Kele János: Lehetséges-e újraéleszteni a magyar futballkultúra szellemiségét? | 24.
Szimbolikus, s talán sorsszerű is, hogy Mezey György távozásának hetében Beregi István közzétette a magyar futball jövőjének alapjait megteremtő útmutatóját. Az alábbiakban ízelítőt adunk Kele János „Gegenpressing - Árral szemben” című hírlevelének legutóbbi kiadásából, amelyet a 24 Extra Csúcs csomagra előfizető olvasóknak kínálunk, amennyiben feliratkoztak rá.
Október 8-án, életének 85. évében távozott Mezey György, mesteredző, egykori szövetségi kapitány és a neveléstudomány kandidátusa. Ő egy olyan figura volt, aki a futball világában mind a dicsőséget, mind a hibákat magával hozta. Élete tragikus módon összefonódott a magyar futball elmúlt ötven évének küzdelmeivel, kereséseivel és fájdalmával, de egyben az utolsó igazán nagy diadalával is. Mindmáig ő az utolsó edző, aki alatt a magyar válogatott megszerezte a világbajnoki részvétel jogát, ezzel maradandó nyomot hagyva a sportág történetében.
Pontosan négy évtizeddel ezelőtt.
Azóta álmodozunk, számolgatunk, reménykedünk. Most éppen arról, hogy ha hazai pályán verjük örményeket (ami sikerült, sőt, pontot szerzett a csapat Portugáliában - a szerk.), s utána kint is sikerül érvényesíteni a papírformát, akkor már csupán annyi kell majd az üdvösséghez, hogy novemberben az írek ellen se kapjunk ki a Puskás Arénában, s máris megvan a lehetőség tavasszal egy pótselejtezőre, ahol már ugye "bármi megeshet"... Újabb néhány hónapnyi haladék a lelkesedés elviselhetetlen könnyűségében. Erre vagyunk kondicionálva. Így élünk.
Miközben ezen a témán elmélkedem, kezemben akad egy különleges olvasmány, amely Beregi István, a válogatott vezető videolemzőjének tollából származik. A könyv a magyar futball filozófiáját boncolgatja, és elkerülhetetlenül eszembe jut Mezey, aki a hős és antihős ellentétpárját megtestesíti. Egyfelől ott van az a legendás generáció, amely sikerek sorozatával formálta a futballtudatot, és titkos esélyesként utazott Mexikóba, hogy aztán, sajnálatos módon, egy nedves zoknihoz hasonlóan szétesve távozzon. Másfelől viszont említést érdemel az 1961-ben kezdetét vett új típusú edzőképzés a Testnevelési Főiskolán, amely - az okai máig rejtélyesek - egy meredeken lefelé ívelő pályára állította a magyar futballt, amikor a korábban spontán módon, mesterről tanítványra szájról-szájra öröklődő tudást felváltotta egy rigid, sematikus megközelítés. Ez az újfajta edzői filozófia minden problémát kondicionálni kívánt, és sajnálatos módon, erőszakkal próbálták ráerőltetni az egész iparágra.
Ennek az intézménynek a kiemelkedő diákja Mezey György volt.
Ugyanez a Mezey György a rendszerváltás után másfél évtizeden keresztül lényegében egy személyben irányította a magyar edzőképzést.
