Prostitúció: A szabad akarat kifejezése vagy a legrosszabb kizsákmányolás színtere?

Az első élményem a prostitúció világával meglepően pozitív benyomást keltett bennem.

Amikor öt éves lettem, anyukám elhatározta, hogy beírat klasszikus balettre a Budai Táncklubba, és ezzel egy új világ kapuját nyitotta meg előttem.

Mindig nagyon vártam a kedd és csütörtök délutánokat, hogy végre felvehessem a rózsaszín balett dresszemet, a parányi pihe-puha hófehér balettcipőmet és a gyakorló rúd mellett kecses balerinának érezhessem magam, aki olyan könnyedén lépked spiccen, mintha igazából a levgőben siklana.

Az óvodás korsztály számára öltöző akkoriban még nem volt . Helyette a balett terem előtt elhelyezkedő székeken öltöztünk. Fiúk és lányok együtt. De a balettcsoportban összesen két kisfiú árválkodott, igazából fel sem tűnt volna a jelenlétük. De az egyikük édesanyja mindig úgy nézett ki, mint egy Disney hercegnő. Mondtam is anyukámnak, hogy milyen szép, ha majd felnövök, olyan akarok lenni, mint ő. Ezen anyukám elég jól szórakozott, úgy éreztem, hogy nem is vesz engem eléggé komolyan. De a dolog annyiban maradt. Egy másik alkalommal hallottam, hogy a szülők a Disney hercegnős anyukával beszélgetnek, aki kedvesen és szelíden mosolyogva meséli nekik, hogy ő egyébként prostituáltként keresi a kenyerét. Hogy ez mit jelent, azt nem igazán értettem, de az nagyon szembetűnő volt, hogy amikor megjelent a színen, a levegő minősége azonnal megváltozott. És ez nemcsak annak az illatfelhőnek volt köszönhető, ami ezt a gyönyörű és mindig kacéran mosolygó nőt körül lengte.

A következő találkozásom ezzel a fogalommal már sokkal inkább tanulságos volt. A "Micsoda nő" című film formájában érkezett el hozzám. Annyira mély benyomást tett rám, hogy azóta is gyakran idézek belőle. Ha valaki esetleg nem ismerné ezt a mára már kultikus státuszba emelkedett történetet (ami szinte elképzelhetetlen), egy mondatban összefoglalva arról szól, hogy egy hollywoodi prostituált beleszeret egy new york-i, kezdetben zord milliárdos üzletemberbe, aki viszont viszonozza az érzéseit, és néhány könnyed bonyodalom után végül boldogan élnek, míg meg nem halnak.

Számomra az üzenet világos volt: ez az életmód nem éppen sétagalopp (a pontos okát nem tudtam megfogni), másokban talán ellenérzéseket kelt (ennek háttere is rejtély maradt), és bizonyos kockázatokkal is jár (ezt végképp nem tudtam tisztázni), míg a felnőtt nők gyakran felháborodnak rajta, a férfiakat pedig kevésbé érinti (teljes zűrzavar).

Elérkezett a tinédzserkor, amikor a szexuális érés és a felvilágosítás világosabbá vált számomra. Ekkor kezdődtek a barátnőkkel való beszélgetések, valamint a másik nemmel kapcsolatos tapasztalataim is felerősödtek.

Ezekből pedig kialakult egy kép, miszerint a női test gyakorlatilag egy szentély, amelynek kapuján csak azt engedjük be, aki erre méltó, azt is csak vegytiszta szerelemből, és minimum az örök időkig tartó házasság ígéretével.

A gyakorlatban azonban ez a forgatókönyv nem tűnt megvalósíthatónak. Nem csupán a másik nem hozzáállása miatt, hanem valahogy 17-18 évesen a házasság és az örök idő olyan távoli fogalmaknak tűntek, mint egy messzi galaxis. Olyan, mintha a felnőttek világa egy titkos játék lenne, amelynek szabályait egy olyan nyelven írták, amit nehéz volt megérteni, főleg 25 éves kor előtt. Akkoriban a 25-öt már igazi felnőttkorral azonosították, ami tinédzserként szinte elérhetetlen célnak tűnt.

