Az év, amikor a Közel-Kelet eseményei teljesen felfordultak – Mi zajlik itt valójában?
A Közel-Kelet sosem számított a béke szigetének: az elmúlt bő egy évtizedben is bőséggel láthattunk konfliktusokat a térségben, a tavaly októberi, Izrael ellen a Gázai övezetből indított terrortámadás után pedig sok szakértő figyelmeztetett arra, hogy az egész régió lángba borulhat. Idénre ez a jóslat be is teljesült, de a harcok végét még messze nem látjuk. Nézzük, mik is voltak a fontosabb események idén.
Tavaly októberben a gázai Hamász terrorszervezet provokatív támadása az izraeli települések ellen új fejezetet nyitott a régió feszültségeiben. Jeruzsálem gyors válaszul offenzívát indított, és a szakértők azonnal figyelmeztettek: a helyzet könnyen egy szélesebb körű regionális konfliktushoz vezethet. Sajnos, ahogy az események kibontakoztak, e figyelmeztetések nemcsak üres frázisoknak bizonyultak, hanem valósággá váltak: a fél régió lángba borult, és a konfliktusok új dimenziókat öltöttek.
Az idei évet végig kísérte az IDF gázai akciója. Jeruzsálem lényegében a földdel tette egyelővé az övezetet, emberek tízezrei veszítették életüket, milliók kényszerültek otthonaik elhagyására. Bár a konfliktust nemzetközi szereplők folyamatosan igyekeztek tűzszüneti tervekkel enyhíteni, ezeknek minimális foganatja volt csak, (például az IDF vállalta azt, hogy nem bombázza az övezetet abban az időszakban, amikor gyermekbénulás elleni oltáskampány folyik).
Bár a harci cselekmények mostanra némileg mérséklődtek, a térség állapota továbbra sem mutat javulást: az éhínség, a tiszta ivóvíz hiánya és az egészségügyi ellátás teljes leállása egy súlyos humanitárius válsághoz vezetett. A helyzet olyannyira elfajult, hogy
A Nemzetközi Büntetőbíróság döntése értelmében elfogatóparancsot bocsátott ki Benjamin Netanjahu miniszterelnök és Joáv Gallant volt hadügyminiszter ellen.
Formáld át a szöveget úgy, hogy kifejezze, hogy ez a cselekedet nemcsak Izrael, hanem az Egyesült Államok ellenérzését is kiválthatja.
A következő évben a gázai helyzet valószínűleg újabb fontos fordulóponthoz érkezik. Jeruzsálem jelei szerint újra meg szeretné erősíteni jelenlétét az övezetben, és kibucok létrehozására készül. Ez a lépés várhatóan tovább fokozza a nemzetközi közösség jelentős részének felháborodását.
A gázai invázióra reagálva Izrael a jemeni Húszi lázadók és a libanoni Hezbollah támadásainak kereszttüzébe került. Bár a déli irányból érkező offenzívák eddig csupán csekély hatékonyságot mutattak, a Hezbollah tevékenysége következtében az északi területekről több tízezer ember kényszerült elmenekülni.
A valódi változás pillanata április elsején érkezett, amikor az izraeli légierő célba vette Irán damaszkuszi nagykövetségét. Ez volt az első alkalom, hogy Teherán ezernyi rakétát és drónt indított Izrael irányába. Bár a károk viszonylag csekélyek voltak, a két regionális hatalom közötti feszültség ekkor kezdett igazán élesedni.
Július 31-én aztán Jeruzsálem is lépett egy váratlant: egy jól elrejtett pokolgéppel végeztek a Hamász politikai igazgatójával, Iszmail Hanijeh-vel. Tették mindezt ráadásul Teherán kellős közepén, ahova a terrorszervezet vezetője az új iráni államfő, Maszud Pezeskján beiktatására érkezett (az előző elnök, Ebrahim Raiszi helikopterbalesetben halt meg idén májusban). Teherán itt is elsöprő válaszcsapással fenyegetőzött, ez azonban elmaradt.
Netanjahu, látva Irán bizonytalan lépéseit, merész döntésre szánta el magát: szeptember 27-én Libanonban csapást mértek Haszán Naszr Alláhra, a Hezbollah vezetőjére, ezt követően pedig offenzívát indítottak az ország ellen.
