Miért döntött úgy a Fidesz, hogy belép a szappanoperák színes és drámai világába?
A nemzetmentés és a szuverenitás kérdései kulcsfontosságúak Kállay Miklós történelmi szerepének értékelésében. E két fogalom együttes vizsgálata rávilágít arra, hogy a politikai döntések mögött milyen mélyebb motivációk és felelősségek húzódnak meg. Kállay Miklós, mint a második világháború alatt Magyarország miniszterelnöke, olyan kihívásokkal nézett szembe, amelyekkel a nemzet jövője és függetlensége volt a tét. A szuverenitás megőrzése érdekében hozott döntései nemcsak a politikai tájra, hanem a társadalomra gyakorolt hatással is bírtak, ezért megítélésük komplex és sokszínű. Az ő politikai öröksége tehát nemcsak a múlt, hanem a jövő szempontjából is fontos tanulságokat kínál, amelyek a nemzeti identitás és függetlenség megőrzésére vonatkoznak.
December 1-jén hivatalosan is elindult az Ursula von der Leyen vezetésével működő új Európai Bizottság, amely a parlamenti szavazás során a legkisebb támogatottságot érte el az eddigi bizottságok közül. Eközben a hagyományos uniós tengelyt alkotó két nagyhatalom, Németország és Franciaország, kormányválsággal néz szembe. A kisebb tagállamok helyzete sem rózsás: Ausztriában már több mint két hónapja várnak az új kormány felállására, míg Romániában éppen egy politikai káosz körvonalazódik.
Érdemes egy rövid időre megállnunk, hogy körülnézzünk tágabb közegünkben, az Európai Unió keretein belül, és felmérjük, vajon felfedezhetünk-e közös összefonódásokat a felmerülő konfliktusokban. Fontos, hogy elgondolkodjunk azon is, hogyan viszonyuljunk a törvényszerűen megjelenő krízisjelekhez, és milyen stratégiákat alkalmazhatunk a kezelésükre.
Az Európai Unió a világ egyik legmeghatározóbb politikai, gazdasági és katonai szövetsége. Számunkra, magyarok számára, ez nem csupán egy intézményi keret, hanem a kulturális, történelmi és gazdasági identitásunk szerves része, ahová immár ezer éve tartozunk. Az Unió életszínvonala és életkörülményei általában irigylésre méltóak, ami magyarázza, hogy a világ minden tájáról özönlenek hozzánk a gazdasági és politikai menekültek. (Hasonló a helyzet az Egyesült Államokkal, amely a nyugati világ legjelentősebb hatalmának számít. Figyelemre méltó, hogy szinte senki sem gondol arra, hogy Kínába vagy Oroszországba meneküljön, ha jobb és szabadabb életre vágyik magának és családjának.)
Teljesen természetes, hogy az állandó változások politikai vitákhoz és krízisekhez vezethetnek. Érdemes azonban a felszíni konfliktusokon túlra nézni, és figyelmet fordítani a mélyebb folyamatokra, hogy valóban megérthessük ennek a dinamikának az irányvonalát.
Németország, mint az Európai Unió gazdasági és politikai motorja, jelenleg mély válságon megy keresztül. A szélsőséges nézeteiről ismert Alternatíva Németországért (AFD) párt folyamatosan növekvő népszerűségnek örvend. Az Európai Parlamenti választásokon kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, és a tartományi választásokon is egyre eredményesebbek, különösen a keleti régiókban. Az AFD sikerei mögött azonban nem csupán a politikai őrület áll, amely néha felüti a fejét a társadalmakban – mint ahogyan azt a verbális és tényleges lincselések is mutatják –, hanem sokkal inkább az a mélyen gyökerező érzés, hogy Németország nem a helyes úton halad. A választók egyre inkább úgy érzik, hogy a mainstream politika és média nem tudja megválaszolni a számukra legfontosabb és legégetőbb kérdéseket.
