Nagy Ervin és Borbély Alexandra közös stand-up előadásában a Tisza folyó varázsa mellett a szerelem mélyebb rétegeit is felfedezhetjük. Kritikai szemmel nézve, a műsor nemcsak szórakoztató, hanem elgondolkodtató is, hiszen a humor és az érzelmek mesteri ö

A stand up alapvetően magányos műfaj, ezért is tűnt érdekes kísérletnek, hogy Borbély Alexandra és Nagy Ervin együtt állnak színpadra, hogy a házasságukról meséljenek. Vajon mennyit hajlandók megosztani a magánéletükből? Viccesek együtt? És beárnyékolhat egy ilyen előadást a politika? Megnéztük az előadást.

Az álompár kifejezéssel könnyű dobálózni, de magyar viszonylatban talán nem túlzás két pályája csúcsán lévő művészember házassága után használatba venni. Márpedig Borbély Alexandra és Nagy Ervin kétségtelenül magasan jegyzettek a saját szakmájukban, ráadásul utóbbi a közéletben és a politikában is bontogatja szárnyait Magyar Péter oldalán.

Nem meglepő, hogy a közönség figyelme élénken fókuszál a páros közös fellépéseire, de mindezek ellenére igencsak szokatlan döntés volt, amikor úgy határoztak, hogy Lévai Balázs producer stand up franchise-jának, az Egy életem produkciónak keretein belül közösen állnak színpadra. Ezzel a lépéssel nem csupán a humorra, hanem a személyes élményekre is építettek, hogy szórakoztató módon osszák meg történeteiket a nézőkkel.

Az "Egy életem" most először, és talán nem utoljára, egy közös élménnyé alakult, noha a kiváló művészek jelenléte ellenére is számos kérdőjel övezte a produkciót. Nem véletlen, hogy a stand up világában általában egyetlen figura áll a reflektorfényben; ez lehetővé teszi a közönséggel való közvetlen interakciót, s az időről időre szükséges rögtönzött megoldások sokkal könnyebben alkalmazhatóak az egyszemélyes előadásformában.

A színészek teljesítménye kapcsán mindig felmerül a kérdés: nézőként mennyire érezzük majd a hosszú órákon át begyakorolt színpadi előadás rigiditását, vagy éppen ellenkezőleg, sikerül-e nekik megidézni a stand-up előadások természetes, szabad áramlását?

Félelmeim az előadás elején beigazolódni látszottak. Egy kissé mesterkélt bevezetőben ugyanis eljátszották, hogy Nagy Ervin még otthon keresi a fellépésre szánt ingét, miközben Borbély Alexandrának már el kellene kezdenie a show-t, hiszen idő van, a kettejük közti chatelést pedig kivetítették a színpadra.

A mérsékelt szellemiséggel megáldott kezdés nem teljesen múlt el nyomtalanul: a közönség soraiban néhány nevetés is felcsendült, és remekül szolgált arra, hogy felvezesse a következő eseményeket.

A döcögős indítás után idővel a páros is magára talált: ahogy telt az idő, úgy lendültek egyre jobban bele, sőt egy nézők között megszólaló mobiltelefon kapcsán Borbély még az is bizonyította, hogy a rögtönzés is a vérében van: zsigerből és szellemesen reagálta le, mint egy rutinos stand up-os profi.

Az este leginkább úgy épült fel, mintha egy szellemes és jókedvű baráti házaspárral mennénk el egy közös vacsorára, ők pedig néhány pohár bor kíséretében mesélnék el nekünk azokat a vicces sztorikat, amik az utóbbi időben történtek velük.

Persze egy vacsorán nincs háttérvetítés, de ma már bárki elő tudja kapni a mobilját, hogy megmutassa azokat a videókat vagy fotókat, amik szükségesek ahhoz, hogy a sztori teljes legyen, így ebben sem volt olyan nagy különbség.

