Izrael iránt elkötelezett "héják" segítségével kívánja Trump előmozdítani az amerikai-izraeli kapcsolatok egy új, fényes korszakát.
Ezen kormányok alatt robbant be a szegénység Magyarországon
Miután a Képviselőház mellett a Szenátus is republikánus többséggel bővült, immár egyértelmű, hogy Donald Trump az Egyesült Államok 47. elnökeként jelentős felhatalmazással térhet vissza a Fehér Házba. Erre kétségtelenül szüksége lesz, hiszen az előző ciklusához képest sokkal súlyosabb kihívásokkal és feszültebb helyzetekkel kell szembenéznie, miközben a világ vezető hatalmát irányítja. A spekulációk már megkezdődtek arról, hogy a régi-új elnök milyen konkrét lépésekkel próbálhatja megvalósítani a kampányában ígért békét az ukrajnai és a közel-keleti konfliktusokban.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök az elsők között volt, aki telefonon és X-en is gratulált Trumpnak a "történelmi visszatéréséhez", miközben a Netanjahu kormány vezető tisztségviselői pedig hangoztatják: az amerikai-izraeli kapcsolatok újabb aranykorát hozhatja el Donald Trump visszatérése a Fehér Házba. A pozitív várakozás korántsem tűnik alaptalannak két ok miatt sem:
Trump volt az, aki a Kongresszus által 1995-ben elfogadott törvénynek megfelelően Tel-Avivból Jeruzsálembe helyezte át az Egyesült Államok nagykövetségét, ezzel hivatalosan is elismerve Jeruzsálemet Izrael egy és oszthatatlan fővárosaként. Továbbá, elismerte Izrael szuverenitását a stratégiai fontosságú Golán fennsík felett, míg a Mike Pompeo külügyminiszterről elnevezett "Pompeo-doktrína" keretében kijelentette, hogy Izrael nem tekinthető megszálló hatalomnak Júdeában és Szamáriában (más néven Ciszjordániában).
Miközben Nikki Haley, az Egyesült Államok akkori ENSZ nagykövete folyamatosan támogatta Izraelt a nemzetközi fórumokon, Donald Trump azzal érvelt, hogy az ENSZ-beli tevékenységek elfogultak Izraellel szemben, így az Egyesült Államok kilépett az UNESCO-ból, amely az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének része. Emellett Trump felfüggesztette az UNRWA, a palesztin menekültekért felelős ENSZ-szervezet támogatását is. Az UNRWA-val kapcsolatban azóta napvilágot látott, hogy több munkatársa részt vett 2023. október 7-én az Izrael ellen irányuló terrorcselekményekben.
A 2020-as év jelentős mérföldkő volt a Közel-Kelet politikai táján, amikor is életre hívták az úgynevezett Ábrahám-egyezményeket. Ennek keretében Izrael sikeresen normalizálta kapcsolatait az Egyesült Arab Emirátusokkal, Bahreinnel, valamint később Marokkóval és Szudánnal, ezzel csökkentve a zsidó állam korábbi elszigeteltségét a régióban. Emellett Izrael szembeszállt Irán destabilizáló tevékenységeivel is, sokkal határozottabb fellépéssel. Trump 2018-ban felmondta az általa hibásnak tartott iráni atomalkut, és bevezette a "maximum pressure" politikát, amelynek célja Teherán gazdasági nyomás alá helyezése volt, hogy így kényszerítse a tárgyalásokra egy szigorúbb megállapodás érdekében. 2020-ban pedig egy amerikai dróncsapás következtében életét vesztette Kászim Szulejmáni, az iráni Forradalmi Gárda Kudsz Erők egységének vezetője, ami tovább fokozta a feszültséget a térségben.
A második ok, amiért az izraeli kormány bizakodóan tekinthet a jövőbe, az a Trump 2.0 kormányzatának már kijelölt kulcsembereinek személye. Ezek a személyek jelentős befolyással bírnak arra, hogy milyen irányt vesz a következő adminisztráció Izraelhez fűződő kapcsolata.
Marco Rubio floridai szenátor lehet a következő Trump adminisztráció külügyminisztere, akinek jelölésével az elnök egy kifejezetten erős, konfrontatív külpolitika mellett tette le a voksát. Rubio Kínával, Iránnal és Kubával szemben is határozottabb külpolitikát képviselne, 2016-ban pedig még Trumpot is bírálta, amiért semlegességet ígért az izraeli-palesztin konfliktussal kapcsolatban.