A német politikai elit és közélet jelenleg olyan helyzetben van, amelyben elkerülik a közös kormányzást, ezáltal karanténba zárva a politikai diskurzus bizonyos szereplőit. A gazdasági nehézségek fokozódásával pedig egyre inkább megerősödik a kirekesztett csoportok támogatottsága. Ezen a téren a szociáldemokrata-zöld-liberális koalícióban feszültség alakult ki, miután Olaf Scholz kancellár hívására a liberálisok kivonultak a költségvetési tárgyalásokból. A baloldali pártok ambíciója, hogy többet költsenek, mint amennyi forrás rendelkezésre áll, ütközik a liberálisok szigorúbb pénzügyi politikájával. A költségvetés elvont fogalma hirtelen valósággá válik, ha visszatekintünk a Kádár-rendszer időszakára is, amikor hitelek felvételével próbálták fenntartani a gazdasági növekedést, ám ez a jövő generációk terheihez vezetett. Az ilyen mértékű adósság a fiatalok jövőjét veszélyezteti, hiszen valakinek egyszer vissza kell majd fizetnie az igénybevett kölcsönöket, így a jelenlegi politikai játszmák következményei messze túlmutathatnak a mai napon.
Még mindig a felelőtlen politikai döntések következményeit szenvedjük el. Christian Lindner, a pénzügyminiszteri posztot betöltő politikus távozása előrehozott választásokhoz vezetett (személyesen is ismerem őt, és biztos vagyok benne, hogy felelős döntést hozott). Azonban ez a választás egy olyan ország számára zajlott le, amelynek gazdasági nehézségekkel kellett szembenéznie, holott Európa motorjának kellene lennie. Az elhibázott zöldpolitika és az atomerőművek leállítása már az orosz-ukrán háború előtt energiaválságot okozott, amit a kirobbant fegyveres konfliktus csak tovább súlyosbított. Az átgondolatlan környezetvédelmi intézkedések következményeként a német autóipar példátlan válságba került, miközben az erőltetett elektromos autók, amelyek észszerűséget nélkülöztek, eladhatatlanná váltak.
Franciaország, az Európai Unió legnagyobb területű és legerősebb katonai képességekkel rendelkező országa, már jó ideje gazdasági nehézségekkel küzd. Az életszínvonal folyamatos csökkenése és a szociális juttatások csökkentése mellett az államadósság is növekvő tendenciát mutat. E nehézségek közepette a franciákat egy politikai válság is sújtja, amely kormányváltást eredményezett. A helyzet hasonlít a németországi fejleményekre: a Nemzeti Tömörülés egyre erősebbé válik, hiszen nemcsak az Európai Parlamenti választásokat nyerte meg, hanem az előrehozott nemzeti választásokon is sikeresen szerepelt.
A francia politikai táj hasonló körvonalazódik, mint amit Németországban tapasztalunk: a politikai elit és a közélet lényegében karanténba zárja a radikális jobboldali pártokat, elzárkózva a közös kormányzástól. Ez a helyzet, párosulva a fokozódó gazdasági kihívásokkal, csak tovább erősíti a szélsőjobboldali mozgalmak támogatottságát. Fontos megjegyezni, hogy Marine Le Pen pártja, a Nemzeti Tömörülés, már egy ideje konszolidálódik, és közeledik a politikai centrumhoz. Ennek eredményeként egy éve kizárták őket az Identitás és Demokrácia európai parlamenti frakcióból, ami új politikai szövetségek kialakulásához vezetett, például a Fidesszel való együttműködés révén létrejött Patrióták Európáért csoporthoz. Érdemes hangsúlyozni, hogy Le Penék hazájukban választási győzelmet arattak, miközben Emmanuel Macron elnök minden lehetséges lépéssel igyekszik megakadályozni, hogy a kormányzás közelébe kerüljenek.
Ausztria - amely hazánkkal együtt valaha Európa második legjelentősebb hatalma volt Osztrák-Magyar Monarchia néven - ma az egyik leggazdagabb középméretű uniós ország. Bécs évek óta nyeri a világ legélhetőbb városa címet, de a kiemelkedő fejlettségi mutatók ellenére a migráció és a gyengülő gazdaság egyre több feszültséget okoz. A szeptemberi választásokat megnyerte a radikális jobboldali FPÖ (Osztrák Szabadságpárt), amely a Fidesszel és a szintén egykori liberális cseh ANO-val együtt alapította meg nyáron a Patrióták parlamenti csoportját.
