Természetesen! Íme egy egyedi változat a megadott szövegből: "Krisztus harcosa napjainkban is támogat minket" | Demokrata Ha van más kérése, szívesen segítek!

A cikket emailben való megosztásához kérjük, kattintson ide, vagy másolja ki az alábbi linket, és küldje el: https://demokrata.hu/magyarorszag/krisztus-katonaja-ma-is-segit-minket-1077251/

Giovanni de Capestrano 1386-ban látta meg a napvilágot az olasz Capestranóban. Fiatal korában jogi pályára készült, és karrierje ígéretesen indult: Perugiában bíróként, majd kormányzóként tevékenykedett, sőt, jövendőbelije egy nápolyi grófkisasszony volt, ami tovább emelte hírnevét. Azonban 1416-ban sorsa drámai fordulatot vett, amikor a Perugiával háborúba keveredett Sigismondo Pandolfo Malatesta, a hírhedt zsoldosvezér, börtönbe vetette őt. Miután egy kétségbeesett szökési kísérlet is kudarcot vallott, Giovanni megrázó látomást élt át, amelyről később így nyilatkozott:

Észrevettek, elfogtak, és ugyanannak a toronynak a fenekére vittek, ahol a víz a lábszáram közepéig ért. Lánccal kötöttek a falhoz a derekamnál, így folyamatosan lábujjhegyen kellett állnom. Napi táplálékom egy kis darab kenyér és egy pohár víz volt. Ebben a szánalmas állapotban, a harmadik éjjel, végül a természet nem bírta tovább. Elaludtam, és álmomban hirtelen nagy zajt hallottam, ami felébresztett. Megpillantottam a nap egy sugarát, ami beragyogta a torony belsejét. Fejemet felemelve, hálát adva Istennek, egy ferences testvért láttam magam fölött, akinek lábai át voltak fúrva. Amikor karomat kinyújtottam, hogy megragadjam, ő hirtelen eltűnt. Mikor lehajtottam a fejemet, kopaszságot tapasztaltam, akárcsak most. Rájöttem, hogy az eltűnt testvér nem volt más, mint Szent Ferenc, a mi atyánk. Megértettem Isten akaratát: el kell hagynom a világot, és neki kell szolgálnom.

Még ugyanebben az évben, a kiszabadulását követően, belépett az aszkézis és a szegénység elveit szigorúan követő obeszerváns ferences rendbe. Ettől az időponttól kezdve életét a ferences közösség megújításának szentelte, és Európa-szerte ő lett az egyik legnagyobb hatású vándorprédikátor, aki Isten igéjét hirdette. Évtizedeken át nap mint nap, legalább egyszer prédikált, szónoklatai sokszor több órán át is eltartottak. Mindig latin nyelven szólalt meg, és prédikációit ferences testvérek fordították az éppen látogatott ország nyelvére. Gyújtó erejű beszédei lángra lobbantották a hit szikráját a hallgatóság szívében, irányt mutattak a kor teológiai zűrzavarában, bátran szembenézett a korabeli eretnekségek terjedésével, és evangéliumi alapokon állva harcolt a népnyomorító uzsorakamat intézménye ellen. Emellett buzgón támogatta a betegeket és a rászorulókat, több kórházat is alapított, hogy segítséget nyújtson az elesetteknek.

Igen szigorú életet élt, éjjelente mindössze három-négy órát aludt, hajnal előtt, még sötétben kelt, folyamatosan imádkozott, a mértékletesnél is kevesebbet evett, és egész életében vezeklőövet hordott a testén.

Krisztus katonájaként világosan látta, hogy a hódító iszlám milyen komoly fenyegetést jelent Európa számára. Már az 1452 őszi frankfurti birodalmi gyűlésen éles hangon követelte Magyarország támogatását, felismerve, hogy ennek sorsa kulcsfontosságú a kereszténység és kontinensünk jövője szempontjából. Elhatározta, hogy maga is útnak indul Magyarországra; 1455 tavaszán Lendvánál lépte át a magyar határt Zala vármegyében. III. Kallixtusz pápa megbízásából keresztes hadjárat szervezésébe kezdett, és néhány hónap leforgása alatt harmincezer önkéntes gyűlt össze köré, akik hatásos szónoklatai révén motiválódtak.

