Politikai merénylet történt Budapest szívében, ahol a város pezsgő életének közepette sötét árnyak vetődtek a jövőre. Az esemény, amely megrázta a fővárost, újraélesztette a társadalmi feszültségeket, és kérdéseket vetett fel a politikai stabilitásról. A

Amint értesültem az (online) újságokból – köztük a Blikk cikkére hivatkozva – Jeszenszky Géza ellen elkövetett merényletről, azonnal írtam a fiának. Kifejeztem megdöbbenésemet és szolidaritásomat apja iránt, és természetesen mielőbbi gyógyulást kívántam neki. (A címét azért tudtam, mert olvastam egy Izrael mellett kiálló írását, és elkértem az apjától az e-mail címét, hogy gratulálhassak neki.)

Bármi is legyen a véleményünk, megdöbbentő esemény történt Budapest szívében: egy politikai merénylet célkeresztjébe került Jeszenszky Géza. Személye, múltja és teljesítménye olyan politikai súlyt képvisel, amely már történelmi távlatban is jelentőséggel bír. Ez a tragikus eset nem csupán egyéni sorsokat érint, hanem mélyebb társadalmi és politikai reflexiókra is késztet minket.

Megelőlegezve, egy vészjósló trendet a 2026-os választásokig. (Sőt, azutánra is.)

Az elkövetőről csupán homályos információink vannak, hiszen a rendőrség és az oknyomozó újságírók, akik a mai digitális korban működnek, rendelkeznek azzal a technológiai háttérrel, amely lehetővé tenné számukra, hogy rövid idő alatt feltérképezzék az elkövető életét és felfedjék a tette mögött rejlő igazi indítékokat. Ez a zavaros, titkolózó csend, amely körülveszi az ügyet, gyanús, és semmi jót nem sejtet. Mégis, az a tény, hogy egy ilyen esemény megtörténhetett, hűen tükrözi a jelenkor feszültségekkel teli légkörét, amely szinte elkerülhetetlenül serkenti az erőszakos diskurzusokat, mindezt pedig nem mentesítve a múlt árnyaitól.

A politikai merénylet ténye nem a Mandiner bulváros híreiből, hanem az általam jól ismert, két vendéglátóhely által övezett kapualjból vált számomra világossá. Főként azért, mert mostanában nem bírom elhinni az ilyen "értesüléseket", és ha lehetőségem van rá, mindig előnyben részesítem a személyes tapasztalatokat a tájékozódás során. Most éppen volt lehetőségem, hiszen Jeszenszky Gézával, akivel baráti kapcsolatom van, beszélgethettem, és ő is a Múlt és Jövő szerzője.

A szöveg egyedi átfogalmazása: Miután az 1990-es évek szociáldemokrata és liberális médiumai - mint például a Beszélő és a Népszabadság - figyelmen kívül hagyták a "szarajevói jelentéseimet", úgy döntöttem, hogy eljuttatom azokat a külügyminisztériumba. Ennek egyik oka az volt, hogy az ostromlott városban létezett egy magyar közösség, amely a háború következtében szervezetet alapított, és szeretett volna kapcsolatba lépni Magyarországgal. Másnap Entz Géza államtitkár telefonon keresett meg, hogy tanácsot kérjen egy segélyszállítmány összeállításához, amely a boszniai fővárosba indult volna. Nem sokkal később, amikor Jeszenszky Géza egy nyolc fős repülőgéppel Zágrábba, majd onnan kerülő úton, NATO harci gépekkel Szarajevóba repült, meghívott, hogy tartsak vele. A Múlt és Jövő folyóiratban olyan tudósokkal folytatott levelezéseket tett közzé, akik sok kérdésben radikálisan eltértek a véleményétől. Ezek a levelek és a hozzájuk fűzött kommentárok forrásértékűek, különösen Tom Lantos és Deák István társaságában. Jelenleg is készül egy nekrológ, amely a nemrégiben elhunyt Marianna D. Birnbaum e-mailváltásaival van tele. Most újra átnézve ezeket, a legmeghatóbb emlékezés Hernádi Miklósra vonatkozik. Bár sok barátja - beleértve engem is - nem ért egyet a politikai döntéseivel és történelmi értelmezéseivel, mégis baráti kapcsolatban állnak vele, vitapartnerként. Ez talán ma fontosabb, mint az egyoldalú táborhoz tartozás, hiszen azt a ritka magatartást képviseli, amely képes az eltérő nézőpontokat békés párbeszéddé alakítani.

