A Pride, mint esemény, nem csupán egy ünnep, hanem egy komplex társadalmi jelenség, amely a sokszínűség, az elfogadás és az egyenlőség ünneplésére hívja fel a figyelmet. Ez az esemény minden évben arra emlékeztet minket, hogy a szexuális orientáció és a n
Különleges és izgalmas hódító állóháború veszi kezdetét Magyar Péter és Orbán Viktor között, ahol a két politikai vezető szellemi csatájában dőlhet el a jövő.
A mai, villanykapcsoló-logika (egyik állás, másik állás) szerint működő közéleti kommunikációban ennél nyilvánvalóbb dolgokról sem könnyű beszélni, hát még a Pride kérdéséről. Persze erről is csak akkor nehéz, ha az ember mindenféléket gondol egyszerre erről az ügyről. Nos, hát én mindenféléket gondolok egyszerre. A hétvégi Orbán-beszédet talán nem kell felidézni - a mai állás szerint a kormány, ahogy fogalmaznak, gyermekvédelmi okokból nem engedélyezné a rendezvény szokásos haladási útvonalát, hanem az Andrássy útról egy zárt helyre küldené a Pride-ot. Szóval, ha előkerült ez a kérdés, akkor mondanék is valamit. Illetve valamiket.
Egy (*nem, nem változtam Nógrádi Györggyé, egyszerűen csak érdemes szigorúan különválasztani a szempontokat). Mindenki éljen úgy, ahogy szeretne. Férfi nővel, férfi férfival, nő nővel, férfi vagy nő egyedül. Gyerekkel vagy anélkül. Gyerekkel szerintem szórakoztatóbb, és a gyerekvállalással talán még hozzá is adunk valamit a létezés összességéhez.
Mindezek fényében, meglepő vagy sem, de Alice Weidel, az AfD vezetője, éppen ezt a gondolatmenetet ismételte meg a budapesti sajtótájékoztatóján. Ráadásul még azt is hangsúlyozta, hogy a család az, ahol a gyerekek otthona van. Ezzel a kijelentéssel mi is egyetértünk. Bár elsőre talán nevetségesnek tűnik, hogy ilyen alapvető dolgokat kell deklarálni, manapság sajnos elkerülhetetlen, hogy az ember egyértelművé tegye a nézeteit – különben még azt hihetik, hogy nem is így gondolkodik. Talán nem árt, ha tisztázzuk az alapvető fogalmakat és a kiindulópontokat.
Kettő. Az identitáspolitikai diskurzus és a tudatipar valósága itt van velünk. Mindenki, aki moziba jár, Netflixet néz, vagy aktívan használja a közösségi médiát, tisztában van ezzel. Sőt, valószínűleg látta a párizsi olimpia megnyitóját is, és emlékszik az Iman Helif-ügyre. Vannak, akik mindezt örömtelinek, tanulságosnak és haladónak tartják, míg mások számára ez a jelenség kifejezetten zavaró, és úgy érzik, hogy a társadalommérnök-mentalitás túlságosan is dominál és káros hatásokat gyakorol. Mindkét vélemény teljesen érvényes. Én azonban az utóbbihoz csatlakozom.
Hármas számú.
A szöveg egyedi átfogalmazásban: - Az utóbbi években az LMBTQ kifejezés sokak számára egyre inkább elidegenítővé és semlegesé vált, miközben sokan nem tudják, hogyan viszonyuljanak hozzá. Az LMBTQ-közösség, LMBTQ-ember kifejezések valóban hordoznak valami jelentést? Ki is valójában az LMBTQ-ember? Elképzelhető-e, hogy mindenki, aki a heteroszexuális normától eltérő szexuális orientációval bír, egy kalap alá vehető? Nádasdy Ádám szavaival élve: "Én nem vagyok LMBTQ, csak simán buzi vagyok" – e fordulat már-már klasszikussá vált. A Pride esemény pedig nem csupán egy jogfosztott közeg küzdelme, hanem inkább egy színes és szórakoztató utcabál, ahol az önkifejezés és az elfogadás kerül a középpontba.
Négy, mint a világ színes kaleidoszkópjának négy csodás szegmense, mindegyik sajátos történetet mesél el.