A legtöbb történet, sőt a konfliktusok gerincét az adja, hogy Borbély Alexandra precíz, rendszerezett és rendmániás személyiségével ellentétben, férje sokkal szellősebb hozzáállással bír. Egy alkalommal még Nagy Ervin is megjegyezte, hogy néha úgy érzi, hogy Ingriddel, a német határőrrel osztozik az otthonán – annyira pedáns és előre tervező kedvében van. Ezzel szemben a férje az utolsó pillanatra hagy mindent, így a felesége életének jelentős része az emiatt felmerülő állandó várakozás és stressz körforgásában telik.

Ő egyébként Ervin lazaságát egy tengerparti napernyősfiúéhoz hasonlította, ami helytálló is lehet, lévén az eljegyzési gyűrűt is úgy vásárolta, hogy két órával a repülőjük indulása előtt (!) még otthonról leszaladt az első ékszerboltba, hogy megvegye az első szembe jövő gyűrűt, amit nem tartott rondának.

A színpadon Nagy Ervin szórakoztatóan mesél eseteiről, amelyekben a beszólogatós ismerkedési stílusát és humorát egyaránt megcsillanthatja. Képzeljétek el, hogy egyszer annyira várta Szandráját a színház előtt, hogy a végén egy jókora italozásba kezdett, így a találkozó végül egy fergeteges történetté vált. De nem csak erről van szó! A szülői élet kihívásairól is szó esik, hiszen a két ikerlány nevelése nem éppen könnyű feladat, és a rendszeres kialvatlanság is csak tovább színesíti a mindennapjaikat. Ervin állandó késései pedig nemcsak a barátait, hanem még a budapesti társasági élet egyik ikonikus alakját, Woody Harrelson-t is próbára tették – nem is egyszer! De a valódi érdekesség nem is ez, hanem a tanulság, amit ezek a szituációk rejtenek. A poénok és a váratlan fordulatok a történet csúcspontjait jelentik, és higgyétek el, érdemes lesz végighallgatni a sztorit, mert a végén mindenki számára kiderül, hogy a legviccesebb pillanatok mögött mindig ott rejtőzik egy kis bölcsesség is.

De megkapjuk egy olaszországi kempingezős kirándulás történetét is gyorshajtással, szörnyű szállással, futballszurkolókkal és egyéb nyalánkságokkal, sőt egy ponton a lánykérés fordulatokban gazdag történetét is elmesélik, fotóval illusztrálva. És külön blokkot ér az is, amikor a Testről és lélekről Oscar-jelölt film volt, és a pár kiutazott Los Angelesbe, hogy aztán végül Ervinnek ne jusson belépő a gálára, így kénytelen legyen a lúzersátorban végignézni a nagy eseményt.

a közönség soraiban egy kis feszültség keletkezett, hiszen a politikai utalások mindig megosztóak. Borbély Alexandra mesterien lavírozott a humor és a társadalmi kritikák határvonalán, így a nevetés mellett elgondolkodásra is késztette a nézőket. A második felvonás során a dinamika valóban felerősödött; a poénok úgy követték egymást, mint a gyorsvonat, és valóban akadtak olyan pillanatok, amikor a közönség egyszerre roppant meg a nevetéstől. Az előadás nemcsak szórakoztató volt, hanem egyfajta tükör is a társadalmi jelenségekre, amiket ügyesen beleszőttek a szórakozás szövetébe. Az apró politikai utalások, ha nem is dominálták a történeteket, színesítették a narratívát, és arra ösztönözték a nézőket, hogy elgondolkodjanak a világ dolgairól, miközben a poénok zörejei még mindig a fülükben csendültek.

A Tisza és Magyar Péter csupán háttérzörej a házaspár produkciójában, és ez teljesen rendben van. Arra számítottam, hogy talán érintenek néhány szót a közelmúltban nagy port felvert lehallgatási ügyükről, de végül ez a téma elmaradt.

Bár érződött, hogy ez a show még nem forrott teljesen össze, a közös stand up így is meglepően élvezetes volt, és a sok abszurd, egymást zrikálós sztori ellenére mégiscsak a szerelemről szólt, és arról, hogy tényleg igaz lehet, hogy az ellentétek időnként vonzzák egymást.