Abban az időszakban és abban a közegben, ahol én tevékenykedtem, gyakran hallhattuk azokat a kifejezéseket, hogy:

Ezekben a hormonális viharokkal teli kamaszévekben bűntudat és szégyen is rátalált, mint váratlan látogatók, akik feszültséget és bizonytalanságot hoznak az amúgy is zűrzavaros érzelmi világba.

Most tegyünk egy hatalmas ugrást az időben, és képzeljük el, hogy már sokgyerekes anyuka vagyok. Ekkor már szemtanúja voltam annak, amikor az utcán egy nő a türelmi zónában árulta önmagát, és közben olvastam, tanulmányoztam a büntetőjog rejtelmeit. Amszterdamban is jártam, ahol a piros lámpás negyedben láttam, ahogy fiatal és idősebb nők egy műanyag szék körül keringtek, mintha csak egy különös táncot járnának. Ekkorra már nekem is született egy lányom, akinek mint édesanya valamilyen irányt, magyarázatot, és mintát kellett adnom arra nézve, hogy a nők milyen szerepet töltenek be a társadalomban, és hogy valójában "hol van a helyük" a világban.

Jogászként, lelki segítőként, nőként, édesanyaként és az emberi fajhoz tartozó egyedként pontosan tudom és értem, hogy a prostitúció mennyire kiszolgáltatottá teheti a nőket, hogy ezen mesterség műveléséhez mennyi bűncselekmény és embertelen bánásmód tapadhat és, hogy a prostitúció mennyire máshol helyezkedik el a "normálishoz" képest a társadalmi normák skáláján.

De valahogy a kezdetektől fogva – már a Budai Táncklub falai között eltöltött első pillanatok óta – folyamatosan ott bujkál bennem a kérdés:

Sokáig nem mertem ezt a kérdést bárkinek is feltenni, ezért inkább elkezdtem magam mélyebben beleásni a témába.

A világtörténelem során számos prostituált emelkedett ki a tömegből, ám hírnevük forrása ritkán a szexuális teljesítményükben rejlett. Ezek a nők sokszor a koruktól távol álló intelligenciával és tudással rendelkeztek, felülmúlva ezzel kortársaik többségét. Olyan kiváltságos jogok birtokában éltek, mint a magántulajdon, az oktatáshoz való hozzáférés, valamint az írás- és olvasás tudománya, amelyekről az akkori társadalom nőtársai csupán álmodhattak.

Pilisy Róza 1857-ben látta meg a napvilágot, mint egy törvénytelen gyermek. Élete első 17 évét nagyszülei gondoskodása alatt töltötte. Fiatal korában beleszeretett egy huszártisztbe, akivel izgalmas kalandként Budapestre szöktek, ám a románc hamarosan véget ért, így Róza magára maradt a főváros forgatagában.

Háttér, társadalmi helyzet és támogatás nélkül. Hogy megéljen, egy virágboltban kezdett dolgozni, ahol hamarosan a jómódú férfiak figyelmét felkeltette. Nem sok idő telt el, és Apponyi Albert már lakást vásárolt számára. A Magyar utca 20. szám alatti ingatlan gyorsan az akkori férfi értelmiségi elit egyik középpontjává vált, ahol a korszak neves írói és politikai alakjai, sőt, a pletykák szerint még királyok és hercegek is, rendszeresen megfordultak. Róza nem csupán lenyűgöző szépségével, hanem kivételes műveltségével és intelligenciájával is vonzotta őket. Az igazság az, hogy a Magyar utca 20. nem csupán egy bordélyház volt, hanem inkább szalonként funkcionált, az értelmiségi elit fontos találkozóhelyeként. Róza olyan meghatározó szereplőjévé vált a korszellemnek, hogy például Krúdy Gyula múzsájává is választotta. Alakja visszatér a híres író A vörös postakocsi című művében is.

