Kegyetlenül nyomasztó vezetés
Lázár János szívesen látná, ha a pedofilok kiherélésére kerülne sor, míg Orbán Viktor a felnégyelést preferálná. Jelenleg azonban még nem került napirendre a kormányülésen, hogy milyen sorrendben képzelik el a folyamatot, és hogy beleférne-e az elrettentésbe egy kis karóba húzás vagy kerékbe törés. Arról sincsenek hírek, hogy az Ókeresztény Megbocsátás Guide-jai (ÓMG) Digitális Polgári Kör valójában javasolta-e, hogy a kivégzés előtt az elkövetők írják le százszor, hogy „Szeretett Kormányunk Nagy Bölcsességéből többé nem pedofilkodom.” A diskurzus tehát még mindig csak a levegőben lóg, és várja, hogy konkrét formát öltsön.
Ezen a ponton érdemes elgondolkodnunk, hogy valójában mire is költjük a kormánytól kapott pénzünket. Ha a célunk az, hogy megértsük, mivel foglalkozik a hatalom, akkor a gyerekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények kapcsán felmerülő közfelháborodás világossá teszi, hogy a Fidesz-KDNP politikai elitjének folyamatos megválasztása vajon tényleg indokolt volt-e. Még a legfurfangosabb állami akciók is, mint a hatvanpusztai zebrakergető program, csak akkor érhetők meg, ha elfogadjuk, hogy a nép szava nem csupán üres frázis, hanem valós igényeket tükröz. Azonban, ha mindezt egy kiskocsmában, egy tálca kisfröccs áráért is elérhettük volna, akkor felmerül a kérdés: vajon megérte-e tizenhat éven át eltartani Orbán Viktor kormányait? Közben pedig joggal gyanakodhatunk, hogy a politikai elit ismét csak eljátssza a nép egyszerű fiát, miközben a nemzeti érdekre hivatkozva próbálnak minket meggyőzni arról, hogy tudjuk, kire érdemes szavazni. Talán még mindig szükség van néhány nyugdíj-kiegészítésre vagy alapjogi intézmény létrehozására, hogy a kontinens egyik legrosszabb gazdasági helyzetében élők is biztosak lehessenek abban, hogy jó döntést hoznak a jövőt illetően?
A jó hír, amit megoszthatunk, hogy a magyar közvéleményben a zsigeri indulatok és a középkori kivégzések iránti vágyakozás bőségesen megtalálható. Ha szabad ilyet mondani, a közgondolkodás egyfajta egészséges állapotban van, legalábbis ebben a tekintetben. Ugyanakkor a kormánynak sürgős feladata lenne, hogy ne hagyja figyelmen kívül a bűn és a bűnösök iránti állandó iszonyatot, amely már inkább káros szokássá, ragályos betegséggé vált. Ez a helyzet azt sugallja, hogy a bűn olyan dolog, ami érinthetetlen és üldözhetetlen, mintha senki nem tenne semmit, aki rendelkezik hatalommal vagy eszközökkel a cselekvésre. Az állampolgárok emiatt úgy érzik, hogy jó dolgukban (és mert nem hívják őket öreganyámnak) akár még egy Szent István napi megvakíttatásra is hajlandóak lennének, ha legalább egy elmarasztaló ítéletet sikerülne végre elérniük a dühöngő közönség által megválasztott notabilitásoknak. A börtönbüntetés elegendő lenne, mint első lépés. Ha pedig sikerülne elkerülni, hogy a fülig fideszes államfő fülig fideszes lelkész tanácsadójának jóvoltából kegyelmet kapjon egy erőszaktevő, akkor akár elő is vehetjük a középkori kínzókamrákat – de akkor már minek? Ezzel szemben a kormány ismét csak az ellenzék hajtóerejének megragadásával fogja üldözni a pedofíliát, csupán azért, mert a fortyogó internet népe már régóta suttog róla.
A jogászok már hosszú ideje hangoztatják, hogy a pedofília büntetése nem a középpontban álló kérdés, hanem sokkal inkább a bűncselekmények felderítése (vagy éppen ellenkezőleg, eltitkolása) és a gyermekvédelmi rendszer hiányosságai, amelyek a gyermekek védelmét veszélyeztetik. A probléma gyökerei a rendszer működésében rejlenek, amely gyakran elhanyagolja a rászorulókat.
Semjén Zsolt és a kormánypárt tagjai, akik a melegeket elítélik, nem moshatják le magukról azt a szégyent, amit a gyerekek és az ország szenvedett el a tétlenségükkel, vagy a papság erőszaktevőinek mentegetésével. Az ő örökös ártatlanságuk nem mentesíti őket a felelősség alól, amit a közösségnek és a legsebezhetőbbeknek okoztak.
Ha Dobrev Klára felmenői mind tömeggyilkosok lettek volna, akkor is üzenjük a laza csuklóval apróantalozó Gulyás Gergelynek, hogy ez sem mentesíti a vádat. A Fidesz-KDNP ugyanis folyamatosan elhanyagolta a gyermekvédelmi intézményrendszert, mintha a sikeres intézkedések (mint például az, hogy a gyerekek nem válnak áldozattá) nem érdemelnének nemzeti trikolórt, miközben a választási időszakban a kricsmiajtó előtt a pálinkázásra koncentrálnak.
