A miskolci Baráthegyi Majorságban egy különleges esemény zajlott: fogyatékos fiatalok és önkéntes segítőik barátságos focikupát rendeztek. A mérkőzések során nemcsak a sportág iránti szenvedélyüket mutatták meg, hanem a fair play szellemét is, hiszen mind
Bizonyítva, hogy lehet "lágyítani" a labdarúgást. Riport.
Imádom a focit, legyen szó edzésekről vagy a mérkőzések izgalmáról. A pályán való mozgás és a csapat szelleme mindig feltölt energiával, a szurkolás pedig igazi örömforrás számomra.
Milyen gyakran tartanak edzéseket?
- Hetente kétszer.
Miben vagyok jó? Nos, úgy érzem, hogy az empátia és a figyelem az erősségeim közé tartozik. Szeretek másokkal beszélgetni, megérteni az érzéseiket és véleményeiket. Emellett igyekszem kreatívan gondolkodni, és új ötleteket hozni különböző helyzetekbe. A tanulás iránti vágyam is jelentős, hiszen mindig keresem a lehetőségeket, hogy fejlődjek és bővítsem a tudásomat. Te miben vagy jó?
- Nos, úgy gondolom, hogy a kapusban is, meg a játékosban is van valami különleges.
- Mióta elkezdted a focit, úgy érzed, energikusabb és egészségesebb vagy?
- Igen, sokkal fittebbnek érzem magam. Ráadásul csinosabbnak is tűnök!
Nem probléma, hogy fiúk is veletek vannak?
Nincs probléma! A testvérem szintén a foci szerelmese, gyakran összecsapunk a pályán, mint ellenfelek.
Varga Emese, a harmincöt éves fiatal nő, aki állami gondozottként a fővárosi Diószegi úti gyermekvédelmi otthonban nevelkedett, már több mint húsz éve a miskolci Baráthegyi Majorságban él. Ezt a helyet a Szimbiózis Alapítvány hozta létre, hogy támogassa a fogyatékkal élő és autista embereket. Emese különleges tehetsége és függetlensége révén néhány éve elhagyta a lakóotthont, és a borsodi város egyik csendes külvárosi részében, Perecesen találta meg új otthonát párjával, Ferivel, aki szintén a lakóotthonból érkezett. Folyamatosan visszajárnak a majorságba dolgozni, ahol Emese heti kétszer foci edzéseken is részt vesz. Szenvedéllyel követi kedvenc csapatait, a Ferencvárost és a Barcelonát, de a DVTK mérkőzéseit is szívesen nézi a tévében. Sportolói példaképei Cristiano Ronaldo és Lionel Messi, akiktől inspirációt merít a saját sportolói ambícióihoz. Emese története inspiráló példája annak, hogy a kitartás és a támogatás milyen messzire eljuttathat egy fiatal nőt az önállóság felé.
Emese volt az egyik a sok fiatal felnőtt közül, akik szeptember utolsó hétfőjén lelkes játékosként csatlakoztak a fogyatékos fiatalok és önkéntes segítőik barátságos focikupájához, amely a festői miskolci Baráthegyi Majorság területén zajlott.
"A foci mindannyiunké - Közösen játszunk, közösen formáljuk a közösségünket!"
„Ez volt a rendezvény mottója, amely egy széleskörű nemzetközi mozgalom, a grassroots, vagyis az alulról építkező labdarúgás szerves része. A grassroots foci célja, hogy a játék élvezetét mindenki számára elérhetővé tegye, függetlenül attól, honnan érkezik, milyen képességekkel bír, vagy milyen háttérrel rendelkezik. Ez a megközelítés már számos országban sikeresen működik, Magyarországon pedig most kezd el gyökeret verni, elsősorban a miskolci alapítvány elhivatott munkájának köszönhetően.”
A Baráthegyi Majorság ideális környezetet biztosít ehhez: a természet közelsége, a barátságos légkör és a vibráló életszeretet mind jelen van. Itt nem lényeges, ki milyen sebességgel fut, hány gólt szerez, vagy hányszor találja el a labdát. Ami igazán fontos, az a mosoly, az együtt eltöltött pillanatok, a mozgás öröme, és az, hogy mindannyian részt vehetünk egy olyan élményben, ami bőven túlmutat a saját határainkon - fogalmazták meg a szervezők.
A kupán első körben fogyatékossággal élő lelkes fiatalok léptek pályára, három miskolci intézményből: ők még csak most ismerkednek komolyabban a labdajátékkal. Csapataik 7-7 főből álltak, a mérkőzések pedig kétszer öt percesek voltak. Később a Baráthegyi FC speciális szükségletű fiataljai két vendégcsapattal, a Grund mozgalom és az IPMS Engineering Kft. munkatársaival mérkőztek meg: itt a játékidő már kétszer olyan hosszú volt. A majorságiak edzője, s egyben a futballklub elnöke Lengyel Laura, akinek édesanyja 26 évvel ezelőtt Jakubinyi Lászlóval közösen életre hívta az autistákat segítő miskolci alapítványt. A fiatal nő, aki civilben egy családi vállalkozást irányít, úgy nőtt fel, hogy folyamatosan nyomon követhette a majorság fejlődését, ami előbb csak néhány épület volt, ma pedig már sajtüzemet, szociális farmot, szálláshelyet is működtető, több hektáros intézményrendszerré vált, ahol több száz fogyatékkal élő ember talál munkát, otthont és kap segítséget.
