Bodzaszó: Az ember a furulyát Istentől ajándékba kapta, és a hangszer maga választja ki azt, aki megszólaltatja.

"A hagyomány nem egy fogságban tartott dolog, amit őrizgetni kell, hiszen nem rab. Nem is egy betegséget kell ápolni, hiszen nem szenved. A hagyományt élni kell, szerves részeként létezni vele, és arra kell törekedni, hogy ez az érték ne halványuljon el az emberek szívében."

Hazánkban számos kihalófélben lévő mesterség található, ahol az évszázados tudás kincsét veszítjük el. Sokan még tanulják az idősebb mesterektől a régi szakmák titkait, míg másoknak saját maguknak kell felfedezniük a kézműves fogásokat. Az utóbbiak közé tartozik Varga András, akit a gyöngyösi származása mellett Bodzaszó néven ismernek. Jelenleg egy jelentős vállalatnál dolgozik, ahol elektromos komponensekkel foglalkozik, és így igyekszik ötvözni a modern technológiát a hagyományos tudással.

András életében a furulyakészítés kezdetben csupán egy szórakoztató hobbi volt, de mára már igazi küldetésként tekint rá, amelyben az értékes mesterség iránti elkötelezettsége tükröződik. Azt vallja, hogy a mesterfogások elsajátítása mellett legalább ugyanannyira fontos, hogy az ember hogyan kapcsolódik a hangszeréhez. A népi furulyák mestere szívesen osztotta meg tapasztalatait a gyümölcsfákról és a gyönyörűen szóló hangszerekről a Sokszínű vidék olvasóival, elmesélve, hogyan válik a zene és a természet harmonikus egységgé az ő munkájában.

A természet közelsége egyedi élményeket kínál, amelyek mélyen hatnak ránk. Sétálva az erdőkben vagy a hegyekben, a friss levegő és a madarak csicsergése új energiával tölti fel a lelkünket. A természet nem csupán a szemet gyönyörködtető tájak forrása, hanem a belső békénk és harmóniánk fenntartásához is elengedhetetlen. A néphagyományokkal való kapcsolatunk is szoros. Az évszakok váltakozása, a természet ritmusai sok kultúrában ihletet adtak a népi meséknek, szokásoknak és ünnepeknek. A régi hagyományokban a természet tisztelete és a környezeti elemekhez való kötődés szorosan összefonódik az emberi élettel. Például a tavaszi ültetés szokása vagy a nyári napforduló ünneplése nemcsak a természet ciklusait követi, hanem a közösség összetartozását is erősíti. A természet közelsége tehát nemcsak fizikai élmény, hanem egy mélyebb, kulturális és szellemi kapcsolat is, amely gazdagítja életünket és segít megértenünk helyünket a világban.

A természethez fűződő kapcsolatom rendkívül mély. Gyerekként egy olyan zsákutcában nőttem fel, amelyet egy csodás erdő ölelt körül. Minden kis zugát felfedeztem, és a fák titkai máig velem élnek. Azóta sem csillapodott a vágyam a természet szépségeinek megismerésére; éppen ellenkezőleg, mivel a fával való munkám során szinte beszivárog a műhelyem falai közé.

A néphagyományok világát szeretném felfedezni és magamévá tenni, legyen szó akár a tárgyak szépségéről, akár az életformákról. Kertes házban élek, ahol a friss levegőn élvezhetem a saját kis veteményes kertemet és gyümölcsösömet. A hagyományos ízek mindig is közel álltak a szívemhez, így leggyakrabban ezek szerint táplálkozom. Emellett a népzene is fontos része az életemnek, és természetesen nem csupán a furulya dallamai varázsolnak el.

A népzene iránti vonzalom sokszor egy személyes élményből vagy kulturális háttérből fakad. Számomra a népzene varázslata gyermekkoromban kezdődött, amikor nagyszüleim meséltek a régi időkről, és az otthonunkban gyakran hallgattunk népdalokat. Ezen dallamok nem csupán zene voltak; érzelmeket, történeteket és hagyományokat hordoztak. Egy különösen emlékezetes pillanat volt, amikor egy helyi falunapon részt vettem, ahol népművészek léptek fel. A zene, a tánc és a közösségi élmény szinte magával ragadott. Éreztem, hogy a népzene nem csupán a múlt része, hanem élő, lélegző kultúra, ami összeköti az embereket. Azóta is keresem azokat a pillanatokat, amikor a népzene újra és újra megérint, és felfedezem a benne rejlő szépséget és sokszínűséget.