"Mit számítanak nekem a királyok barátságai, az ékszerek, a gazdagság és a paloták? Az én vágyam az, hogy író legyek. Az irodalom az, ami igazán vonz."

Róza emellett saját kezüleg rendszeresen alkotott verseket, novellákat és regényeket is, amelyek - a kor szellemiségét meghaladó módon - valóban nyomtatásba is kerültek.

Róza tehát nőként jóval azelőtt szerzett önálló ingatlant, műveltséget, állt a saját lábára, hogy Magyarországon a nők számára egyáltalán az oktatás elérhetővé vált volna széles körben. A választójogról nem is beszélve.

A világ távoli sarkában, 1931-ben, Egyiptom földjén kezdődött Nawal El Saadawi története. Egy hagyományos muszlim család gyermekeiként jött a világra, és hatéves korában, a korabeli szokásoknak engedelmeskedve, a női körülmetélés kegyetlen rituáléján kellett átesnie. Ez az élmény mély nyomot hagyott benne, formálva életszemléletét és jövőbeli küzdelmeit.

Elhivatottságának és lázadó természetének köszönhetően sikerült elérnie, hogy továbbtanulhasson, így 1955-ben elvégezte az orvosi egyetemet. Később pszichiátriára specializálódott. 1969-ben jelent meg az első könyve A nők és a szex címmel, amelyben kendőzetlenül írt a nők szexuális vágyairól és az őket ért elnyomásról. Műve miatt elvesztette az állását, a könyvet pedig betiltották. Később börtönbe került, de ott sem tétlenkedett: mivel politikai fogoly volt, papírt és tollat sem kaphatott, így a bebörtönzött prostituáltak szemceruzái segítségével wc papírra írta le a következő regényét.

Később Nawal egyiptomi női börtön pszichiátriai osztályán tevékenykedett, ahol megismerkedett egy Firdauz nevű fogvatartottal. Firdauz halálra volt ítélve, mivel megölte azt a férfit, aki kihasználta őt. Ez a találkozás mélyen megragadta Nawal lelkét, és annyira inspirálta, hogy Firdauz történetét regény formájában örökítette meg. Művének címe: "Women at Point Zero" - "Nők a nulladik ponton".

A regény, amely magyar nyelven még nem látott napvilágot, egy izgalmas kerettörténettel kezdődik: az elbeszélő, aki az írónő alteregójaként lép elő, pszichiáterként találkozik egy halálra ítélt nővel, Firdauzzal. A találkozóra egy nappal a kivégzése előtt kerül sor, és a beszélgetés során mélyreható kérdések merülnek fel az élet, a halál és a bűnösség természetéről.

Természetesen a történelem során különböző helyszíneken és időszakokban számos olyan példát találhatunk, mint Korinthoszi Laisz, Madame de Pompadour vagy Mata Hari. Ezek a kurtizánok, akik a korabeli társadalmi normák szerint nem élvezhettek volna jogokat, mégis jelentős hatással voltak a történelem alakulására. Az élet iróniája, hogy prostituáltként váltak a társadalom meghatározó személyiségeivé.

Mostanra a papírforma szerint a világ legtöbb pontján mi nők egyenlő jogok birtokosai vagyunk a férfiakhoz képest (is). Jogi értelemben nem tartozunk a családfő alá, elvileg egyenlő mértékben férünk hozzá az oktatáshoz és az anyagi javakhoz, és mi sem természetesebb annál, minthogy van szavazati jogunk. Így felmerül a kérdés, hogy: a XXI. században mi oka lehet annak, hogy valaki saját elhatározásából, mindenféle kényszertől mentesen mégis úgy dönt, hogy prostituáltnak áll? Egyáltalán van ilyen?