- Két és fél évvel ezelőtt kezdtük az edzéseket, s azóta minden héten kijárok a srácokhoz. Az edzéseknél nyilván arra kell figyeljek, hogy mindenki számára elvégezhető és élvezhető legyen a feladat, s egyenlő esélyekkel induljanak, mikor egymás ellen mérkőznek. A kezdetekhez képest nagyon sokat fejlődött mind a labdajátékuk, mind a koncentrációjuk, jobban bírják a futást, a terhelhetőségük is nagyobb. Sokat vannak levegőn, egymásra is nagyon figyelnek, a csapatkohézió erősebb náluk akár a mindennapokban is - foglalta össze tapasztalatait az edző. Felidézte: két és fél évvel ezelőtt ült le Jakubinyi Lászlóval, az alapítvány vezetőjével beszélgetni arról, mit tehetne ő maga személy szerint is az itteniekért. Sokan a gyermekvédelemből érkeztek, lakásotthonban nőttek fel, s a focin kívül nemigen csináltak mást a szabadidejükben. - Sok srácnak hiányzott a foci. Ezért vetődött fel: mi lenne, ha csinálnánk egy egyesületet, s lehetővé tennénk nekik az edzéseket. Úgyhogy elmentem az MLSZ edzőképzésére, elvégeztem a szükséges a tanfolyamot, sikeresen levizsgáztam, s így már hivatalosan is az edzőjük lehetek - foglalta össze Lengyel Laura.
Jakubinyi László, a Baráthegyi Majorság irányítója és a miskolci Szimbiózis Alapítvány vezetője hangsúlyozta, hogy a barátságos focimeccsek légköre egyértelműen tükrözte: itt mindenki aktívan részt vesz a játékban. A győzelem nem a fő szempont, hanem az, hogy a fiatalok jól érezzék magukat. „Az alapvető cél, hogy a résztvevők kimozduljanak a zárt intézmények falai közül. Felnőtt fogyatékos emberek gyakran bezárva élnek, és bár ott kínálnak számukra szórakoztató programokat, a mozgás lehetőségeik rendkívül korlátozottak. Nálunk viszont ugyanúgy focizhatnak, mint bármelyik másik fiatal. Van egy negyvenszer húszas méretű pályánk, ami teljes mértékben megfelel a Magyar Labdarúgó Szövetség előírásainak. Rendelkezünk mezekkel, edzővel és különféle, az edzést segítő játékokkal is. Az a célunk, hogy a fiatalok érezzék magukat úgy, mint bárki más, aki szeret focizni, és talán csapatba is járnak, ami rendkívül fontos számukra. Egy másik érték, hogy sok önkéntes és cég csatlakozik hozzánk, hogy közösen focizhassunk, vagy részt vegyünk iskolai bajnokságokon. Az egyik első ilyen eseményen 10-2-es vereséget szenvedtünk el, és a győztes csapat nem értette, hogy miért örül a mi csapatunk. Számunkra a két gól és az élmény volt a lényeg, hiszen közben ők is felfedezték, hogyan lehet együtt értéket teremteni. Ez az élmény pedig messze túlmutat a focin - mondta az alapítvány vezetője.
Jakubinyi László kiemelte, hogy gyakran érkeznek hozzájuk önkéntes középiskolás fiatalok, jellemzően 17-18 évesek, akik a kötelező szociális programjuk keretében vesznek részt a tevékenységekben. Azt tapasztalják, hogy mindenkinek előnyös, ha a fiatalok nem a házimunkákban, mint a mosogatás vagy takarítás, hanem inkább sportolás közben találkoznak a helyi fiatalokkal, akik eltérő képességekkel bírnak, de hasonló korosztályt képviselnek. Így közösen élményeket szereznek, amelyek összekötik őket. Hasonlóképpen, ha egy cég csapatépítő programot szervez, a kerítések festése mellett a foci is remek lehetőség lehet a közös munkára. Ez a tapasztalat később, akár munkáltatóként is megkönnyíti a fogyatékos emberek befogadását, hiszen a sport révén jobban megérthetik, hogyan működhet együtt egy közösség. Jakubinyi szerint a foci "lágyítása" is fontos, hiszen a mostani kupa egy olyan esemény volt, ahol mindenki jókedvűen részt vett. A verseny során nem voltak komoly nézeteltérések vagy sértegetések; a résztvevők még az ellenfél sikereinek is tapsoltak, ami a közösség összetartását erősítette.





