Cikkünkben arról a különleges és talán meglepő módszerről lesz szó, amely során a piócák alkalmazása révén próbálunk javítani egészségünkön. A vérszívó kis lények nem csupán a régi orvosi hagyományokban találkoznak, hanem napjaink modern terápiáiban is eg
A nyálkás vérszívókat, mint a köpölyözés eszközeit, régóta alkalmazták a gyógyításban. E módszer célszerűségét a két kiemelkedő ókori orvos, Hippokratész (Kr. e. 460-370) és Galénosz (Kr. u. 129-216), a görög származású római tudós, által kidolgozott testnedvelmélet magyarázta meg. Ez a humorálpatológiai modell, amely évszázadokon keresztül formálta a betegségekről és azok kezeléséről alkotott elképzeléseket, azt állította, hogy a négy alapvető testnedv – a vér, a sárga és fekete epe, valamint a nyálka – egyensúlyának megőrzése elengedhetetlen az egészség fenntartásához. Ha ezek arányai felborulnak, az betegség kialakulásához vezet.
Arról a páciensről például, akinek bőrpírja volt, úgy tartották, túl sok vére van, vagyis az érvágással helyreállítható az egyensúly és az egészség.
A bőrbetegségek, a torokgyulladás, a köszvény, sőt még a gyermekbénulás is a piócák segítségével került kezelésre, tükrözve a régi gyógyászati hagyományok sokszínűségét és az élősködők gyógyító erejébe vetett hitet.
Valószínű, hogy a piócák alkalmazása már az ókori görögök előtt is elterjedt volt, hiszen az ősi Kínában és Egyiptomban is nyomait fedezhetjük fel ennek a terápiás módszernek. Különösen Egyiptomban, ahol mintegy 3500 évvel ezelőtti feljegyzések tanúskodnak róla. A 19. századig az orvosok és sebészek gyakran folyamodtak ehhez a kezelési formához, azonban az idők során elavultnak minősítették. Ennek ellenére a piócák gyógyító ereje még ma is megállja a helyét: az 1980-as évektől kezdve a plasztikai sebészet területén is alkalmazzák őket, hogy csökkentsék a sebek körüli vérbőséget, ezzel elősegítve a gyógyulást és a műtétek sikerességét. A piócák nemcsak tiszták, hanem antibakteriális tulajdonságokkal is rendelkeznek, ami tovább növeli értéküket a modern orvoslásban.