Az agyunk működése valóban lenyűgöző és sokszor meglepő. Nap mint nap olyan hatalmas mennyiségű információval találkozunk, hogy szinte lehetetlen mindent feldolgozni. Ezért az agyunk különféle stratégiákat alkalmaz, hogy szelektálja az ingereket. Olyan dolgokat észlelünk könnyebben, amelyek már ismerősek számunkra, vagy amelyek iránt korábban érdeklődést mutattunk. Ezzel a mechanizmussal próbálja megkönnyíteni saját információfeldolgozását, hiszen a világ folyamatosan változik, és az új ingerek áradatában elengedhetetlen, hogy a számunkra relevánsakat kiemeljük.

Amióta ikres anyuka lettem, úgy tűnik, mindenütt ikrekbe botlok – mintha a világ hirtelen tele lenne velük. Valószínű, hogy a social media algoritmusai is hasonlóan működnek, és Kékes Réka is így került elém, mintha a sors keze irányította volna a figyelmemet felé.

Kékes Réka, szomatikus szexológus, különleges tanfolyamok keretében segíti a férfiakat és nőket abban, hogy mélyebben megértsék testük működését, és felfedezzék azt a belső erőt, amely mindannyiunkban ott rejlik. Célja, hogy a résztvevők gátlások nélkül, önmagukra figyelve tanuljanak, és ne mások elvárásainak próbáljanak megfelelni. Ezen a téren szerzett tapasztalatait egy könyvben is megosztotta, amelynek címe: "Az orgazmus művészete".

Az pedig már csak a cseresznye volt a habon, amikor meghallottam (ugyanebben a beszélgetésben), hogy egy ideig prostituáltként dolgozott. Méghozzá egy hatalmas szerelmi csalódást követően. Szabad elhatározásból. Pusztán azért, mert akkor úgy érezte, hogy ezt kell tennie. Senki nem kényszerítette. Sem az élethelyzete, sem egy másik személy. Ő maga döntött így. És mint utólag kiderült: ez a döntése segítette hozzá ahhoz, hogy igazán közel kerüljön önmagához és megtalálja azt az utat, ahol kiteljesedhet.

Természetesen! Íme egy egyedibb változat: Így hát nem volt kérdés számomra, hogy Réka közreműködését kérem ennek az írásnak az elkészítéséhez. Amikor megosztottam vele a cikkem témáját, azonnal láttam rajta a lelkesedést, és készséggel állt rendelkezésemre. Örömmel válaszolt a kérdéseimre, ami igazán inspiráló volt számomra.

Réka szívből mesélte el, hogy ifjúkorában egy olyan mély és szenvedélyes szerelemre vágyott, amely mindent átható, elszakíthatatlan köteléket teremt. Olyan társra keresett, akivel közösen vágnak neki egy nemes útnak, kitartóan egymás mellett haladva, egy életen át tartó elkötelezettség és szolgálat jegyében.

Ehhez képest, a következő másfél évtized során a lelki szenvedés és a belső traumák testi tünetekké formálódtak. Az ebből eredő halálfélelem újabb mélységekbe terelte a gondolataimat, és olyan belső kérdésekhez irányított, amelyek középpontjában a női identitás és a párkapcsolatok álltak. Olyan megválaszolatlan kérdések fogalmazódtak meg bennem, mint:

A milliónyi csalódás, hazugság és tiszteletlenség, valamint az egyenrangúságra való törekvés elérhetetlensége nyitotta meg a szemét a valóságra: egy férfiuralta világban él, ahol nem okolhat másokat, hiszen ezeket a szerepeket ő maga is elfogadta, születésétől fogva az öntudatlan áldozat szerepét játszva. Naivitásával és megkérdőjelezhetetlen megfelelési vágyával önként vállalta e dinamikát, így fenntartva a társadalmi kereteket, melyek közé beszorult.