Nándorfehérvár várát azidőtájt Szilágyi Mihály, Hunyadi János sógora védte. Helyzete reménytelennek tűnt, mindössze hétezer katonája volt, és amikor Hunyadi megérkezett a maga tizenkétezer harcosával, még akkor is fenyegető túlerővel néztek szembe. A pápa kétségbeesetten próbálta rávenni a segítségnyújtásra a nyugati országokat, de azok közönyösen fordították el tekintetüket. Így a Szentatya csak annyit tehetett, hogy Cum hiis superioribus annis... (Ezen utóbbi években...) kezdetű, 1456- június 29-én kiadott bullájában előírta ezt a könyörgést: "Mindenható örök Isten, kinek kezében vannak mindennek hatalmasságai és az összes országok jogai, tekints a keresztények megsegítésére, hogy a pogányok népei, akik a saját erejükben bíznak, jobbod hatalmától megtöressenek." Ebben a bullában rendelte el a déli harangszót is, hogy Európa emlékezzen Magyarország cserben hagyására.

II. Mehmed szultán serege 1456. július 2-án kezdte meg Nándorfehérvár ostromát, és bár hatalmas áldozatok árán sikerült kiszorítani az oszmán hadat a várból, az ostromgyűrű szorítása nem engedett. Július 22-én érkezett el a döntő csata napja. A csodás diadalban Hunyadi és Szilágyi mellett döntő szerepe volt Kapisztránnak és kereszteseinek, akik a Száva bal partjáról inkább fanatikus elszántságból, mintsem tudatos hadászati startégiából fakadóan nekirontottak a török ármádiának. ,,Ne nyújtsátok ki kezeteket rablott jószág után, hanem szálljatok szembe Krisztus keresztjének ellenségeivel. Űzzétek el őket, ne engedjétek, hogy a kereszténységet legyűrjék. (...) Harcoljatok vitézül Krisztusért, és meglátjátok, hogy Isten áldása lesz rajtatok! (...) Ó, fiaim, ó, legkedvesebb magyarjaim, ó ti szegények! Fel a csatára a török ellen!!!'' - buzdította kereszteseit Kapisztrán, aki maga is részt vett a harcban, noha akkor már betöltötte hetvenedik életévét. Súlyos vérveszteségeket szenvedtek, de sikerült olyan zavart okozniuk, hogy a vár védői lélegzethez jutottak, és Hunyadi vezetésével vakmerően kitörve rácsaptak a török nehéztüzérégre, az oszmánok ellen fordítva saját ágyúikat.

Ez a pillanat kulcsfontosságúnak bizonyult, az ellenfél fejvesztve hátrált, még a szultán is alig kerülte el a végzetet. A győzelem híre augusztus 6-án jutott el a pápához, aki aznapra Urunk színeváltozásának ünnepét rendelte el.

Hunyadi három héttel később belehalt a pestisbe, 1456. október 23-án pedig az újlaki ferences kolostorban Kapisztrán is megtért a Mennyei Atya házába. Földi maradványai az 1717-es tatár betöréskor eltűntek.

1690-ben VIII. Sándor pápa avatta szentté, ünnepét XIII. Leó pápa rendelte el 1890-ben március 28-ára, később ezt Szent VI. Pál pápa Kapisztrán halála napjára, október 23-ára helyezte át. 1945-ig a Magyar Királyi Honvédség védőszentje volt, ma a Katolikus Tábori Püspökség védőszentje.

Szép és méltó, hogy 1966 óta a 2018-ban elhunyt '56-os szabadságharcos, Mihályi Géza kezdeményezésére minden esztendőben október 23-án magyar zarándokok keresik fel Kapisztrán Szent János szülővárosát, Capestranót.

1456. október 23. és 1956. október 23.

Az Egyház nagy szentjének, Nándorfehérvár hősének halála, illetve a világtörténelemben páratlan, valódi csodákkal ékes szabadságharcunk évfordulója között kereken ötszáz év telt el. Több ez, mint véletlen szimbólum. Magyarország a keresztény Európát védelmezte a középkori oszmán hódítással szemben éppúgy, mint a XX. században az istentelen, sátáni bolsevizmussal szemben. Hitünkért, szabadságunkért vívott küzdelmeinkben Kapisztrán Szent János mindig égi közbenjárónk. Az volt 1956-ban és az ma is. Kérjük segítségét bátran, híven mai harcainkban!