Ha a 13 Oscarra jelölt transzmusical főszereplője gyűlölködő megnyilvánulásokat tesz Twitteren, az komoly visszhangot válthat ki. A közönség és a média reakciója valószínűleg vegyes lenne: egyesek támogathatják a színész szabad véleménynyilvánítását, míg
Lehet-e rassziszta egy transzszexuális színésznő, aki nemváltása okán jó útra tért mexikói drogbárót alakít? Képes-e a Netflix eltüntetni a filmjéből saját főszereplőjét? És főleg: tényleg olyan borzasztó az utóbbi évek leggyűlöltebb mozija, az Emila Pérez? Megpróbáltuk megfejteni 2025 eddigi legsúlyosabb szórakoztatóipari botrányát.
Titokban abban reménykedtünk, hogy a 2025-ös év csendesebb lesz, de úgy tűnik, erről már most le kell mondanunk. Trump elnök egy újabb ambiciózus tervvel állt elő, ezúttal Grönlandot célozta meg. Eközben a világ leggazdagabb embere a náci karlendítéssel került a figyelem középpontjába, míg a rendőrség büszke arra, hogy csak akkor lépett akcióba egy bántalmazás ügyében, amikor már késő volt, és az áldozat életét vesztette. Ráadásul itt van egy rekordszámú Oscar-jelölt film, amely egy mexikói transznemű drogkereskedőről szól, aki a nemátalakító műtétei során felfedezi a jóságot. Az izgalmas történet közben jogásza és más szereplők társaságában néha spontán dalra fakadnak. Ironikus módon a főszereplő, aki valóban transznemű, most gyűlölködő posztok célkeresztjébe került, és emiatt eltűnik a középpontból, olyan gyorsan, hogy még az Oscar-kampányból is ki fog maradni. A filmet megvásárló Netflix pedig mintha nem is hallott volna a dologról. Mindezt úgy, hogy a főszereplő valójában nem is a film középpontja, és most a forgalmazó biztosan bánja, hogy ebbe a kategóriába jelölték.
Bár léteznek olyan filmek, amelyeket kifejezetten az Akadémia szavazóbizottságának kegyeiért készítenek (ezeket angolul Oscar bait néven ismerjük), és amelyek Nagyon Fontos témákat dolgoznak fel Nagyon Komolyan, hatalmas érzelmi hullámzással, gyanítom, hogy az Emilia Pérez 13 jelölése még Jacques Audiard, a film író-rendezője számára is meglepetés volt. Főleg, mivel ő már elismert művész, aki mögött szinte makulátlan kritikai visszhang áll, és legtöbb filmje – beleértve az amerikai (A testvérek) és európai (A próféta) alkotásokat – komolyabb és valószínűleg jobb is, mint ez az aktuális darab. Érdekes módon azonban egyetlen Oscar-jelölést sem kapott eddig. Most viszont tizenhárom kategóriában szerepel, ezek közül ötben (legalábbis részben) az ő munkáját ismeri el a díj: legjobb rendező, legjobb film, legjobb idegennyelvű film és a legjobb eredeti dal. Ráadásul az Emilia Pérez már a Golden Globe-on is diadalmaskodott, ami normális körülmények között biztosítaná számára az Oscar-győzelmet, de egy ilyen botrányos szituáció közepette ez korántsem garantált.
A spanyol színésznő, Karla Sofía Gascón, aki a transz kartellfőnök szerepét alakítja, már a Cannes-i Filmfesztiválon is maradandót alkotott: megosztottan ugyan, de elnyerte a legjobb színésznőnek járó díjat, ezzel pedig ő lett az első transzszexuális művész, aki ebben a kategóriában elismerést kapott. Az érzelmekkel teli pillanatában, amikor a könnyeivel küszködött, az elismerést az összes transzszexuális embernek ajánlotta, hangsúlyozva, hogy ők "szenvednek". Ezt követően a kommentelők kritikáira is kitért, megjegyezve, hogy "holnap rengeteg üzenet vár majd tőlem borzalmas emberektől, akik mindig ugyanazokat a dolgokat mondják ránk, transz emberekre". De ő inkább a remény üzenetét szeretné közvetíteni: "Mindenki képes a változásra, jobb emberré válni."
Visszatekintve, szinte már komikus a helyzet: hónapokkal később, amikor a film már az Oscar-díjakért folytatott versenyben állt (ilyenkor minden stúdió, amelyiknek a műve esélyes, minden erejével próbálja megnyerni az Akadémia szavazóinak figyelmét), a Variety egyik újságírója, Sarah Hagi, alaposan átnézte a színésznő bejegyzéseit az X-en, és megdöbbent. Hagi, akiről elmondható, hogy egy fiatal kanadai muszlim nő, később bevallotta, hogy csupán az újságírói megérzése volt az, ami arra ösztönözte, hogy kicsit utánajárjon Gascónnak; senki sem bízta meg ezzel az üggyel, és ő magát sem akarta lejáratni. Ráadásul éppen szabadságát töltötte.