Körülbelül 20 évvel ezelőtt kezdtem felfedezni a népzene varázslatos világát. Különösen vonzott a furulyamuzsika, amelynek mély, édes hangja mindig is elbűvölt. A hangszerkészítés iránti szenvedélyem 2009-ben kapott új impulzust, amikor Erdély földjére látogattam. Egy különleges élmény vártam Csíksomlyón, a pünkösdi misén, ahol a nyeregben ülve tapasztalhattam meg a tradicionális zene erejét. Ekkor már régóta vágyakoztam egy népi fúvós hangszerre, különösen egy tilinkóra, amely gyermekkori álmom volt. Reméltem, hogy a helyi vásárban sikerül megszereznem a vágyott hangszert. Amikor leértem a nyeregből, egy hangszerkészítő pavilonra figyeltem fel. A színes felhozatalban furulyák, gardonok és kobozok sokasága tündöklött előttem, megannyi lehetőséget kínálva a zenei kalandomhoz.

Beszereztem egy tilinkót, és hatalmas öröm töltött el, hogy sikerült hozzájutnom. Kicsivel később, miközben lépkedtem a szállásunk irányába a vásár forgatagában, egy népi furulya dallam csigázta fel a figyelmemet. A hangok között egy ismerős moldvai melódia tűnt fel, a Szeretőm a táncban varázslatos dallama.

Jobbra kanyarodtam, és a szemem egy fehér terítővel takart kis asztalra tévedt, ahol sok-sok bodza furulya várakozott. Felnéztem, és egy fiatal fiúra bukkantam, aki éppen fújta a dallamot. Ez a pillanat volt az, amikor egyszerre éreztem a megérkezés és az új kaland kezdete közti varázslatos ellentmondást.

Azóta rengeteg hangszert faragott. A hangszerkészítők többsége képes megszólaltatni az elkészült darabokat. Játszik is a furulyákon?

Igen, játszom a hangszeren. Furcsa volna, ha nem tudnám megszólaltatni, amit a saját kezemmel alkottam. Készítettem már agyagból és kecskebőrből dobot, diófából nyelvdobot. Sok mindennel kísérletezem, de természetesen a furulya a fő profil.

Eger városában kezdtem el zenei tanulmányaimat, ahol a népzene világába merültem el, különös figyelemmel a népi furulyára. A hangszerkészítést nem formális keretek között sajátítottam el; számos kutatás és rengeteg eltöltött óra eredményeként értem el a jelenlegi tudásom szintjét. Az elején a próbálkozásaim inkább alkalmatlan darabok voltak, mintsem valódi hangszerek, de a kitartásom végül meghozta gyümölcsét.

Mi teszi ezt a mesebeli hangszert olyan különlegessé? Talán az a varázslatos zene, ami belőle árad, vagy az a titokzatos történet, ami a múltját övezi? Esetleg az, ahogyan minden egyes hangja életre kelti a fantázia világát, és elrepít minket egy másik dimenzióba? Az ilyen hangszerek mindig valami egyedit és csodálatosat rejtenek magukban, és mindenki számára különböző élményeket nyújtanak.

A hangján túl szinte mindent imádok benne. A pásztorfurulyák története igazán lenyűgöző, különösen az, ahogyan a pásztorok létrehozták ezeket a hangszereket. A játéktechnikájuk sokszínűsége is magával ragadó, de a legmélyebben mégis az érint meg, hogy a furulya valóban a lélek szavát közvetíti. Nem véletlenül tartják úgy, hogy ezt a hangszert mintha magától az Istentől kaptuk volna. Készítés közben pedig tényleg egy teljesen más lelki dimenzióba kerülök.

A jó furulya olyan hangszer, amely nemcsak szépen szól, hanem kényelmesen is használható. Fontos, hogy anyaga minőségi legyen, például fából vagy kiváló minőségű műanyagból készüljön, mert ez nagyban befolyásolja a hangzás tisztaságát és melegségét. Egy jól megtervezett furulya könnyen kezelhető, a lyukak elhelyezése ergonómikus, így a játékos könnyedén hozzáférhet a hangokhoz. A furulya hangzása gazdag és harmonikus, a magasabb és mélyebb tónusok egyaránt szépen szólalnak meg. Emellett a jó furulya tartós legyen, hogy sokáig élvezhessük a játékot, és egyedi díszítésekkel vagy színekkel is személyre szabható, így tükrözi a játékos egyéniségét. Összességében egy jó furulya nemcsak hangszer, hanem egy művészi kifejezőeszköz is, amely lehetővé teszi a zenész számára, hogy valóban kifejezze magát.

