Eltűnt a tihanyi visszhang, de vajon mi állhat ennek a hátterében? | Sokszínű vidék

Tihany neve hallatán sokak számára az apátság, a levendulamezők és a lenyűgöző balatoni táj képe jelenik meg. Azonban egykoron az emberek tömegesen érkeztek ide a világ minden tájáról, hogy megtapasztalják a csodát: a tihanyi visszhangot. Ez a különleges természeti jelenség mára már csupán egy elhalványult emlék, és hogy miért lett így, azt titkok övezik – olvashatjuk a VEOL írásában.

A 19. századi írások és korábbi források alapján a tihanyi visszhang nem csupán egy egyszerű hangvisszaverődés volt. A visszhangdombon kiáltó emberek akár 16 szótagot is visszahallhattak, méghozzá többször, egyre fokozódó hangerővel, mintha a természet maga is reagálna a kiáltásra. Nem meglepő, hogy Tihany hamarosan csodás helyszínné vált, amely lenyűgözte a látogatókat.

A jelenség középpontjában a Tihanyi Apátság és a visszhangdomb állt, köztük pedig egy kopár, akadálytalan tér húzódott, amely tökéletesen visszaverte a hangokat.

A 20. század elején valami különös dolog kezdett el történni. Sokan jelezték, hogy a visszhang, ami egykoron a Balaton partján oly csodásan hallatszott, mostanra egyre gyengébben hallható, sőt, időnként teljesen eltűnik. E problémát komolyan vették, hiszen a Balatoni Szövetség már 1910-ben megkezdte a jelenség alapos vizsgálatát. A feladatot Schuller Alajos, a műegyetem elismert tanára kapta, aki nekilátott a rejtély megfejtésének.

Az ő elmélete szerint két dolog zavarhatta meg a természetes visszhangpályát:

Az első számottevő beavatkozásra 1935-ben került sor, amikor is a visszhangdombra egy kilátóteraszt és lépcsőt alakítottak ki. Ezzel a céllal, hogy a látogatók magasabbról kiáltsanak, és így újra "megfogják" a visszhangot. Az intézkedés hatásosnak bizonyult, ám sajnos csak átmeneti eredményt hozott.

A harmincas évek végére már akadtak, akik vitatták Schuller megállapításait. A fák és épületek ugyanis már a visszhang fénykorában is jelen voltak, így más magyarázatokat kezdtek keresni.

A negyvenes években egy igazán különleges megoldásra bukkantak: megalkották a "kiabáló-ember" intézményét. Ebben a rendszerben egy gramofontölcsérrel ellátott munkatárs várta a turistákat, akinek feladata az volt, hogy hangosan ismételje meg a kívánt információkat. Ezzel a módszerrel mesterségesen idézték elő a visszhangot, így teremtve meg a különleges élményt a látogatók számára.

Később, az ötvenes évek végén újabb szakértőt, egy hangmérnököt kértek fel. Ő ismét a park fáira és az egyik közeli ház alpesi tetőzetére hívta fel a figyelmet. A háztetőt ugyan átalakították lapostetősre, de a visszhang mégsem tért vissza. A fák kivágásával pedig senki nem akarta vállalni a természetrombolás vádját és a költségeket.

Két újabb elmélet került napvilágra. Az egyik szerint az apátság vakolatának sima felületre alakítása kedvezőtlen hatással volt a hangvisszaverésre, mivel az eredeti homorú kialakítás akusztikai szempontból sokkal előnyösebb volt. A másik nézőpont pedig azt sugallja, hogy a környék zajszintje annyira megnövekedett, hogy elnyomja a ma is létező, de sokkal halkabb visszhangot.

Lehetséges, hogy a visszhang sosem tűnt el teljesen - csupán elfelejtettük, hogyan hallgassunk rá.

A faluban egy igazán emlékezetes kalandot kínál a skanzen varázslatos gasztronómiai időutazása, ahol Feri, az utolsó tihanyi lovász, mesél a régi idők titkairól.