A belső felébredése dühében csak annyit érzékelt, hogy ezeket a társadalmilag elfogadott mintákat nem lehet felülírni, és csak az a lehetősége van, hogy a saját javára fordítja, és hatalmi eszközévé teszi. Tehát szabadon szexel, úgy, mint egy férfi, annyi pénzt keres, mint egy férfi, és a megfelelési attitűdjeivel nem rendeli alá magát másoknak, hanem szakmai erőforrásává teszi azt.

A prostitúció olyan alternatíva volt, amely lehetőséget kínált arra, hogy az ember látszólag áldozat maradjon, miközben csendben visszaszerezheti mindazt, amit eddig ingyen, önként adott. Ez a választás nem csupán a bosszú vágyát fejezte ki, hanem a méltánytalanság helyreállításának törekvését is. A női erő felvállalása és a szégyen nélküli önkifejezés iránti igény egyaránt hajtotta ezt a folyamatot. Az élet irányítása a férfiak játékszabályai szerint, miközben a gyönyört függetlenül és szabadon élvezi, egyfajta láthatatlan szövetet alkotott, amelyben az önállóság és a szexualitás harmóniában létezett.

Emlékszik, milyen borzasztóan rettegett attól, hogy megerőszakolják, vagy hogy bántani fogják, és olyan dolgokra kényszerítik, amelyek az ilyen jellegű dokumentumfilmek sötét világát idézik. Ám a valóságban ennek a teljes ellentéte valósult meg. Izgalmas emberekkel találkozott, akik talán még jobban féltek a szextől, mint ő tőlük. Felfedezte a saját szexualitását, és büszkén öltözködött, csillogott, végre igazán szexinek érezte magát, és élvezte, hogy vágyakoznak iránta. Ajándékokkal halmozták el, lehetősége nyílt külföldi utazásokra, felfedezhette a világot, különféle dinamikákat próbálhatott ki, és olyan mély emberi ismereteket és szakmai tapasztalatokat szerzett, amelyeket ma is kamatoztat szomatikus szexológusként. Az ő története egy teljesen más dimenziót nyitott meg, ahol a félelmek helyét az önazonosság és a felfedezés öröme vette át.

Egy rövid időre a másik oldalra léphetett, ahol végtelen hálával töltötte el az élmény, hogy megismerhette, milyen is a sikeres férfiak világában élni. Átélte az uralkodás érzését, a hatalom ízét, és megtapasztalta, milyen az, amikor anyagi és érzelmi szabadság birtokában döntéseket hozhat. Ráébredt arra, hogy képes másokra olyan hatással lenni, hogy az emberek vágyakozva, önként és lelkesen követték őt, kezdeményezve a közös utakat.

Réka mesélte nekem, hogy ebben az időszakban felfedezte, miként érheti el saját erőforrásait, és hogyan alakíthatja azokat értékké anélkül, hogy hagyományos férfiassági jeleket kellene felvennie, vagy olyan harcokba bonyolódnia, ahol nőként alig van esélye a győzelemre. Megtanulta, hogyan válhat irányítóvá, úgy, hogy saját örömét és mások izgalmát egyaránt figyelembe veszi, így ahelyett, hogy ő lenne a kiszolgáló, inkább vezető szerepet tölt be, amit mások szívesen követnek.

Ebben az időszakban jött rá arra, hogy a fiatal nőiessége, az idealizáló nézőpontjai és az ezekből eredő elvárásai helyett inkább az a célja, hogy segítsen és tanítson a férfiaknak arról, mire is vágyik egy nő, hol húzódnak a határai, és miért érdemes figyelembe venni a szexualitását, a pillanatnyi feszültségoldás helyett.