A kormány számára mindez nyilvánvalóan nem elfogadható. A kormánypárti nézőpontból politikailag, ideológiailag és világnézetileg is zavaró ez a helyzet. Ki lepődne meg ezen? Érdemes megjegyezni, hogy 2010 után a Pride felvonulásokat nem igazán korlátozta a hatalom, és a rendezvények egyre inkább konfliktus- és botránymentesen zajlottak. A Pride felvonuláson túlmenően azóta Pride-hónap is létezik, számos eseménnyel, sőt Budapesten kívül Pécsen is megtartottak Pride rendezvényt.
Öt. Akármit is gondoljon valaki a Pride eseményekről, fontos hangsúlyozni, hogy a szólás-, véleménynyilvánítás- és gyülekezés szabadsága mindezek felett áll. E jogokat – és most ezt egyszerűsített formában fogalmazom meg, anélkül hogy a jogi részletekbe bonyolódtam volna – csak a legszélsőségesebb esetekben lehet korlátozni. Zárójel: megdöbbentett volna, ha az indokolatlan korlátozások éveiben is tapasztalok egy valódi felháborodást ezekben a kérdésekben, zárójel bezárva. A miniszterelnök állítása, miszerint a Pride gyermekvédelmi szempontból problémás, és emiatt a szervezőknek nehézségeik lesznek az idei esemény előkészítésével, egyszerűen elfogadhatatlan. Az, hogy a Pride miként viszonyul különböző világnézetekhez, értékrendekhez vagy ízlésekhez, egy legitim téma a vitára. Arról is érdemes beszélni, sőt, vitatkozni, hogy mit gondolunk a kortárs tömegkulturális tudatipar működéséről. Én például sok kritikát fogalmaznék meg ezzel kapcsolatban. Az azonban, hogy felmerült a gondolat, miszerint a Pride-ot ne engedélyezzék a megszokott útvonalon, egyértelműen elfogadhatatlan.
És ha már itt tartunk: nem vetett fel gyermekvédelmi aggályokat egyébként az elmúlt lassan tizenöt évben? Meg hát, hogy is mondjam, vannak az asztalon egyéb gyermekvédelmi kérdések is.
Tehát elérkezünk ahhoz a ponthoz, hogy - hát - mi is ennek az egésznek az értelme. Az olyan kijelentéseket, mint hogy "Orbán Viktor végleg megőrült, a diktátor kiszabadult", talán érdemes lenne mellőzni, inkább tartsuk meg a higgadtságunkat. Szóval, Orbán most láthatóan diadalmaskodik, hiszen ez a hangulat végigkísérte az évértékelő beszédét. Minden tétjét felrakta a fekete negyvenhetesre, és úgy tűnik, hogy az amerikai választások és a Trump beiktatása utáni események fényében most úgy érzi, hogy a gyümölcsét is meg fogja aratni. Az, hogy mit nyer ezzel, az még a jövő titka. Ebből a diadalmas hangulatból fakad egyébként a beszédnek néha kicsit Beavis and Butthead-stílusú tónusa is. Egy másik aspektus, hogy a Pride kvázi-tiltása mögött az is állhat, hogy a szervezők a hagyományos útvonalon, tüntetésként tervezik megrendezni a melegrendezvényt - ez még inkább a politikai aktivizmus szférájába helyezheti az eseményt. Továbbá, talán nem árt, ha figyelemmel kísérjük a Legnagyobb Ellenzéki Párt reakcióit is ebben a témában. Miután Puzsér Róbert pedofilügyben tett kijelentései után Magyar Péter, a saját szempontjából logikus döntést hozva, egy könnyed mozdulattal eltávolodott a tervezett nagyszabású beszélgetéstől, felmerül a kérdés, hogy Magyar hogyan viszonyul egy olyan, az ellenzéki tábor egy részében kulcsfontosságú identitáskérdéshez, mint a Pride és a melegek ügye. Könnyen lehet, hogy miután alaposan mérlegel, taktikai okokból ezt a kérdést is simán átugorja. Végül is, mindannyian a hatalomra vágyunk.
A szerző egy tapasztalt újságíró, aki az ÖT csapatának elkötelezett tagja.
Az alábbi írás az ÖT és az Index szerkesztőségi együttműködésének gyümölcseként került fel a weboldalunkra. Ha szívesen megosztaná, hozzászólna hozzá, vagy további hasonló tartalmakra lenne kíváncsi, látogasson el partnerünk, az ÖT weboldalára!