Izrael gázai konfliktusa kapcsán Rubio kifejezte, hogy teljes mértékben a Hamászt tartja felelősnek a jelenlegi eseményekért az övezetben. Emellett bírálta a demokrata kormányzatot, és hangsúlyozta Izrael jogát a katonai műveletekhez, hogy véglegesen megsemmisíthesse a Hamász és a Hezbollah erőit.
A legfrissebb hírek szerint Donald Trump Mike Waltz floridai képviselőt kívánja kinevezni nemzetbiztonsági tanácsadójává, ezzel egy újabb izraelbarát személy kerülhet a külpolitikai döntéshozó stábba. Waltz az első "zöldsapkás", aki az amerikai szárazföldi erők különleges egységében szolgált, és most nemzetbiztonsági tanácsadói szerepet kaphat. Politikai elemzők szerint ő egyfajta külpolitikai "héja", aki várhatóan támogatni fogja az Iránnal szembeni szigorúbb fellépést, mind az Egyesült Államok, mind Izrael részéről.
Elise Stefanik, New York-i republikánus kongresszusi képviselő lesz az Egyesült Államok ENSZ nagykövete. Stefanik nyíltan támogatja Izrael önvédelmi háborúját a Kongresszusban, kinevezését követően pedig az írta X-en, hogy a Biden-Kamala kormányzat "terroristákat jutalmazó politikája" a végéhez közelít. Stefanik arról is ismert, hogy tavaly decemberben részt vett a Harvard, az MIT és a Pennsylvaniai Egyetem igazgatóinak Kongresszusi meghallgatásán, amelyen az egyetemi kollégiumokat lángba borító antiszemitizmus volt a téma. Ő szegezte az igazgatóknak azt a kérdést, hogy a "zsidók kiírtására való felhívás" ellentétes-e az egyetemek magatartási kódexével. Mindhárom igazgató azt válaszolta, hogy ez a helyzet kontextusától függ(!)
A következő négy év amerikai külpolitikájának alakulását lényegesen befolyásolhatja, hogy a Republikánus Párt két, egymással rivalizáló szárnya közül melyik tud dominálni a következő Trump-adminisztráció külpolitikai stratégiájának kialakításában.
J. D. Vance, Donald Trump alelnöke, az "America First" elv jegyében az izolacionista politikát képviseli. Ennek részeként hangsúlyt fektethet arra, hogy a háborúk mielőbbi befejezése és elkerülése legyen a középpontban, nem pedig az amerikai szövetségesek győzelme. Ez a megközelítés egyértelműen nem kedvezne Izraelnek, amelynek háborús céljai még nem teljesültek.
Jeruzsálem számára megnyugtató lehet, hogy Mike Waltz és Marco Rubio kulcspozícióba kerülésével az elnök nyíltan a szövetségesek melletti elköteleződését tükrözi, és határozott, ellenfelekkel szembeni fellépést ígér a külpolitikai irányvonalában.
A fenti elemzések alapján valószínű, hogy Trump és külpolitikai csapata engedékenyebb hozzáállást tanúsít majd Izrael gázai hadműveleteivel kapcsolatban. A libanoni Hezbollah ellen irányuló akciók várhatóan befejeződnek, mielőtt az elnök hivatalosan is átvenné a hatalmat januárban. A Közel-Keletre vonatkozóan valószínű, hogy a már megszokott tranzakciós megközelítés kerül előtérbe, amely keretében Trump elsősorban Szaúd-Arábiával kívánja kiterjeszteni az Ábrahám-egyezményeket. Kérdéses azonban, hogy milyen kompenzációt kínál majd az elnök Rijádnak; elképzelhető, hogy egy átfogó védelmi megállapodás is születik a két fél között.
Ezeknek szinte előfeltétele az, hogy minél előbb befejeződjenek a harcok Gázában is. Ezt azonban Washington valószínűleg nem Izraelre helyeződő diplomáciai nyomásgyakorlással akarja majd elérni, sokkal inkább azáltal, hogy szabad kezet ad Jeruzsálemnek abban, hogy minél előbb elérje háborús céljait.
Trump külpolitikájának legnagyobb vesztese kétségtelenül Irán lehet. Az újraválasztott elnök, valamint a körülötte tevékenykedő külpolitikai alakok jelei azt mutatják, hogy Trump a korábbi ciklusánál is határozottabb fellépésre készül az iszlám köztársasággal szemben. Ennek egyik oka, hogy Teherán "bűnlajstroma" az utóbbi években jelentősen megnövekedett: fegyverkereskedelmet folytat Oroszországgal, közvetlen támadást intézett Izrael ellen, és ráadásul bizonyítékok vannak arra, hogy merényletet tervezett Donald Trump ellen is.
A szerző politikai elemzőként tevékenykedik, és az EuroAtlantic Zrt. tanácsadói csapatának tagja.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