Belátta, hogy az alkalmazkodás és hízelgés csupán a felfedezés, a felajánlás és az odaadás alacsonyabb szintje. Rájött arra is, hogy a szexualitása és izgalma nem csupán a férfiakra irányul, hanem elsősorban saját magának szól: lehetőséget ad arra, hogy megláthassa és megtapasztalhassa saját nagyszerűségét, hogy tanúja legyen a saját örömének, és hogy érezze azt a hatalmat, ami abból fakad, ahogyan egy férfit bevezet egy olyan világba, amelyet ők irányítanak, de valójában mi, nők vagyunk az igazi mesterek.

Az egész folyamat és a prostitúció eredményeként olyan önértékelésre tett szert, ami mélyen belőle fakad, és abból a több ezernyi tapasztalatból, amiken keresztülment a sok-sok dinamikán által, és amit nem lehet egy férfi ismételt sémái mellett elsajátítani -mondja.

Fedezte fel a szexualitásának olyan aspektusait, amelyeket korábban elképzelni sem tudott, és amelyek iránt sosem érezte volna, hogy vágyakozna. Bizonyos férfiak segítségével azonban rájött, hogy képes ezeket a mélységeket megélni. Ekkor kezdte el lebontani a szexuális tabukat, eltávolítani a szemérmességét, és szembenézni a tudatlanságából fakadó tévhitekkel. Felszabadította testét a megfelelés és a kiszolgáltatottság érzésének béklyóiból. A szégyen érzését olyan mértékben sikerült legyőznie, hogy ez a változás másokra is inspiráló hatással volt.

Rékát egyáltalán nem foglalkoztatja mások véleménye. Különösen nem az, hogy mit gondolnak róla olyanok, akik soha nem tapasztalták meg a dolgokat a saját bőrükön. Meggyőződése, hogy ez az ítélkezés csupán azt jelzi, hogy az emberek még nem fedezték fel a saját belső erejüket. Az ilyen vélemények gyakran egy társadalmi konstrukció részei, amelyekhez az emberek öntudatlanul hozzájárulnak. Ezek a nézőpontok nem mindenki számára érvényesek; míg egyesekre igazak lehetnek, másokra nem. Réka úgy véli, hogy a valódi tapasztalatok és az önismeret sokkal fontosabbak, mint a külső elvárások.

Réka véleménye szerint a testi és szexuális kizsákmányolásra adott reakciónk ma már nem csupán az elkerülés vagy szenvedés formáját ölti, hanem inkább egy tudatos, egyéni önismereti folyamatra helyezi a hangsúlyt. Ezen az úton lehetőségünk nyílik arra, hogy felfedezzük, mi is a valódi konszenzus a bennünket foglalkoztató kérdésekben. Megtanuljuk, hogyan tudjuk az önfelhatalmazást és a fizikai-lelki határaink tiszteletben tartását ötvözni a döntéseinkért folytatott küzdelemben. Emellett felfedezzük, hogyan vállalhatjuk fel és kommunikálhatjuk testi autonómiánkat és vágyainkat, így szélesebb lehetőségeink nyílnak meg a szexuális önképviselet terén.

Ez a szexuális átdolgozottság és szexpozitív hozzáállás lesz az alapja annak, hogy észrevegyük, melyek azok a szituációk, viselkedésformák és szemet szúró jelek, amelyek nemcsak egy szexmunkás életében meghatározóak, hogy felismerje a veszélyt, hanem egyértelmű támpontokat adnak egy házasságban, párkapcsolatban vagy alkalmi együttlétben is ahhoz, hogy mi az, ami arra utal, hogy mások használják a testünket, vagy mi engedélyezzük és tesszük ki magunkat egy abúzusnak önként és dalolva.

Réka véleménye szerint a biztonságosabb szexualitás megteremtésének kulcsa a szomatikus önismeret és felfedezés. Az embereknek lehetőséget kell biztosítani arra, hogy elsajátítsák a szexpozitív nézőpontokat és attitűdöket, amelyek révén valóban jelen lehetnek intim kapcsolataikban. Ehhez azonban elengedhetetlen a tapasztalat alapú tudatosság és az önmagunk mélyebb megértése.