Irán ebben a pillanatban valóban végrehajtotta a várt válaszlépést: a levegőbe emelkedett a drónok és rakéták száma, mely ezúttal már három számjegyű nagyságrendben jelentkezett, és a károk mértéke is jelentősen megnőtt.
Bár a két nagyhatalom közötti közvetlen konfliktus továbbra is valószínűtlennek tűnik, Irán őszre már komoly nehézségekkel nézett szembe a proxyszervezetek vezetőinek elvesztése miatt. A helyzet pedig azóta csak tovább súlyosbodott a perzsa állam számára.
Ahogyan arra már előre lehetett számítani, a Hamász által jelentett fenyegetés - valószínűleg átmeneti - mérséklődésével az IDF figyelme észak felé irányult. Naszr Alláh likvidálása után az izraeli erők elindultak Libanon irányába, hogy célul tűzzék ki: eltávolítani a Hezbollah harcosait a Litáni-folyó északi partjáról.
A Libanonban zajló konfliktus lényegesen enyhébb volt, mint a Gázai övezetben tapasztalt események: az Izraeli Védelmi Erők csupán a határhoz közeli területeket foglalták el. Érdekes módon, a harcoló felek között sikerült egy tűzszünetet is elérni, ami meglepetésként hatott az események alakulására.
A Hezbollah meggyengülése és Irán erőinek szétszilálódása olyan eseményekhez vezetett, amelyekre egy hónappal ezelőtt még senki sem gondolt.
Az év végére maradt a régió egyik legváratlanabb fordulata: november 27-én az aránylag csendes szíriai polgárháború egy pillanat alatt a címlapokra került, amikor a szunnita iszlamista Hajat Tahrir al-Sam (HTS) megindult Aleppó városa felé, majd három nap alatt el is foglalta azt. Innentől nem volt megállás, a polgárháborúban ténykedő összes frakció fegyvert ragadott,
másfél hét alatt szétkergették a kormánypárti fegyveres erőket, majd december 8-án a HTS átvette a hatalmat Damaszkuszban.
A konfliktus ezzel együtt még korántsem oldódott meg: az Iszlám Állam továbbra is jelen van az ország területén, és a különböző politikai frakciók hivatalosan mind ellenséges viszonyban állnak vele. Emellett Szíria északkeleti részét a kurd vezetésű, Washington által támogatott Szíriai Demokratikus Erők (SDF) irányítják, akik nem éppen a legkedvezőbb fényben tűnnek fel a hatalomra került lázadó csoportok és szövetségesük, Törökország szemében.
A helyzetet két további tényező is bonyolítja: egyfelől Oroszországnak két kulcsfontosságú katonai bázisa is van az országban (egy Tartuszban, egy pedig Dzsablában), amelyek jövője minimum kérdéses, másfelől Izrael is megindult a Golán-fennsíkon, elfoglalva többek között Szíria legmagasabb pontját.
A dolgok jelen állása szerint a közel-keleti helyzet jövőre sem fog sokat javulni: Izrael folytatni fogja a Gázai övezet, Libanon és Dél-Szíria területén megindított akcióit, az SDF és az Ankara által támogatott milíciák közötti nyílt, egész frontos konfliktus elkerülhetetlennek látszik, Oroszországnak valószínűleg új katonai bázisok után kell néznie (a legesélyesebb jelölt pillanatnyilag Líbia), a szíriai káoszból pedig könnyedén újra erőre kaphat az Iszlám Állam is.
A történethez ráadásul hozzátartozik az is, hogy Donald Trump megválasztott amerikai elnök januári hivatalba lépése után könnyen elképzelhető, hogy elkezdi kivonni az amerikai csapatokat a térségből, ugyanakkor arra is utalnak jelek, hogy Iránnal szemben jóval keményebb hangnemet fog megütni a republikánus politikus.
Az idei év legnagyobb vesztese a régióban kétségtelenül Irán volt. A libanoni és gázai proxycsoportjai jelentős gyengülésen mentek keresztül, míg az általa támogatott szír kormány megbukott. Emellett egy olyan elnök került az Egyesült Államok élére, aki finoman szólva sem kedvez Teherán érdekeinek. Biztosak lehetünk benne, hogy mozgalmas év elé nézünk.