Nem volt szüksége sok időre, hogy visszatekintsen, hiszen Gascón 2016 és 2023 között rendszeresen megosztotta véleményét a vakcinákba rejtett chipekről, gúnyolódott a rendőri brutalitás fekete áldozatain, és kritikát fogalmazott meg az iszlám vallással kapcsolatban. Szerinte ez utóbbi "az emberiség fertőjének melegágya", míg George Floydot, akit rendőrök öltek meg, "drogos szélhámosnak" titulálta. A kínai vakcinát pedig úgy jellemezte, hogy "a kötelező chip mellett két tavaszi tekerccsel érkezik". A legironikusabb, hogy még az Oscar-díjátadókat is bírálta: a 2021-es gáláról azt mondta, olyan, mint egy független- és protestfilm-fesztivál, ami akár elismerés is lehetne, de hozzátette:
Jelenleg a transz mexikói exbűnözőről készült film van a reflektorfényben, ami néhány évvel ezelőtt valószínűleg gúny tárgya lett volna. Lehet, hogy azóta megélt egyfajta átalakulást, és jobb emberré vált.
A posztok spanyol nyelven íródtak, ami talán hozzájárult ahhoz, hogy senki nem fáradt azzal, hogy alaposabban utánanézzen a tartalmuknak. Bár lehet és érdemes is vitázni arról, mennyire kell komolyan venni az ilyen megnyilvánulásokat, illetve hogy a színésznőt közéleti véleményformálóként kezeljük-e, most nem arról van szó, hogy egy régi, ostoba elszólás miatt bojkottálnák őt a filmes szakmán belül, mint ahogy James Gunn esetében történt. Gascón azonban éveken át folyamatosan posztolt hasonló tartalmakat. Nem elhanyagolható azt sem megjegyezni, hogy pozitív ügyek mellett is kiállt – például a muszlim nők jogaiért – de ezeket a posztokat is sajnos ügyetlenül fogalmazta meg, és akkor még jónak véltük a szándékait.
A sajtó és a filmvilág láthatóan összezavarodott: egyrészt az átpolitizált Oscar-ceremónia számára tökéletes pillanatban jött az Emilia Pérez, Trump ugyanis nyíltan transzellenes politikát folytat, a díjazása tehát erős gesztus is lett volna. Egy transzszexuális színésznőt pedig, vállalhatatlan posztok ide vagy oda, mégis kicsit kényelmetlenebb eltörölni, mint egy bigott, heteró férfit. Végül aztán csak-csak sikerült, de ehhez az is kellett, hogy Gascón végképp kivágja maga alatt a fát. A botrány kirobbanása után adott egy interjút, úgy, hogy még nem felügyelte a viselkedését a filmért lobbizó Netflix. Ebben elmondta, hogy "bizonyos ellenlábasai" elérték a céljukat: beszennyezték őt, a jó hírét "hazugságokkal és kontextusukból kiragadott mondatokkal". Egyébként sem rasszista, "együttérez, sőt azonosságot érez azokkal, akiket ledobnak a buszról a bőrük színe miatt".
Az internet természetesen azonnal felfedezte a történetet, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, gyorsan elterjedt a botrány híre. A helyzetet súlyosbította, hogy a neves, de híresen önző rendező, Jacques Audirad, aki magát korszakalkotó művésznek tartja, nemhogy Mexikóban forgatta volna a filmet helyi stáb segítségével, de még csak az országba sem látogatott el. A rendező kijelentette, hogy számára felesleges kutatni a drogkartellek világában, hiszen ő mindent tud, amit tudnia kell. Az Emilia Pérez című alkotás végül egy Párizs melletti stúdióban készült, spanyol és amerikai színészek közreműködésével, akik közül sokan (például a film igazi főszereplője, Zoë Saldana, és Selena Gomez) nem is beszélnek spanyolul. A nyelvismeret ráadásul nem elegendő, hiszen a mexikói akcentus a spanyol anyanyelvűek számára jól hallható és azonnal észlelhető. "Amikor Gomez megszólalt, mindig egymásra néztünk, hogy jó ég, ez micsoda?" - osztotta meg véleményét Eugenio Gerbez mexikói színész a film vetítése után, amire az énekes-színésznő így reagált: "Sajnálom, mindent megpróbáltam, amit az adott időkeret alatt lehetett." Ez nem éppen a legjobb reklám egy frissen bemutatott, Oscar-esélyes filmnek.