Ehhez gyakran szükség van szakértői támogatásra, aki tisztában van a test- és szexnegatív nézetekkel, melyek gyakran a társadalmi normákban gyökereznek, és így észrevétlenül befolyásolják a viselkedésünket.

A témával kapcsolatos olvasmányélményeim, a sok könyv, cikk és kutatás, amelyeket az évek során átnéztem, nem adtak elegendő alapot ahhoz, hogy bátran kijelentsem: aki prostituáltként keresi a megélhetését, az valóban SZABAD.

A szó, amelyet használunk, mélyen gyökerezik a nemesség, a filozófia és a spiritualitás birodalmában. Ugyanakkor nem állíthatom, hogy az ellentéte ne lenne igaz, miszerint a prostituáltként dolgozók gyakran megaláztatásnak, kihasználásnak és az áruba bocsátott testük miatt emberi méltóságuk elvesztésének áldozatai. Ez a nézőpont sem tükrözi a teljes igazságot. Mindkét forgatókönyvre számos példa állítható, és ennek ellenére sem jutunk közelebb az objektív valósághoz. Valószínű, hogy a témával kapcsolatosan nem létezik egyetlen, mindenki által elfogadott igazság.

A nők jogai hosszú és küzdelmes utat jártak be az emberi történelem során, elindulva a patriarchális rendszerek szorításából egészen az emancipáció felé. Mégis, amíg ezeket a sorokat írom, a XXI. században is számos helyen, például Afganisztánban, a nők rendkívüli mértékben kiszorulnak az oktatás világából, nem vehetnek részt a közélet alakításában, kiskorúként férjhez kényszerítik őket, és ha hűtlenség vádjával illetik őket, a büntetésük akár halálos is lehet. Iránban a hatóságok megtiltják a táncot, sőt, férfi kísérő nélkül még sétálni sem lehet. Szaúd-Arábiában pedig egészen 2018-ig a nők nem szerezhettek jogosítványt, ezzel is korlátozva szabadságukat és mobilitásukat. Az ilyen példák rávilágítanak arra, hogy a jogokért folytatott harc még messze nem ért véget, és hogy a nők egyenlősége nem csupán elméleti kérdés, hanem sürgető valóság a világ számos részén.

Ha nem szeretnénk a távoli és egzotikus országok furcsa szabályai között kutakodni, akkor érdemes eltöprengenünk azon, hogy vajon egy áhított állásinterjún, fiatal felnőttként, őszintén válaszolunk-e arra a kérdésre, amelyet a HR-esek gyakran feltesznek: mikorra tervezzük a gyermekvállalást? Ezt a gondolatmenetet továbbgörgetve felmerülhet bennünk a jogos felháborodás: miért van az, hogy ugyanez a kérdés a velünk egykorú férfi pályázók esetében szinte sosem kerül szóba? Tényleg egyenlő terheket ró a társadalom a férfiakra és nőkre, amikor azt hirdetjük, hogy az egyenlő jogok értelmében a nők szabadon dolgozhatnak? Ha a kétkeresős családmodell ma már a normát képviseli, vajon ugyanolyan természetes-e, hogy a háztartási és gyermeknevelési feladatokat is egyenlően osszuk el?

És miért lenne a prostitúcióval összefüggésben mindez? Talán azért, mert léteznek olyan örömlányok (Rékán túl is), akik bátran visszanyúlnak ennek a régóta fennálló mesterségnek a gyökereihez. Ők nem hajlandók engedni a társadalom hatalmas nyomásának, és szabadon kívánják megélni női mivoltukat és szexualitásukat. Mindezt bármiféle címke vagy elvárás nélkül. Valóban, teljesen szabadon. A kérdés csupán az, hogy mi, nők, mit kezdünk mindezzel. Mert ekkor válik a történet igazán izgalmassá.