"Szinte mindenhol halottak és haldoklók sorakoztak, mintha a múlt árnyai kísértenének. Ez a tragikus esemény hetven évvel ezelőtt zajlott le."

Hetven évvel ezelőtt, 1955. június 11-én, a motorsport világának egyik legtragikusabb eseménye zajlott le: a Le Mans-i 24 órás versenyen egy súlyos ütközés következtében a francia pilóta, Pierre Levegh autója a nézők soraiba csapódott. Ez a borzalmas baleset összesen 84 ember életét oltotta ki, és mély nyomot hagyott az autóversenyzés történetében.

A franciaországi Le Mans közelében található Sarthe-i pályán 1923 óta zajlik a legendás 24 órás autóverseny, amely az Indianapolis 500 és a Forma-1 Monacói Nagydíj mellett a motorsport hármas koronájának egyik kiemelkedő eseménye. Ez a különleges megmérettetés igazi kihívást jelent a résztvevő autók és versenyzők számára, hiszen a 13,626 kilométer hosszú, 38 kanyarral tarkított pályán, váltott pilótákkal kell körözniük, néha 300 kilométert is meghaladó sebességgel. A győztes az lesz, aki a 24 óra alatt a legtöbb távolságot teljesíti. Ez a tartóssági verseny nem csupán a gyártók technológiai innovációját teszi próbára, hanem a pilóták kitartását és koncentrációs képességét is, ahogy az MTI is megjegyzi.

A néhol közutat is magában foglaló, a második világháború után újjáépített sarthe-i pályát akkoriban a nézőktől egy földsáncon kívül semmi sem választotta el.

A rendkívül szűk bokszutca nem rendelkezett különálló sávval, így a versenyzők a pálya szélére húzódtak, hogy tankoljanak, szereljenek, vagy éppen kereket és vezetőt váltsanak. A nézők többsége éppen itt gyűlt össze, hogy közelről élvezze a látványt. A bokszutca előtt nem volt lassítósáv, és a pilóták egy jobbkanyart is figyelembe kellett vegyenek, ami végül kritikus tényezővé vált.

Az 1955-ös Le Mans-i versenyt óriási izgalom övezte, hiszen a pálya szélén csaknem 250 ezer néző gyűlt össze, hogy buzdítsa a résztvevőket. A versenyen 15 gyári csapat összesen 60 autóval indult, köztük a három korábbi győztes, a Ferrari, a Jaguar és a Daimler-Benz. A német gyártó egy rendkívül erős és modern versenyautót hozott magával: a Mercedes 300 SLR 2982 köbcentis motorja 290 lóerőt teljesített. A gyakorlások során az argentin Forma-1 világbajnok, Juan Manuel Fangio elérte a lélegzetelállító 292 kilométer/órás sebességet a híres mulsanne-i nyílegyenes szakaszon. A Mercedes pilótái között nemcsak Fangio és brit csapattársa, Sterling Moss voltak, hanem a francia Pierre Levegh és az amerikai John Fitch is, akik szintén feszítették a határokat.

A verseny, a hagyományok szellemében, 1955. június 11-én délután négy órakor vette kezdetét. Az élen a Fangio által irányított Mercedes és a brit Mike Hawthorne által vezetett Jaguar versengett egymással, miközben a második körben egy Ferrari megdöntötte az addigi körrekordot. A tragikus baleset a 35. körben, hat óra 26 perckor történt: Hawthorne, aki éppen tankolásra készült, az utolsó pillanatban lassított, és hirtelen jobbra kormányozta autóját, hogy megakadályozza vetélytársai előzését. E mögött a brit Lance Macklin egy jóval lassabb Austin Healey-t irányítva próbálta megfékezni járművét, de sajnos elvesztette az irányítást, és hirtelen balra csapódott.