A német és francia példát követve az osztrák politikai elit is karanténba zárta a politikai ellenfeleit, elzárkózva attól, hogy közösen dolgozzanak velük. Ez a helyzet, amely a fokozódó társadalmi és gazdasági válsággal párosul, csak tovább növeli a politikai ellenállás támogatottságát. Ennek következményeként Alexander Van der Bellen államfő kénytelen volt a második helyezett, a Néppárt vezetője, valamint a Zöldek által is támogatott Karl Nehammer kancellárt felkérni a kormányalakításra. Azóta már több mint két hónap telt el, de a próbálkozások eddig nem jártak sikerrel.
Látható tehát, hogy a politikai jobbszélről érkező, és egyre nagyobb támogatottságot felmutatni tudó pártokkal szemben a baloldal és a jobbközép összefogása nem tud tartósan működni. Azt gondolom, hogy nem kellene annyira tartani a ma már konszolidáltabb radikális jobboldali formációktól, hiszen választást lehet nyerni szélről, de kormányozni képtelenség.
Románia az orosz beavatkozás gyanúja miatt egyelőre kakukktojás a kormányválságok között. Az ország hatalmas fejlődést tudhat maga mögött a 2007-es uniós csatlakozása óta. Bekövetkezett, amit évekkel ezelőtt senki sem gondolt volna: az egy főre eső nemzeti össztermék (GDP) tekintetében behozta Magyarországot. Bár az állam politikai berendezkedése instabil - 1989 óta 29 miniszterelnököt láthattunk Bukarestben -, ennek ellenére az elmúlt 15 évben robbanásszerűen gyarapodott. (Segített, hogy a politikai csaták közepette békén hagyták a gazdaságot.)
A november 24-én zajlott elnökválasztás első fordulóját a várakozásokkal ellentétben Calin Georgescu, a szélsőjobboldali politikai színtér képviselője nyerte meg. Georgescu, aki Oroszországot dicsőítő és magyarellenes megnyilvánulásaival hívta fel magára a figyelmet, fellépésével egyértelműen az elitellenességet hirdette, és éles kritikát fogalmazott meg a hagyományos pártokkal szemben. A választásokkal párhuzamosan zajló parlamenti szavazások után azonban az alkotmánybíróság megsemmisítette az első forduló eredményét, elrendelve a választások megismétlését. A legfőbb bírói testület egyhangú döntése alapján megállapította, hogy Oroszország jelentős mértékben beavatkozott a balkáni ország politikai életébe, ezáltal befolyásolva a választási eredményeket. Ez a fejlemény bonyolítja a helyzetet, hiszen jelenleg nehéz eldönteni, hogy mi tekinthető valódi népakaratnak, és mi az orosz manipuláció következménye. A kialakult zűrzavaros helyzetben a jövőbeni politikai események és a választások kimenetele is kérdésessé vált.
Az Unió számos országában tapasztalható, hogy a gazdasági és társadalmi feszültségek következtében növekvő elégedetlenség mutatkozik a hatalmon lévő politikai és közéleti szereplőkkel, valamint a meglévő szabályozási keretekkel szemben. Ebben a dinamikus környezetben kiemelkedő szerepet játszik a modern technológián alapuló kommunikáció, amely fokozatosan átveszi a hagyományos sajtó szerepét, lehetőséget adva a nagymértékű manipulációra és a közvélemény formálására. Ezzel ellentétben, hazánkkal összehasonlítva, egyes társadalmi csoportok valódi politikai diskurzusokat generálnak a kormányzattal kapcsolatos elégedetlenségükből fakadóan. Kérdések merülnek fel, mint például: hogyan reagáljon a kormány az illegális migrációra, vagy milyen irányban szükséges átalakítani a nyugdíjrendszert és a szociális juttatások struktúráját.