Természetesen, itt van egy egyedibb megfogalmazás: Nyilván elmondhatnám, hogy a jó furulya hangzása kellemes, dallamai tiszták és hamisítatlanok, valamint könnyedén megszólaltatható, de ezek csupán a felszín. A lényeg sokkal mélyebb: a furulya és a zenész közötti különleges kötelék. Valójában a furulya nem csupán egy hangszer, hanem egy társ, amely kiválasztja azt, aki kezébe veszi.

A bodza kiváló választás a kézműveskedéshez, hiszen enyhén nedves állapotban rendkívül könnyen formálható és fúrható. A természetben szinte bármelyik erdő szélén rátalálhatunk. Emellett a gyümölcsfák, mint a szilva, barack, cseresznye és körte is remekül faraghatók. A dió és az akác szintén alkalmasak furulyák készítésére, így széles választék áll rendelkezésünkre a hangszerek megalkotásához.

Honnan szerzi be az alapanyagokat?

Volt már olyan alkalom, amikor a saját kertem kincseiből merítettem az alapanyagokat. A cseresznyefát egy ügyes asztalostól szerzem be, de az élet furcsa fintoraként sokan tudják, hogy népi furulyák készítésével foglalkozom, így a kivágásra ítélt fák gyakran a műhelyemben találják magukat. Előfordult, hogy értesítettek, miszerint a kert végében elburjánzott a bodza, és ha kivágom, szabadon elvihetem. A testvérem kertjéből származó faanyagok is így pihennek nálam a kis szárító bódéban, várva, hogy új életet leheljek beléjük.

Nem könnyű régi tudásra szert tenni. Pláne, ha autodidakta módon kell elsajátítani a mesterséget.

Sajnos nem volt mesterem, így minden egyes lépést saját magamnak kellett megtanulnom. Rengeteg időt és energiát fektettem bele, számtalan fa végzett a bogrács alatt, de a kitartásom végig töretlen maradt. A mai napig boldogsággal tölt el a tanulás folyamata.

A rendelkezésre álló szakirodalom alapos átnézése után összeállítottam a saját eszköztáramat. Gépeket szereztem be, de ha az alapanyag lehetőséget ad rá, akkor a furulyát ma is úgy készítem, mint ahogyan azt egykor a régi pásztorok tették.

A "Bodzaszó" egy különleges, szimbolikus kifejezés, amely a mai ember számára számos üzenetet hordozhat. Talán arra emlékeztet, hogy a természet és az egyszerűség értéke nem csupán a múltban, hanem a jelenben is releváns. A bodza, mint növény, számos jótékony hatással bír, és a hagyományos gyógyászatban is jelentős szerepet játszik. Ezért a "Bodzaszó" arra ösztönözhet minket, hogy figyeljünk oda a környezetünkre, és értékeljük a természet adta kincseket. Ezen kívül a bodza szüretelése és feldolgozása gyakran közösségi élmény is, amely erősíti az összetartozást és a hagyományokat. A modern világban, ahol a technológia és a gyors életmód dominál, fontos, hogy néha megálljunk, és újra felfedezzük a természet egyszerű örömeit és az emberi kapcsolatok mélységét. Végső soron a "Bodzaszó" nem csupán egy növény neve, hanem egy hívás a tudatosságra, a közösségi értékek megőrzésére és a természet iránti tiszteletre.

A hagyományt nem kell őrizni, hiszen nem rab. A hagyományt nem kell ápolni, hiszen nem beteg. A hagyományt megélni kell, együtt létezni vele, és törekedni arra, hogy ez az érték ne kopjon ki az emberekből. Tisztelni őseinket, felmenőinket, hiszen a természettel együtt éltek Ők is. Megépítették saját házukat, tudták, mikor kell vetni és aratni, tudták a háziállatokat gyógyítani, bármiféle tanult tudomány nélkül. Megtapasztalták és együtt élték az életüket a környezetükkel.

A furulya nagyon kifejező ebből a szempontból. Elmesél bánatot, örömet, szerelmet és csalódást, számtalan érzést, gondolatot. Arra törekszem, hogy ezt az értékét a mai napig betöltse.