Ezen a helyzetben természetesen felmerül a kérdés:
A kérdésre adott rövid válaszom az, hogy fogalmam sincs, mivel nem láttam a filmet, és Magyarországon csak a hónap végén lesz látható. Ha viszont kicsit részletesebben nézzük, akkor elmondható, hogy a felháborodás nem feltétlenül a film minőségéből fakad. Az biztos, hogy Karla Sofía Gascón és a rendező gyorsan ellenszenvessé váltak az Egyesült Államokban és Mexikóban, ahol a filmet már bemutatták, így a botrány már most is árnyékot vet a film megítélésére. A film középpontjában álló téma sokakat érzékenyen érint, és míg azok, akiket nem érint, szórakoztatónak találják a helyzetet, addig az érintettek, akikről a történet szól, felháborodtak. A mexikói nézők, filmesek és a transzközösség egyaránt azt hangsúlyozza, hogy a film káros és elcsépelt sztereotípiákra épít, amelyek erősítik az előítéleteket, és hiteltelen módon mutatják be a mexikói droghelyzetet és a szervezett bűnözést, akárcsak a transzfolyamatokat. A mémként terjedő részletek is ezt támasztják alá. Például az egyik dal szövege, amely egy nemátalakító műtéteket végző klinikán játszódik, igencsak megosztó és provokatív, ami tovább fokozza a film körüli vitát.
A főszereplő, miután megformálta saját halálát, hogy elhagyhassa a családját és az átalakulására összpontosíthasson, egy különös dalt énekel: „félig férfi, félig nő, félig bandavezér, félig királynő”. Ez az összetett identitás kifejezése, amely valóban erőteljes, de a transz közösség felháborodása is teljesen érthető. Az identitás kérdései és a szerepek átírása sokszor érzékeny témák, és a szavak súlya komoly hatással bír.
A színésznő azóta "némasági fogadalmat" tett, és elkerüli a nyilvános megszólalásokat. Ezzel párhuzamosan a Netflix is ügyesen eltüntette őt minden kampányanyagból és sajtóközből. Az Oscar-kampányra készült plakátokról is hiányzik, mintha sosem lett volna ott. Gascón, a film rendezője, a gála előtt még számos díjátadóra és sajtóeseményre volt meghívva, de végül mindet lemondta. Tőle szokatlan módon a rendező bocsánatot is kért, ám a mondandója inkább a klasszikus "non-apology" stílusába illeszkedett: "Ha valakit megbántottam, akkor elnézést." A CNN-nek nyilatkozva azt mondta: "Ha a film sokkoló, akkor elnézést kérek. Egy film nem ad választ, csupán kérdéseket vet fel. Lehet, hogy az Emilia Pérezben a helytelen kérdéseket tettük fel." Hozzátette, hogy a film opera jellegű, és ennek megfelelően kell értelmezni.
Éppen ezért nem biztos, hogy le kell írni az Emilia Pérezt már a bemutatója előtt. A film kritikusai mind hitelességet és az érzékeny témák sokrétű, életszerű bemutatását kérik rajta számon, ám az alkotók meg sem próbálkoztak ilyesmivel. Értsd:
Át is adjuk a szót magának Karla Sofía Gascónnak, akivel január végén interjúztunk. "Kezdjük azzal, hogy az Emilia Pérez nem egy dokumentumfilm. A fő célja a szórakoztatás, nem pedig az, hogy teljesen hűen és valószerűen adja vissza egy fontos társadalmi probléma minden aspektusát. Akit behatóbban érdekel a drogkartellek valódi világa, biztos vagyok abban, hogy számtalan kiváló dokumentumfilmet talál róla a tévécsatornákon vagy a YouTube-on. Számon szokták kérni rajta, de az Emilia Péreznek nem feladata hiteles képet közvetíteni erről a világról." Elmondta, hogy egy egyszerű, humanista üzenetet szerettek volna megfogalmazni arról, hogy lehet változtatni, az ember képes maga mögött hagyni a bűnös életet. Ami pedig a tranzíciót illeti: amennyire lehetett, belevitte saját tapasztalatait a szerepbe, de "én csak egy vagyok a sok transznemű közül, nem képviselhetem mindenki tapasztalatát és érzéseit, kizárólag a sajátomat. Nem beszélhetek mindenki nevében".
Az Oscar-jelölések száma nem feltétlenül bizonyítja a film minőségét – gondoljunk csak bele, hányan bóbiskoltunk már Az angol beteg alatt, igaz? Persze, lehet, hogy a jelölések inkább a téma népszerűségének szólnak, de valamiért mégiscsak jeleznek valamit, nem igaz?
Bármi is történjen, a sok zavaros poszt, a saját érzéseivel elragadtatott főszereplő és a megalomán rendező még nem indok arra, hogy ne nézzük meg ezt a filmet. Valószínű, hogy inkább egy szórakoztató, giccses látványosság, amelynek készítője pontosan tisztában van azzal, milyen művet alkotott. Ráadásul az sem az ő felelőssége, hogy a transz közösség tagjai, támogatóik és mexikói nézők is érdeklődnek iránta.
