekben rendkívül racionális döntés lehet az őrület látszatának felvétele. Ezzel szemben a modern értelemben vett őrült elmélet a huszadik század közepén kezdett körvonalazódni, amikor az atomfegyverek megjelenése és a kölcsönös elrettentés, valamint a "kölcsönös megsemmisítés" elve új dimenziót adott a politikai és katonai stratégiákhoz.

Nyikita Hruscsov, a szovjet vezető, az 1950-es és 1960-as években tudatosan az őrült stratégiáját választotta, hogy politikai céljait elérje. Eleinte ez a megközelítés meglehetősen sikeresnek bizonyult. John Foster Dulles, az Egyesült Államok külügyminisztere, Hruscsovot úgy jellemezte, mint aki "nyilvánvalóan a részegség állapotában van a legtöbb időt", továbbá "érzelmes és impulzív", aki "irracionális döntéseket hozhat", figyelmen kívül hagyva a lehetséges következményeket. A kubai rakétaválság idején (1962) a Szovjetunió titokban ballisztikus rakétákat telepített Kubába, mindössze néhány száz kilométerre Florida partjaitól. Ez a lépés a világot a közelgő atomháború rémével fenyegette. Hruscsov azonban végül meggyőzhető volt a rakéták eltávolításáról, ami a történelem során azt a benyomást keltette, hogy tudatosan játszott a kiszámíthatatlanság látszatával.

Szaddám Husszeint szintén őrültnek tekintették a külföldi vezetők, bár nincs bizonyíték arra, hogy ezt a hírnevet szándékosan ápolta volna. Egy amerikai elemző 1991-es pszichológiai profilja szerint az iraki diktátor személyiségét "a korlátlan hatalom iránti messianisztikus ambíció, a lelkiismeret hiánya, a kötetlen agresszió és a paranoiás szemlélet jellemezte". Ronald Reagan amerikai elnök "őrült bohócnak" és "kiszámíthatatlan fanatikusnak" nevezte Moammer al-Kadhafi líbiai vezetőt. Reagan védelmi minisztere, Caspar Weinberger úgy vélte, hogy Kadhafi valószínűleg "egy gyógyíthatatlan nemi betegségben" szenvedett, amely "alkalmanként hisztériát, dicsekvést és szélsőséges színpadiasságot mutató őrületi rohamokat okozott".

Az utóbbi időszakban Vlagyimir Putyin, Oroszország elnöke, egyre inkább megosztó és vitatott figurává vált, különösen Ukrajna megszállása után. 2022 februárjában Marco Rubio, aki akkoriban szenátorként tevékenykedett, jelenleg pedig Donald Trump külügyminisztere, arra figyelmeztetett, hogy Putyinnak "bizonyos idegrendszeri és fiziológiai problémái" lehetnek, és kijelentette, hogy a Kreml kockázati besorolása drámaian megváltozott. Boris Johnson, a brit kormány volt vezetője, szintén megjegyezte, hogy Putyin "irracionális szereplőnek" tűnik, aki "logikátlanul" értékeli a szankciók következményeit és a háborúval kapcsolatos kockázatokat.

Az észak-koreai vezető, Kim Dzsong Un megítélése sok kérdést vet fel a racionalitás határvonalán. Még Donald Trump, akinek politikai stílusa gyakran kiszámíthatatlan, nyíltan kifejezte aggodalmát a helyzet kezelésével kapcsolatban. Az amerikai elnök kétségei azzal összefüggésben merültek fel, hogy vajon az elrettentés valóban hatékony módszer lesz-e Kim Dzsong Unnal szemben, hiszen sokan úgy vélik, hogy a koreai vezető "talán túl a józan ész határain" jár.

Trumpnak óvatosnak kell lennie, amikor az "őrült" taktikát alkalmazza, mert a történelmi tapasztalatok azt sugallják, hogy csak egy nagyon vékony mezsgyén lehet működőképes ez a módszer. Voltak, akiknek sikerült engedményeket elérniük, de irracionális hírnevük miatt nem bíztak bennük, ezért végül elbuktak. Trumpnak tehát finoman kell taktikáznia, meg kell győznie más államokat arról, hogy

Trump visszatérte a Fehér Házba egy ambiciózus ígérettel indult, miszerint alapjaiban reformálja meg Amerika külpolitikáját. A jövőben nem kívánja továbbra is a "világ csendőrének" vagy a "demokrácia hirdetőjének" szerepét játszani, hanem inkább a nemzet saját érdekeire helyezi a hangsúlyt. Marco Rubio külügyminiszter véleménye szerint azonban az ígéretek megvalósításának legnagyobb akadálya a "nemzetközi liberális világrendet" alkotó szerződések és megállapodások bonyolult hálózata, amely komoly kihívásokat jelent az Egyesült Államok számára. Rubio úgy véli, hogy ez a háború utáni globális rend nemcsak elavult, hanem most már egy fegyverré is vált, amelyet ellenünk használnak.

Eddig úgy fest, hogy Trump...

Az Amerikai Egyesült Államok hőskora visszatekintve a Monroe-doktrínára nyúlik vissza, amelyet James Monroe elnök hirdetett meg. Ez az irányelv világosan leszögezte, hogy az európai hatalmaknak tartózkodniuk kell az amerikai kontinens belügyeibe való beavatkozástól. A modern párhuzam, amely Trump elnöksége alatt jelent meg, a Trump-doktrina, amely így fogalmazható meg: "Az Egyesült Államok határozottan megvédi saját nemzeti érdekeit, bármikor és bárhol, ahol ezt szükségesnek látja, és a meglévő nemzetközi megállapodásokat az amerikai érdekek tükrében fogja értelmezni."

Ennek fényében egy olyan jövőt képzelsz el, ahol a hagyományos, szabályokon alapuló nemzetközi rend már nem érvényesül, és

Kína által uralt Ázsiára, Oroszország uralta Eurázsiára és az Északi sarkvidéktől, Grönlandtól egészen Dél-Amerikáig, annak legdélibb csücskéig, Patagóniáig húzódó Amerikai nyugati világra. Trump szédületesen hangzó külpolitikai szándékai pedig úgy nyernek értelmet, hogy a 200 éves Monroe-doktrínára és a nemzeti érdekekre hivatkozva gyúrná egybe az USA-t Kanadával és Grönlanddal. Innen nézve már kevésbé tűnnek kiszámíthatatlanul őrültnek Trump provokatív elképzelései.