a "mai kocsma" feszültsége és megosztottsága egyre inkább elérte a határokat, ahogyan azt Jeszenszky Zsolt reakciójának drámai mélységei is tükrözik. Miközben apja halálos sebet szenvedett, ő nem a kórház felé vette az irányt, hogy utolsó pillanatokban mellette álljon – amit talán a legtermészetesebb dolognak tarthatnánk. Ehelyett a nyilvánosság előtt egyre inkább felerősítette politikai és világnézeti "vitáját" apjával, akit Krisztusban nem hívőnek bélyegzett meg. Felmerül a kérdés: vajon ez a viselkedés Krisztustól származik? Ez a torzult magatartás még inkább aggasztó, mint a kalapáccsal és benzinesüveggel felfegyverzett potenciális gyilkos tette, ahogyan Géza is megjegyezte: "micsoda szerencse, hogy nem a benzinnel nyitott: akkor nem itt beszélnénk." De mit is számít, ha valaki elmebeteg? Az elmebaj nem mentség – ilyen tetteket épp ésszel nem lehet megtervezni. Ugyanis a helyzet nem csupán a cselekedetek szintjén zajlik, hanem a társadalmi szövet mélyén, ahol a gyűlölet és az elutasítás feszültsége szövi át a mindennapokat.

(Csak megsúgom: ez a példa a Jeszenszky Zsolt képviselte politikai erőket gyengíti, mert azért a többség - merem remélni - semmifajta harcosok klubjának nem gladiátora, s különösen nem ilyen szélsőségekben.)

Amíg beszélgetésünket folytattuk, a Blikk fotóriportere is megérkezett, sapka helyett pólyát viselve a fején – kérte, hogy azt eltávolítsuk. Azért jött, hogy néhány felvételt készítsen a lap számára. Miután távozott, előkerült egy pálinkás üveg – ez már szokás nálunk –, hogy a saját készítésű itallal ünnepelhessük meg a túlélés örömét, amit kétségtelenül a rendszeres sportolásának tudhatunk be.

S aztán az izraeli bel- és külpolitikáról, s a szerintem a soha meg nem oldódó izraeli helyzetről beszélgettünk - szintén történelmi perspektívákban. Felelevenítette egy napját a Golán fensíkon, Jitchák Rabinnal, a már 15 éve regnáló Binjamin Nathanyahuval nem volt dolga. (Majd felszaladok az új, erről - is - szóló napló-könyvemmel a Vörösmarty téri könyvhétről - ahova egyenesen szállítja a nyomda.) Vagy azt is keresgéltük, hogy vajon Donald Trump extrém viselkedése melyik római császárra hajaz?

Nem tudtam megállni az újságírói kérdést: min dolgozik? Milyen tervei vannak 83 éves korában, azon kívül, hogy a kajakozást és a sízést nem akarja abbahagyni.

Az egyik projektje: megírni a politikai önéletrajzát. (Sok publikálatlan dokumentumot is gyűjtött hozzá.)

Fókuszálj kizárólag erre a témára, és merülj el benne a lehető legmélyebben! Az én tapasztalataim is hasonlóak, hiszen egy másik generáció tagjaként osztozom az érzéseimben. A korszak, amelyben te dolgoztál, már a múlt ködébe vész, de a te hosszú életutad során még mindig élő kapcsolatod van vele. Ez a különleges nézőpont segíthet abban, hogy a történelem ne csupán egy távoli emlék legyen, hanem egy olyan élmény, amely továbbra is formálja a jelenünket.

Természetesen! Íme egy egyedi megfogalmazás: Valóban, ennek a nyomnak a megőrzése nem csupán lehetőség, hanem felelősség is. Fontos, hogy a jövő generációi megismerjék, hogyan és kik révén jutottunk el eddig a ponthoz, és mi motiválta az eseményeket. Ezzel talán elkerülhetjük a hasonló tragédiák megismétlődését, legyen szó azok elkövetéséről vagy elszenvedéséről.

Ez a merénylet mély sebeket ejtett mindazokon, akik egy békés és erőszakmentes Magyarországot álmodnak maguknak.

A szerző egy elismert író, aki a Múlt és Jövő című zsidó kulturális folyóirat főszerkesztőjeként tevékenykedik.

A véleménycikkek nem mindig a Index szerkesztőségének hivatalos álláspontját képviselik.