A Mercedes, amely több mint kétszáz kilométeres sebességgel közelítette meg Levegh-t, már nem hagyott lehetőséget a kikerülésre. Az ütközés után az autó pörögni kezdett, megpördült a bokszutcával szemben lévő földhányáson, majd hirtelen a levegőbe emelkedett, mielőtt a nézők közé csapódott volna.

Az autó a földre érve szétrepedt, az elejéből kiugró motor és felfüggesztés, mint egy kegyetlen fegyver, embereket sodort el az útjából. A gépháztető, amely a magasból zuhant, valóságos nyaktilóként csapott le. Alig telt el tíz másodperc, és a környéken holttestek és sebesültek hevertek szétszórva, míg Levegh, aki a járműből kilövelődött, azonnal életét veszítette a tragikus baleset következtében.

A magnéziumötvözetből készült Mercedes roncsa kigyulladt és felrobbant, darabjai égő srapnelként röpültek a lelátón a nézők közé, a káoszt csak fokozta, hogy a tűzoltók vízzel próbálták a tüzet megfékezni, de ezzel csak növelték a lángokat.

Macklin autója a bokszutcába csapódott, de szerencsére nem okozott kárt egyetlen épületben sem. A falról visszapattanva a pálya szélén állt meg, és a versenyző épségben megúszta az incidenst. A versenyt nem függesztették fel; a szervezők azzal indokolták döntésüket, hogy a pánikba eső tömeg miatt a mentők nem tudták volna elérni a sérülteket. Ezt követően a Mercedes, a vállalat vezetésével való egyeztetést követően, úgy döntött, hogy visszalépteti összes autóját és versenyzőjét, ezzel pedig három évtizedes távollétre vonult a motorsport világából.

Az út másik oldalán egy olyan látvány tárult elém, amely szavakkal nehezen kifejezhető. Halottak és haldoklók hevertek mindenütt, a fájdalom és a szenvedés hangjai keserves kórusként zengték be a levegőt. Olyan volt, mintha egy rémálomban ragadtam volna, annyira elborzasztott az, ami körülöttem zajlott, hogy még a gondolataim is elillantak.

A zuhogó esőben véget érő versenyt a lelkileg teljesen összeroppant Hawthorne és csapattársa, Ivor Bueb nyerte meg. A brit versenyző ugyanis mélyen meg volt győződve arról, hogy ő viseli a felelősséget a balesetért, ami szívét és elméjét egyaránt megterhelte.

A hivatalos vizsgálat azonban arra a következtetésre jutott, hogy a tragédiáért egyik versenyző sem tehető felelőssé, azt a körülmények szerencsétlen összejátszása okozta, amelyben nagy szerepe volt a pálya rossz tervezésének és az elégtelen biztonsági intézkedéseknek.

A tragikus baleset következtében, amely 84 életet oltott ki és 178 embert sebesített meg, a francia kormány néhány nappal később drasztikus lépésre szánta el magát: betiltotta az összes nyilvános motorsport eseményt. Azonban szeptemberre a helyzet változott, és sokkal szigorúbb szabályozások mellett újra engedélyezték a versenyeket, így az 1956-os Le Mans-i futamot is megrendezték a felújított sarthe-i pályán. Más országok is követtek példát, és hasonló tilalmakat vezettek be, de ezek az intézkedések egy éven belül jórészt megszűntek. Érdekes módon Svájcban a motorsport tilalma egészen 2007-ig érvényben maradt, ami a legszigorúbb korlátozások közé tartozott.

A baleset óriási nyomást helyezett az autógyártókra és a motorsport-szövetségekre, ami a biztonság fokozott prioritását eredményezte. A nézők védelme érdekében kötelezővé vált a biztonsági korlát alkalmazása, valamint a megfelelő távolságtartás betartása. Emellett a versenyautók tervezése is jelentős átalakuláson ment keresztül: eltávolították a gyúlékony anyagokat, és az üzemanyagtartályokat úgy alakították át, hogy még biztonságosabbá váljanak.

A baleset helyszínén, a sarthei-pályán kis emléktábla emlékezteti a látogatókat a tragédiára.