Így zajlott a családi nap Inotán: A rendezvény egy varázslatos napot hozott el, tele nevetéssel, játékokkal és közös élményekkel. A családok összegyűltek, hogy együtt ünnepeljék a közösség összetartozását. Az esemény színes programokkal várta a résztvevők
Az idei nyár egyik legemlékezetesebb családi élményét Inotán éltük át: a Fényerőmű kiállítás második szombatján fedeztük fel az egykori erőmű szépségeit 8 éves kisfiammal és a nagycsaládommal. Már a korábbi inotai rendezvényeken is tapasztaltuk, hogy a szervezők mindig figyelmet fordítanak a legkisebbekre, és ez most sem volt másképp. A délután 4-től este 8-ig tartó program valóságos gyerekbarát és családi élménydús kavalkádot kínált, tele szórakozással és felfedezéssel.
A gyerekeknek (és bevalljuk, a felnőtteknek is) rengeteg lehetőség nyílt kipróbálni magukat: a hangkeltő műhelyben zajt csapni, kísérletezni mindenféle gyümölccsel, fémtállal és forgatható gombokkal; az Inota-lény varróműhelyben saját szellemet tervezni és varrni; vagy épp a hőpréselt kincsek között új életet adni a műanyag csomagolásnak. Számunkra a legnagyobb kedvencek a vándorkovács páros Csupecz Csaba és Attila Miklós irányításával elkészített medál, az aludombor műhelyben aranyló lemezre felkarcolt dombornyomások) és a már említett hangkeltő kísérletek voltak. Ezekben mindannyian szabadon kiélhettük az alkotóenergiáinkat, és közben észrevétlenül visszacsöppentek a játék örömébe. Az egész kézműves sarok és a családoknak szóló tárlatvezetések mindvégig igazán gyerekbarátnak bizonyultak, mesés formában mutatták be az erőmű egykori hangulatát és felfedezésre váró titkait.
A műhelyek látogatása után a kiállítást is felfedeztük, és szinte elvarázsolt minket a látvány. A FLUX táncoló fénycsíkjai (Collective Scale) lenyűgözőek voltak, ahogyan a VERTIKUM izgalmas vizualitása (László Zsolt Bordos) is magával ragadott minket. Dániel Besnyő és Mátyás Kálmán LÉLEGZŐ (lebegő) SZÍVÉT a lélek mélyéig ható élményként éltük meg. Az Észlelőkert mesterséges vihara pedig nemcsak a kicsik, de a felnőttek fantáziáját is megragadta: a fények és hangok játékában úgy éreztük, mintha mi magunk irányítanánk a vihar szélét. A Parallels installáció (Robin Beekman & Reinald van Praet) szintén izgalmas kihívás elé állított minket: ahogy előrehaladtunk, a megszokott térérzékelésünk elmosódott, és egy új, táncoló dimenzió született, ahol öröm volt futkosni. Andrea Sztojánovits Much Closer to the Sun című műve igazi varázslatot hozott: a napba nézés élményét idézte meg erőteljes narancssárga fényekkel és lassan változó képi folyamatokkal. Mi azonban még inkább a vetített árnyékokkal való játékra koncentráltunk. A kisfiam köré egy csapat apróság gyűlt, és hatalmas kacagások közepette bűvészkedtek a felnagyított és lekicsinyített tükröződésekkel. Felszabadító érzés volt látni, ahogy a gyerekek szabadon kifejezhették magukat, és azt csinálhatták a kiállított művekkel, amit csak akartak. Minden kiállításnak ilyen tágasnak kellene lennie – szellemi és fizikai értelemben egyaránt.
Az odatalálás és a parkolás Inotán mindig igazi kihívás, de a szervezők szakértelme és a művészek barátságossága minden nehézséget feledtetett. A külső játszóterek és pihenőzónák remekül kiegészítették a művészi projekteket, míg a hatalmas ipari terek különleges, szinte misztikus atmoszférát teremtettek az élményeinknek. Az egykori színházterem felfedezése igazi libabőrt okozó időutazás volt: egyszerre idézte fel a múltat, és nyújtott lehetőséget egy alternatív jövőbe való bepillantásra. Reméljük, hogy a közösségi élet újra virágzásnak indul ezen a helyszínen. A Fényerőmű nem csupán egy kiállítás, hanem egy igazi családi kaland, tele kísérletezéssel, játékkal, művészettel és ipartörténettel. Olyan program, ahol a gyerekek fantáziája szabadon szárnyalhat, miközben a felnőttek újra felfedezhetik a szüleik és nagyszüleik letűnt világának romjait. Számunkra az inotai szombat kétségtelenül az idei nyár egyik legemlékezetesebb pillanata lett.