A Tisza Párt elnökének megjelenése óta a politikai táj olyan, mint egy színes paletta, amely Isaurától Magdi anyuson át Magyar Péterig terjed. A valóságshow-k világába burkolt politikai drama már a baloldal végét jelentette, most pedig a Fidesz helyzetét is megkérdőjelezi. A múlt héten a kormánypárt egyik országgyűlési képviselője méltatlan inzultusba keveredett a Tisza Párt EP-képviselő elnökével. Magyar Péter, aki nem ismer pardont politikai ellenfelei iránt (sőt, kollégáit sem kíméli), Menczer Tamás, egykori államtitkár és jelenlegi kormánypárti kommunikációs igazgató számára nem lett volna méltó, hogy ilyen alacsony szintre süllyedjen a vitában.
Felmerül a kérdés: mi motiválta a Fideszt, hogy belépjen a szappanoperák színes és zűrzavaros világába? Tényleg olyan nagy az aggodalom Magyar Péter körül, hogy ilyen lépésre szánta el magát? Ez a vállalkozás rendkívül kockázatos, hiszen a szappanopera műfajában sosem garantált, hogy ők kerülnek ki győztesen a végén. Továbbá, az ilyen típusú viselkedésnek gyakran van követő hatása is: várhatóan megjelennek majd mások is, akik egyre agresszívebb módszerekkel próbálják megoldani a felmerülő konfliktusokat, sértések árán.
Fény kezdett megcsillanni az alagút végén: a fogyasztás fokozatosan magához tér, az újautó-eladások száma emelkedik, és váratlanul a Fitch Ratings kedvezőbb besorolással illette hazánkat. Az igazán izgalmas fordulatok január 20-a után várhatóak, amikor kiderül, hogy vajon honnan érkezik a "Trump-hatás" itthoni hatása.
Ha Donald Trump, az Egyesült Államok korábbi elnöke és Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke között létrejön egy olyan partnerség, amely gyors és közvetlen gazdasági előnyöket hoz Magyarország számára, akkor a magyar kormány képes lesz hatékonyan kezelni a jelenlegi válságot, és sikeresen túllépünk a nehézségeken. Ilyen körülmények között a Tisza Párt számára szinte lehetetlenné válik a választásokon való érvényesülés, hacsak nem süllyedünk még mélyebbre a politikai valóságshow zűrzavarába. Amennyiben ez bekövetkezik, éles és kemény versenyre számíthatunk a Fidesz-KDNP és a Tisza Párt között.
1988-ban, amikor a rendszerváltás kezdetekor az egypárti diktatúrával szemben 37-en megalapítottuk a Fiatal Demokraták Szövetségét, akkor a demokrácia és a piacgazdaság megteremtésének céljai mellett hasonló fontossággal szerepelt a felfogásunkban a magyar társadalom politikai kultúrájának kialakítása is. Politikai programnyilatkozatunkban úgy fogalmaztunk, hogy
A demokrácia igazi őrzője és garanciája nem csupán az állami intézmények rendszere, hanem a demokratikus politikai kultúrával rendelkező közösség.
Nos, sem Menczer Tamás, sem Magyar Péter nem formálták meg ezt a kultúrát a pécsi incidens során, de az államhatalom képviseletében fellépő szereplőnek mindig nagyobb a felelőssége. Demokratikus politikai kultúráról akkor nehéz beszélni, amikor az ellenfelet folyamatosan börtönbüntetettként vagy alacsonyabbrendű gazemberként bélyegzem meg.
A hazai politikai spektrumon, legyen az jobb- vagy baloldali, még mindig találkozhatunk olyan hangokkal, akik rendszeresen ünneplik a "haldokló" Nyugat végítéletét, ezzel is visszahozva a Kádár-korszak nosztalgikus retorikáját. Véleményem szerint ideje lenne elhagyni ezt a temetési szokást, és inkább a tanulásra összpontosítani. Használjuk ki a lehetőségeinket, és merítsünk a nyugati demokratikus politikai kultúrából, hogy mi magunk is hozzájárulhassunk egy élhetőbb és fejlődőképesebb társadalom kialakításához.
A szerző a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet élén áll, jogi végzettséggel rendelkezik, és liberális politikai nézeteket képvisel. Emellett korábbi miniszteri tapasztalata is van, amely hozzájárul szakmai hitelességéhez.
